Négyórás munkaidő „tömbösítve”?

A munkavállaló által kért munkarend a következőképpen alakulna: Hétfő: 8 óra; Kedd: 8 óra; Szerda: 4 óra. Hogyan fogalmazzuk meg a négyórás munkaviszony tömbösített formáját? A jelenléti ívre hogyan vezessük az ő jelenlétét? 

A leírt munkarend így, ebben a formában csak akkor jogszerű, ha nem egyszerű „napi 4 órás részmunkaidőként”, hanem egyenlőtlen munkaidő-beosztással, munkaidőkeretben kerül megszervezésre. 

Ennek oka, hogy bár a kinevezés szerinti munkaidő napi átlagban 4 óra (heti 20 óra), a tényleges munkavégzés egyes napokon eléri a 8 órát, ami csak megfelelő jogi keretben engedhető meg. A munkaidő beosztására az Mt. szabályait kell alkalmazni. Az Mt. 93–94. §-ai lehetővé teszik, hogy a munkáltató munkaidőkeretet vezessen be, és ezen belül egyenlőtlenül ossza be a munkaidőt.

A kinevezésben (vagy annak módosításában) tehát azt kell rögzíteni, hogy a közalkalmazott munkaideje heti 20 óra (napi átlag 4 óra), és a munkáltató a munkaidőt munkaidőkeretben, egyenlőtlenül osztja be. 

Ezt célszerű kiegészíteni azzal, hogy a munkavégzés tipikusan hétfőn és kedden 8–8 órában, szerdán 4 órában történik, de a munkáltató a beosztást a kereten belül módosíthatja.

A jelenléti ív vezetésénél alapelv, hogy annak a valós munkavégzést kell tükröznie, ezt az Mt. 134. § kifejezetten előírja. Ennek megfelelően nem írható be minden napra „4 óra”, hanem a tényleges teljesítést kell rögzíteni: hétfőn 8 óra, kedden 8 óra, szerdán 4 óra, a többi napon pedig nincs munkavégzés. A „fiktív” egyenletes elszámolás jogsértő volna.

A havi teljesítés kérdésében fontos tisztázni, hogy a munkaidőt a jog nem „havi 20 órás egységekben” kezeli. Ha nincs munkaidőkeret, akkor a heti 20 órát minden héten teljesíteni kell. Ha van munkaidőkeret (például egyhavi), akkor a keret végére kell kijönnie az átlagnak. 

Nem megengedett az a megoldás, hogy a munkavállaló „előre ledolgozza” a teljes havi munkaidejét, és utána már nem dolgozik, 

kivéve, ha ezt a munkaidőkeret szabályos beosztása ténylegesen így eredményezi. 

A gyakorlatban tehát nem az számít, hogy egy adott hónapban mikor éri el a 20 órát, hanem az, hogy a teljes munkaidőkeretben teljesül-e az előírt átlag.

A szabadság kiadásánál az Mt. 124–125. §-ai az irányadók. A szabadságot mindig a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra kell kiadni, és egy nap szabadság annyi órának felel meg, amennyi arra a napra be volt osztva. Ez azt jelenti, hogy ha a közalkalmazott hétfőn 8 órára van beosztva, akkor egy nap szabadság 8 óra kiesést jelent, míg egy szerdai napon 4 órát. Emiatt a gyakorlatban célszerű a szabadságot órában is nyilvántartani, különben torzulhat az elszámolás.

A teljes rendszer jogszerű működéséhez szükséges a munkaidőkeret írásbeli elrendelése, a munkaidő-beosztás előzetes közlése (legalább 168 órával korábban, Mt. 97. §), valamint a pontos munkaidő-nyilvántartás vezetése. Ezek hiányában munkaügyi ellenőrzés során a munkáltató könnyen jogsértést követ el.