Mivel járhat az alkalmassági vizsgálat elmulasztása?

A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény [Mvt.] szerint a munkavállaló csak olyan munkával bízható meg, amelynek ellátására egészségileg alkalmas, rendelkezik az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzéshez szükséges ismeretekkel, készséggel és jártassággal. [Mvt. 50. §]. 
Ezen túlmenően a munkavállaló csak a biztonságos munkavégzésre alkalmas állapotban, a munkavédelemre vonatkozó szabályok, utasítások megtartásával, a munkavédelmi oktatásnak megfelelően végezhet munkát [Mvt. 60. § (1) bek]. 
E törvényi rendelkezésekre is hivatkozik – jogalkotási felhatalmazásként – a munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről szóló 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet [33/1998. NM rendelet] „felvezető szövege”. 
A jogszabály címében három vizsgálat is szerepel. Az írásunk fókuszában álló munkaköri alkalmassági vizsgálat: annak megállapítása, hogy egy meghatározott munkakörben és munkahelyen végzett tevékenység által okozott megterhelés a vizsgált személy számára milyen igénybevételt jelent és annak képes-e megfelelni [33/1998. NM rendelet 1. § a) pont].

A vizsgálat elmulasztása 

A társadalombiztosítási szerv a foglalkoztatóval szemben nem léphet fel megtérítési igénnyel, ha a munkavédelmi szabályt kizárólag maga a balesetet szenvedett munkavállaló mulasztotta el. 
A munka törvénykönyve [Mt.] 51. § (4) bekezdése szerint az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeinek biztosítása – az erre vonatkozó szabályok megtartásával – a foglalkoztató feladata. Ennek keretében köteles minden rendelkezésre álló intézkedést megtenni a munkavállalók egészségét és biztonságát fenyegető veszélyek elhárítására.
A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 67. § (1) bekezdése szerint a foglalkoztató köteles megtéríteni az üzemi baleset vagy a foglalkozási megbetegedés miatt felmerült egészségbiztosítási ellátást, ha a baleset annak a következménye, hogy ő vagy megbízottja a reá nézve kötelező munkavédelmi szabályokba foglalt kötelezettségének nem tett eleget. Ugyanilyen megtérítési kötelezettség terheli a foglalkoztatót akkor is, ha ő vagy alkalmazottja (tagja) a balesetet szándékosan idézte elő. Munkaerő-kölcsönzés esetén e szabály alkalmazása során a foglalkoztató alatt az Mt.-ben meghatározott kölcsönvevőt is érteni kell.  Holott, nem vele áll fenn a munkaviszony, de a kölcsönzött munkavállaló nála dolgozik. 

A munkavédelmi szabály elmulasztása objektív jellegű, 

megvalósul, ha a foglalkoztató vagy megbízottja a munkavédelmi szabályokat nem tartotta meg, vagy megszegte, illetve elmulasztotta. Ha ennek folytán – ezzel okozati összefüggésben – baleset történt, nincs jelentősége a foglalkoztató megtérítési kötelezettsége szempontjából annak, hogy az Mt. 52. § (1) bekezdésének c) – e) pontjaiban foglalt, a munkavállalót terhelő kötelezettségek megszegésével maga a sérült is közrehatott a baleset bekövetkezésében. Így a hivatkozott törvényhely szerint munkáját nem az általában elvárható szakértelemmel és gondossággal, a munkájára vonatkozó szabályok, előírások, utasítások és szokások szerint végezte, a munkavállaló a munkakörének ellátásához szükséges bizalomnak megfelelő magatartás tanúsításának kötelezettségét megsértette vagy munkatársaival nem működött együtt.
Az előbbiekben írtak irányadók arra az esetre is, ha a munkavállalót ért baleset a munkaköri alkalmassági vizsgálat elvégzésének elmulasztásával függ össze. Abban az esetben azonban, ha a munkavédelmi szabályt kizárólag maga a balesetet szenvedett munkavállaló szegte meg vagy mulasztotta el, a foglalkoztatót e munkavállalónak nyújtott társadalombiztosítási szolgáltatások tekintetében megtérítési kötelezettség nem terheli [Bírósági Határozatok 1995. évi 9. szám, KK 25. szám].

Egy elkésett alkalmassági vizsgálat „ára” 

A per tényállása szerint a felperes munkavállaló a baleseteit követően a betegállománya megszűnte után úgy végzett egy napig fizikai munkát, hogy az alperes munkáltató a munkaköri alkalmassági vizsgálatra a munkavégzés megkezdése előtt nem küldte el. A Legfelsőbb Bíróság szerint az elsőfokú bíróság tehát helyesen állapította meg, hogy a korábban szellemi foglalkozású felperes a fizikai munkakörre vonatkozó munkaszerződés-módosítást (december 12.) követő napon egy napig fizikai munkát végzett, az üzemorvosi vizsgálat december 14-ére volt kijelölve, ekkor azonban a felperes már ismét keresőképtelen beteg volt.

Az igazságügyi orvos szakértő véleménye szerint a felperes fizikai munkakörbe való áthelyezésekor a bal felkarcsont kis elmozdulással járó törése még nem volt gyógyult, mert a csontos heg még nem teljesen alakult ki. Az új munkakör elfoglalása előtt elvégzett orvosi vizsgálat ezért jelezhette volna, hogy a felperes még nem volt alkalmas a bal váll és felkar fokozott igénybevételével járó fizikai munkára. 

Ezért a Legfelsőbb Bíróság ítélete alapján az elsőfokú bíróság okszerűen jutott arra a következtetésre, hogy a teljes gyógyulás befejeződése előtt végzett fizikai munka okozta a felperes sajátos adottságain kívül a felperes elhúzódó gyógyulását, és hozzájárult azon végleges állapot kialakulásához, hogy egyes munkák elvégzésére a felperes csak korlátozottan képes. 

Mindennek következménye, hogy az alperes kártérítési felelőssége az alkalmassági orvosi vizsgálat nélkül végzett fizikai munka miatt fennállt. 

A felperesnél bekövetkezett egészségkárosodás a munkáltató ellenőrzési körében a felperes munkaviszonyának fennállása alatt következett be. Az orvos szakértő véleménye alapján bizonyítottnak találta, hogy a munkaképesség-csökkenés részben azzal áll összefüggésében, hogy felperes teljes gyógyulását megelőzően, alkalmassági orvosi vizsgálat nélkül került sor fizikai munkavégzésére. 
Az ítélet esszenciája, hogy a nem fizikai munkakörben foglalkoztatott munkavállalót a fizikai munkakörre vonatkozó munkaszerződés-módosítás alapján a munkavégzés megkezdése előtt kell a munkáltatónak alkalmassági orvosi vizsgálatra küldeni [BH2006. 65.]. 

(Cikkünket teljes terjedelmében a Munkaügyi Tanácsadó júliusi számában olvashatják)