Új alkotmánybírósági döntés a távolléti díj szabályaiban

Az Alkotmánybíróság 1/2025. (II. 27.) számú határozatában (kihirdetve: Magyar Közlöny 2025. évi 19. szám) 2025. február 28-i hatállyal Alaptörvénybe ütközés miatt megsemmisítette a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 146. § (2) bekezdés második mondatának utolsó fordulatát, amely arról rendelkezett, hogy nem jár távolléti díj, ha egyébként munkaköre ellátására egészségi okból alkalmatlan a munkavállaló. 
Továbbá az Mt. 55. § (1) bekezdés a) pontja tekintetében alkotmányos követelményként állapította meg az Alkotmánybíróság, hogy amennyiben a munkavállaló munkaköre ellátására egészségi okból való alkalmatlansága miatt mentesül rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének teljesítése alól, a munkáltató általános foglalkoztatási kötelezettsége változatlanul fennáll. Ugyanezen szakasz megsemmisítésére irányuló indítványt a bíróság elutasította.

A döntés alapját képező munkaügyi per, és a vonatkozó jogszabályi rendelkezések

Az Alkotmánybíróság döntése a Fővárosi Törvényszék előtt folyó munkaügyi perben, bírói indítványra született. 

A bírói indítvány négy kérdést fogalmazott meg, amiben döntést kellett hoznia az Alkotmánybíróságnak:
1. A munkaköre ellátására egészségi okból alkalmatlan munkavállaló esetén a munkáltatót terheli-e foglalkoztatási kötelezettség? 
2. Az alkalmatlan munkavállaló számára kell-e más munkakört felajánlania? 
3. A munkáltatónak a munkavállalója megváltozott egészségi állapotához kell-e, és ha igen, akkor milyen mértékben alkalmazkodnia?
4. Ilyen esetben a munkáltatónak van-e jogviszony-megszüntetési kötelezettsége, ami a végkielégítésre való jogot megalapozza? 

Az Alkotmánybíróság döntésének indokolása

A diszkrimináció kapcsán korábbi döntéseiből is merítve megállapította az Alkotmánybíróság, hogy nemcsak az azonos helyzetű személyek közötti különbségtétel, hanem a különböző helyzetű személyek azonos kezelése kapcsán is megvalósulhat a hátrányos megkülönböztetés. 

A jogalkotónak az eltérő élethelyzetek azon mozzanataira figyelemmel kell szabályoznia, amelyek figyelmen kívül hagyása az emberi méltósághoz való jogot sértő – tehát alaptörvény-ellenes – megkülönböztetésre vezetne. 

Hátrányos megkülönböztetést jelent az, ha az adott szabályozási koncepció alkotmányossági szempontból lényegesen eltérő helyzetben lévő csoportokra azonosan vonatkozik, vagyis e körülményt figyelmen kívül hagyja. Alaptörvény-ellenes, ha az ilyen hátrányokozásnak nem ismerhető fel a tárgyilagos mérlegelés szerint való észszerű indoka. 

Ennek kapcsán az Alkotmánybíróság három kérdést vizsgált: 
1. fennáll-e az indítványozó hátrányára eltérő elbánás, és az indítványozó összehasonlítható helyzetben van-e azon személyekkel szemben, akikhez képest a hátrányt állítja; 
2. vizsgálni kell, hogy az indítványozó a törvény előtti egyenlőség megsértésére hivatkozik vagy arra, hogy valamelyik védett tulajdonságára tekintettel valamely alapjogát szükségtelenül vagy aránytalanul korlátozták; 
3. végül a 2. pontbeli sérelem azonosítása határozza meg, hogy milyen módon igazolható, illetve igazolható-e a hátrányos megkülönböztetés.

A támadott és felülvizsgálandó jogszabályhelyek

Az Alkotmánybíróség az indítvánnyal egyezően megállapította, hogy a támadott jogszabályok egyenlően kezelik a keresőképtelen és az adott munkakör ellátására egészségi okból alkalmatlan munkavállalókat.

Az Alkotmánybíróság az Mt. 55. § (1) bekezdés tekintetében nem állapította meg a diszkriminatív szabályozást. Ennek a rendelkezésnek a lényege, hogy mentesíti a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének a teljesítése alól a keresőképtelen és az adott munkakör ellátására egészségi okból alkalmatlan munkavállalót. A két munkavállalói csoport azonos tulajdonsággal rendelkezik abban a tekintetben, hogy egészségi állapotuk miatt nem tudják ellátni a munkakörükből eredő munkafeladataikat. Ebből következően a konkrét munkakörükhöz kapcsolt munkavégzési kötelezettségük, illetve annak lehetetlensége tekintetében azonos helyzetben vannak. Ebben a viszonylatban azonos a rájuk vonatkozó szabályozás. Önmagában ebből a rendelkezésből nem származik hátránya az adott munkakör ellátására alkalmatlanná nyilvánított munkavállalónak, sőt ez megerősíti abban, hogy a konkrét munkavégzés hiánya nem minősíthető kötelezettségszegésnek az ő részéről.

Az Mt. 146. § (2) bekezdés utolsó fordulata kapcsán, amelynek a lényege, hogy sem a keresőképtelen, sem a munkaköre ellátására egészségi okból alkalmatlan munkavállaló nem jogosult távolléti díjra, az Alkotmánybíróság az alaptörvény-ellenességet megállapította. 

Ebben a tekintetben a két munkavállalói csoport ugyanis nem tekinthető azonosnak. A keresőképtelen munkavállaló társadalombiztosítási ellátásban részesül, ezzel szemben az egészségi okból a munkaköre ellátására alkalmatlanná nyilvánított munkavállaló ilyen ellátásra nem jogosult. 

Sőt éppen e rendelkezés idézi elő azt a hátrányt, hogy a biztosítási jogviszonyától is megfosztatik. Ezen túlmenően e rendelkezés zárja el attól, hogy az ő tekintetében alkalmazható legyen az Mt. 147. § (1) bekezdése szerinti állásidőre vonatkozó díjazás, a munkavállaló adott munkakör ellátására egészségi okból való alkalmatlanná válása önmagában nem jelenthet „elháríthatatlan külső okot”. A munkáltatónak ugyanis lehetőségében állna a munkavállaló olyan munkakörben való foglalkoztatása, amelynek ellátására orvosilag alkalmas, vagy ennek hiányában a munkáltatónak lehetőségében állna a munkaviszony felmondással való megszüntetése is.

Az Mt. 55. § (1) bekezdésének értelmezése kapcsán leszögezte a taláros testület, hogy törvénymódosítás következtében is értelmezhető ez a szakasz úgy, hogy a munkáltató általános foglalkoztatási kötelezettsége továbbra is fennáll. Ugyanis mind a keresőképtelenség, mind a munkaköre ellátására egészségi okból való alkalmatlanság miatti rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés nem általában a rendelkezésre állás kötelessége vagy az általános foglalkoztatási kötelezettség alóli mentesítésről szól, hanem a konkrét munkakörre és az abban végzett konkrét feladat ellátására egészségi okból való alkalmatlansághoz tapad. Más munkakörre vagy a munkakör ellátására más feltételek mellett ezek a módosított szabályok nem tartalmaznak mentesítést a munkavállaló számára, vagy másik oldalról nem érintik a munkáltató általános kötelezettségeit. 

(A keresőképtelen és a munkaköre ellátására egészségi okból alkalmatlan távolléti díjra jogosultságára vonatkozó alkotmánybírósági határozat teljes elemzését dr. Jónás Tünde munkajogász cikkében, a Munkavédelmi Tanácsadó májusi számában olvashatják)