Versenytilalmi megállapodás: mire figyeljen a munkáltató és a munkavállaló?

Jogkövető szerkesztőség Dátum Legutoljára frissítve: 2026.09.20

Olvasási idő: 3 perc


A versenytilalmi megállapodás a munkajog egyik leggyakrabban vitatott intézménye. A munkáltatók számára eszközt jelent a piaci pozíciójuk védelmére, a munkavállalók számára viszont komoly korlátozást jelenthet az elhelyezkedési lehetőségekben. A jogviták jelentős része abból fakad, hogy a felek nem megfelelően fogalmazzák meg a megállapodást, vagy a tilalom tartalmát túl szélesen értelmezik.

A magyar szabályozás alapját a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 228. §-a adja, azonban a tényleges jogértelmezést döntően a bírói gyakorlat – különösen a Kúria döntései – alakítják. 

A versenytilalmi megállapodás alapvető feltételei

A versenytilalmi megállapodás érvényességéhez több feltétel együttes fennállása szükséges, mint például, hogy az kizárólag írásban köthető és legfeljebb két évre szólhat, csak a munkáltató jogos gazdasági érdekének védelméhez szükséges mértékben korlátozhat, illetve a munkavállalót a versenytilalmi megállapodásban foglalt kötelezettség teljesítéséért megfelelő ellenérték illeti meg. Az ellenérték minimális mértéke a tilalmi időszakra járó alapbér egyharmada, azonban a gyakorlatban ennél magasabb összeg is indokolt lehet, különösen magas szintű szakmai pozíciót betöltő munkavállalók esetében.
A Kúria következetes gyakorlata szerint az ellenérték nem pusztán formai követelmény, hanem a megállapodás lényegi eleme. 

Versenytilalom a munkaviszony fennállása alatt

Fontos különbséget tenni a munkaviszony alatti és a megszűnés utáni versenytilalom között. A munkaviszony fennállása alatt külön megállapodás nélkül is érvényesül a tilalom az Mt. 8. § és 52. § alapján. A munkavállaló köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a munkáltató jogos gazdasági érdekét veszélyezteti, és nem működhet közre versenytárs vállalkozásban. Ilyen esetben a jogkövetkezmény akár azonnali hatályú felmondás is lehet.

Gyakori érvénytelenségi okok

A bíróságok előtt a versenytilalmi megállapodások jelentős része érvénytelenség miatt bukik el. 
A gyakoribb hiba például a túl széles tevékenységi kör meghatározása, az indokolatlan földrajzi korlátozás, a túl alacsony ellenérték, illetve a késleltetett vagy feltételes fizetés. A legfontosabb szempont az arányosság vizsgálata, azaz a korlátozásnak szükségesnek és indokoltnak kell lennie a munkáltató érdekének védelméhez.
A jogviták elkerülése érdekében célszerű pontosan meghatározni a tiltott tevékenységet, indokolni a munkáltató jogos gazdasági érdekét, reális időtartamot alkalmazni és mellette megfelelő ellenértéket fizetni, valamint kerülni az olyan járulékos kötelezettségeket, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül a versenytevékenységhez.

A versenytilalmi megállapodás kifejezetten hatékony eszköz lehet a munkáltató gazdasági érdekeinek védelmére, de csak akkor, ha megfelelően szabályozzák. A bírósági gyakorlat alapján három alapvető következtetés vonható le.  Az ellenérték a megállapodás egyik legfontosabb eleme.  A versenytilalom megszegése csak tényleges versengő tevékenységgel valósulhat meg. A volt munkavállaló elhelyezkedésére vonatkozó tájékoztatási kötelezettség megszegése önmagában nem minden esetben jár jogkövetkezménnyel. A megfelelően megfogalmazott megállapodás mindkét fél számára jogbiztonságot nyújt, a pontatlan vagy túlzó korlátozás viszont könnyen bírósági vitához vezethet.

(Cikkünket teljes terjedelmében – kiegészülve a magyar joggyakorlat és jogesetek részletes elemzésével – a Munkaügyi Tanácsadó októberi számában olvashatják)

Kapcsolódó kérdés-válaszok


Munkaviszony megszüntetése-egészségügyi alkalmatlanság

Hosszabb ideje folyamatosan keresőképtelen állományban lévő (jelenleg is) munkavállaló munkaviszonyának megszüntetését kezdeményezheti-e a munkáltató olyan indokkal, hogy a foglalkozás-egészségügyi orvos a munkavállalót a munkakörének betöltésére nem találta alkalmasnak (nem belépéskori, hanem jelenlegi táppénz alatt történt vizsgálat alkalmával)?

Szülési szabadság alatt szünetel a biztosítás

A biztosított egyik jogviszonyában jogosult csedre és gyedre is, . másik jogviszonyában inincs meg a 365 nap a szülést megelőzően, ott nem jogosult az ellátásokra. A második jogviszonyban az Mt. szerint szülési szabadságot igényel, de nincs mögötte csed folyósítás, majd fizetésnélküli szabadságot, de szintén nincs mögötte ebben a jogviszonyban ellátás. Ekkor jelenteni kell a biztosítás szünetelést a 08E nyomtatványon, a szülési szabadság és a fizetésnélküli szabadság idejére is?

Úti baleset saját ingatlanon

Munkavállalónk a munkaidő lejárata után, a legrövidebb útvonalon hazafelé tartva autójából kiszállt, belépett háza kapuján, majd a saját kertjében megbotlott és bokaszalag szakadást szenvedett. Ez az eset úti baleset-e, vagy - mivel saját udvarán történt - nem minősül annak?

Kapcsolódó cikkek


Amikor már nincs elegendő szabadság

Ha a munkáltató az év vége felé egy vagy két hétre bezárná az üzemet, a dolgozók joggal kérdezik, hogyan számolják el ezt az időt. A válaszhoz előbb a munkajogi helyzetet kell rendezni: munkavégzés átmeneti elmaradása ugyanis nem feltétlenül érinti a biztosítást, míg egy saját kérésre engedélyezett fizetés nélküli szabadság már az első naptól járulékfizetést hozhat magával.