Különleges foglalkoztatási formák utáni tb-ellátások

Egyszerűsített foglalkoztatás

Az egyszerűsített foglalkoztatás választása jelentős „hatást gyakorol” a munkavállaló társadalombiztosítási jogállására.
Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. (Efo.) törvény 10. szakasza értelmében amennyiben az e jogviszonyban foglalkoztatott személy után a törvény 8. § (2) bekezdésében előírt közterhek (tehát a minimálbér meghatározott százaléka) kerülnek megfizetésre, akkor

• nem minősül a Tbj. szerinti biztosítottnak, 
• nyugellátásra, baleseti egészségügyi szolgáltatásra, valamint álláskeresési ellátásra szerez jogosultságot 

Így az ezen körbe tartozó munkavállalók e munkaviszonyuk alapján nem biztosítottak és nem illeti meg őket sem egészségügyi szolgáltatás, sem pedig az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai.

Tehát, ha egészségügyi szolgáltatásra – egyéb jogviszonya vagy státusza alapján – jogosult személyről van szó, az egészségügyi szolgáltatási járulékot az egyszerűsített foglalkoztatás tartamára is meg kell fizetnie.

Ugyanakkor az említett közteher révén szolgálati időt, nyugdíjalapjául szolgáló jövedelmet, valamint munkanélküli ellátásra jogosultságot szerezhetnek.  

A nyugellátás számítási alapja (ellátási alap):

• mezőgazdasági idénymunka esetén 6.800 Ft/nap,
• mezőgazdasági idénymunka 120 napon túli 90 napjára 10.200 Ft/nap,
• turisztikai idénymunka esetén 6.800 Ft/nap,
• alkalmi munka esetén 13.600 Ft/nap,
• filmipari statiszta tekintetében pedig 27.100 Ft/nap.

EKHO szerinti adózás

Szintén az általánostól eltérő adózási forma az EKHO szerinti adózás.

Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló 2005. évi CXX. (Ekho.) törvény 12. szakasza értelmében az állami költségvetésbe fizetett 15 százalékos mértékű EKHO alapján a magánszemély egészségügyi szolgáltatásra, baleseti egészségügyi szolgáltatásra, baleseti járadékra és nyugdíjbiztosítási ellátásra jogosult.

Az EKHO szerinti adózást választó személy ellátásra való jogosultságát tehát az EKHO fizetése alapozza meg. 

Ugyanakkor, a jogszabály 13. § (7) bekezdés értelmében az EKHO-t fizető magánszemély biztosítási jogviszonyára és e jogviszonyával összefüggő nyilvántartási, adatszolgáltatási, a járulékfizetési kötelezettség teljesítésére, valamint jogosultságaira az e törvényben meghatározott eltéréssel a Tbj. rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.

Visszatérve az ellátásokra való jogosultsághoz, a törvény 12/A. szakasz rögzíti, hogy az a bevétel, ellenérték, amely az ekho szabályai szerint adózik, a pénzbeli egészségbiztosítási ellátások [Tbj. 5. § (2) bekezdés b) pont] számítása során nem vehető figyelembe. 

Ehhez a – 2019. január 1-jétől élő – szabályhoz a 2018/71. számú Adózási kérdés azt a megjegyzést fűzi, hogy 
„....Mindezek alapján egyértelművé válik az eddigiekben jogértelmezéssel levezetett joggyakorlat, miszerint ha egy tevékenységre az ekho szabályait választották, de a jövedelem egy része az általános szabályok szerint viseli a közterheket (adó és járulékterheket) és így valamennyi társadalombiztosítási ellátásra jogosultságot teremt, abban az esetben az ekho-s adózási móddal adózó jövedelemrész nem számítható be a pénzbeli egészségbiztosítási ellátások összegének számítása során, tekintettel arra, hogy ez utóbbi adózási mód nem alapoz meg jogosultságot ezen ellátásokra.”

Az idézett magyarázat némileg „sántít”, hiszen nem okvetlenül feltétele az EKHO választásának, hogy az érintett „párhuzamosan” rendelkezzék teljes körű biztosítással.

Ennek egyébként a jogalkotó is tudatában volt, hiszen ezért kerül külön nevesítésre, hogy az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság. 

Ami az EKHO szerint adózó nyugdíjbiztosítási ellátási alapját illeti (Tny. 22. § (1) bekezdés g) pontja) esetében keresetként a 15 százalékos EKHO alap 50 százalékát, 2008. január 1-jétől 61 százalékát kell figyelembe venni. 

Háztartási alkalmazott

A háztartási alkalmazott foglalkoztatása ugyancsak speciális társadalombiztosítási jogállást teremt.

A 2010. évi XC. törvény I. fejezetében foglalt feltételek szerint foglalkoztatott háztartási alkalmazottat – aki után a foglalkoztatójának minősülő magánszemély – nem kötelezett közteher fizetésére – semmilyen társadalombiztosítási ellátás sem illeti meg. Ugyanakkor nincs akadálya annak, hogy a felek az általános szabályok szerinti megoldást válasszák.

Ugyancsak az adózási szabályok által biztosított döntés, hogy az adózó önálló tevékenysége esetén tételes költség elszámolást vagy 10 százalék költséghányadot választ-e.

Ez a Tbj. 6. § (1) bekezdés f) pontjában említett munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyokban (megbízási jogviszony, vállalkozási jellegű jogviszony, felhasználási szerződés alapján történő munkavégzés) a biztosítási kötelezettséget jelentősen befolyásolja. Az említett jogviszonyok esetében ugyanis a biztosítási kötelezettség attól függ, hogy a havi vagy napi járulékalapot képező jövedelem eléri-e a minimálbér 30 százalékát, illetve ennek harmincad részét.

Mivel a járulékalapot képező jövedelem alapvetően megegyezik az Szja tv. szerint összevont adóalapba tartozó önálló és nem önálló tevékenységből származó bevételből az adóelőleg-alap számításnál figyelembe vett jövedelemmel, a havi vagy napi jövedelem meghatározása egyáltalán „nem mindegy” a költségelszámolás módja.