Egyszerűsített foglalkoztatás és alkalmi munka

dr. Záhonyi Mariann Szilvia Dátum Legutoljára frissítve: 2025.03.09

Olvasási idő: 3 perc


Az egyszerűsített foglalkoztatás körében felmerülő „120 napos szabály” és az alkalmi munka fogalmának összefüggéseit elemeztük.

Kérdésként merült fel, hogy az Efo tv. 1. § (4) bekezdésében foglalt módosított rendelkezés milyen viszonyban áll az Efo tv. 2. § 3. pontjában meghatározott alkalmi munka fogalmával?

A válasz megadásához abból kell kiindulni, hogy a jogszabálymódosítás nem érintette az Efo tv. 2. § 3. pontját, mely szerint:
„alkalmi munka: a munkáltató és a munkavállaló között
a) összesen legfeljebb öt egymást követő naptári napig, és
b) egy naptári hónapon belül összesen legfeljebb tizenöt naptári napig, és
c) egy naptári éven belül összesen legfeljebb kilencven naptári napig
létesített, határozott időre szóló munkaviszony”.

Ennek értelmében az alkalmi munka fogalom és egyben naptári napi korlát továbbra is változatlanul alkalmazandó. 

Azaz az eddigi értelmezésnek megfelelően az Efo tv. 2. § 3. pontjában foglalt naptári napi korlátok (5 egymást követő nap, 15 nap egy hónapon belül, egy éven belül 90 nap) továbbra is irányadók az azonos felek között létrejött határozott idejű munkaviszonyokra.

Mindez azt jelenti, hogy amennyiben a munkavállaló csak egy munkáltatónál dolgozik alkalmi munkavállalóként, akkor őt a 2025. július és 2025. december 31-ig terjedő időszakban legfeljebb 90 napig foglalkoztathatja az adott munkáltató, feltéve, hogy 2025. január 1. és június 30. között nem állt fenn köztük alkalmi munkára irányuló munkaviszony. 
Abban az esetben viszont, ha a munkavállaló több munkáltatónál dolgozik alkalmi munkavállalóként 2025. július 1. és 2025. december 31. között, akkor a több munkáltatónál együttesen legfeljebb 120 naptári napon végezhet alkalmi munkát az Efo tv. szerinti kedvezményes közteherfizetés mellett.

Példa az alkalmi munka új szabályának alkalmazására

Munkavállaló 2025. január 1. és június 30. között összesen 90 napot dolgozik alkalmi munkavállalóként „A” munkáltatónál.
Az Efo tv. 2. § 3. pont c) alpontja szerinti 90 napos éves korlátra tekintettel a munkavállaló 2025. július 1-jétől már nem dolgozhat alkalmi munkavállalóként ugyanezen „A” munkáltatónál.
Ugyanakkor a munkavállalót 2025. július 1. és 2025. december 31. között „B” munkáltató 90 napig foglalkoztathatja alkalmi munkavállalóként, feltéve, hogy más munkáltatónál csak 30 napra létesít az Efo tv. szerinti munkaviszonyt. Az Efo tv. 21. § (2) bekezdés szerint ugyanis 2025. évben a foglalkoztatás időtartamának számításakor annak 120 naptári napos korlátját 2025. július 1-jétől kell figyelembe venni.

Kapcsolódó kérdés-válaszok


Alkalmi munkavállaló hétvégére

Szakképzett edzőt foglalkoztató kft. bejelentkezés alapján tart edzéseket (joga, pilates) edzőgépek segítségével. Szombatonként és vasárnaponként a több óraszám miatt szükség van még plusz edzők alkalmazására is. Ezek az edzők alkalmi munkavállalóként vannak bejelentve 1.800 Ft/óradíjban. Szombatra és vasárnapra kell e az edzőknek pótlékot fizetni?

Alkalmi munka létszámkerete

A 2024/1. félévi átlagos statisztikai állományi létszámunk 43,6 fő. 2024/2. félévében ennek 20%-a lehet az alkalmi munkavállalói létszám, az 8,72 fő. 8,7 X 184 vagy 9 X 184 alkalmis napunk lehet. Hogyan kell kerekíteni az átlagos statisztikai állományi létszámot a létszámkeret számításakor?

Egyszerűsített foglalkoztatás igazolások

A NAV honlapján megtalálható IGAZOLAS_53_EF "igazoláshoz az egyszerűsített foglalkoztatásból származó bevételről" megnevezésű nyomtatvány kiállítása mely jogszabály alapján kötelező? A nyomtatvány tartalmi elemeit mely jogszabály szabályozza? Amennyiben az egyszerűsített munkaszerződésre rávezetésre kerül, hogy az azon szereplő összeg átvételre került, abban az esetben is szükséges-e a letölthető NAV-nyomtatvány kiállítása, vagy elég az egyszerűsített munkaszerződés, amely igazolja a megszerzett bevétel jogcímét és összegét?