Esedékesség és arányosítás: a távolléti díj számítása

Röviden összefoglalva: az esedékesség időpontjában érvényes alapbér, továbbá – ha ilyenek vannak – az esedékesség időpontjában érvényes pótlékátalány és az esedékesség időpontját megelőző utolsó hat hónapra (irányadó időszak) kifizetett teljesítménybér, valamint egyes bérpótlékok számítanak a távolléti díj összegébe [Mt. 148. § (1) bekezdés]. 
Bár a törvény első látásra igen pontosan megadja a beszámítandó díjazási elemek körét, a helyes számításhoz fontos ismerni a törvényi szabályozás további technikai részleteit. 

Az esedékesség időpontja

A törvényi szabályozás tételesen meghatározza, hogy mi számít az esedékesség időpontjának. Amennyiben távolléti díjat ténylegesen valamely távollét idejére számfejtenek (pl. szabadság, hozzátartozó halála okán való mentesülés), akkor a távollét kezdő időpontja számít. 
Nehezebb meghatározni az esedékességet, ha a távolléti díj nem kifejezetten valamilyen távollét idejére járó juttatás, hanem egyéb kifizetést „mérünk” távolléti díjban (erről az előző cikkrészben részletesen volt szó). Így a végkielégítés tekintetében a munkáltatói felmondás közlésének az időpontja számít kezdő időpontnak, vagy ha nem felmondás esetére jár végkielégítés, hanem a munkáltató jogutód nélküli megszűnése vagy jogviszonyváltás esetére, akkor a munkaviszony megszűnésének időpontja [Mt. 148. § (2) bek. b) pont].  
Kártérítési felelősség megállapítása esetén az esedékesség időpontja megegyezik a kár bekövetkezésének időpontjával, de ha a munkaviszony ezt megelőzően megszűnt, a munkaviszony megszűnésének időpontja lesz az irányadó [Mt. 148. § (2) bek. c) pont].
(Mint arra már korábban kitértem, kártérítési felelősség kapcsán például az alábbi esetekben lehet jelentősége a távolléti díjnak. Ha a munkavállaló enyhe gondatlansággal okoz kárt, mivel ekkor a kártérítési felelősség alapján legfeljebb négyhavi – kollektív szerződés rendelkezése esetén maximum nyolchavi – távolléti díjáig terjedően kötelezhető fizetésre [Mt. 179. § (3) bek. 191. § (2) bek.].
Illetve munkáltatói jogellenes munkaviszony-megszüntetés esetén az elmaradt jövedelemben álló kárt maximum 12 havi távolléti díj erejéig kell megfizetni [Mt. 82. § (2) bek.].

A nem teljes hónapra járó távolléti díj – az arányosítás kérdései

További technikai részletszabályt tartalmaz a törvény arra az esetre, ha a havibérrel díjazott munkavállaló távolléti díját csupán a hónap egy részére – meghatározott napokra, órákra – kell kifizetni. A távolléti díj alapbér és pótlékátalány részének számításakor erre az esetre a havi alapbér arányosításának szabályát kell „kölcsönvenni”. A havi alapbérnek a hónapban irányadó általános munkarend szerinti egy órára eső összegét szorozni kell az adott időszakra eső általános munkarend szerinti teljesítendő órák számával [Mt. 149. § (1) bek.]. Vagyis ha egy adott hónapban az általános munkarend (ami főszabály szerint a munkanapok hétfőtől péntekig történő beosztását jelenti) szerint 22 munkanap van, és a munkavállaló napi 8 órában foglalkoztatott, akkor a távolléti díj egy napra jutó összegét a havi díj 1/22-ében, az egy órára jutó összeget a napi távolléti díj 1/8-ában állapíthatjuk meg. Mindez független attól, hogy az adott munkavállaló általános munkarendben dolgozik-e, vagy esetleg – munkaidőkeret alkalmazása esetén, egyenlőtlen munkarendben – a hónapnak ennél több vagy kevesebb napján. Ha tehát a munkavállaló alapbére 1 000 000 Ft, ezen felül pedig 100 000 Ft vasárnapi pótlékátalányban részesül, és az adott hónapban – munkaidőkeret okán – csak 150 órára volt beosztva, de az általános munkarend szerint 176 munkaóra lenne abban a hónapban, a távolléti díjának alapbér részét 1 000 000 / 176 Ft-ban, pótlékátalány részét pedig 100 000 /176 Ft-ban kell meghatározni.
Adminisztrációs könnyebbséget jelenthet, hogy a távolléti díj alapbér és pótlékátalány részét egyszerűen úgy is lehet számfejteni, hogy a távollét idejére a munkaszerződés szerint havi- vagy órabért, illetve pótlékátalányt számolják el [Mt. 149. § (2) bek.].