Ezért kell módosítani a tűzvédelmi szabályzatot 2024-től

Rácz Krisztián Dátum Legutoljára frissítve: 2024.01.15

Olvasási idő: 5 perc


Ez a tartalom 264 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak. Legfrissebb tartalmainkat itt érheti el.
Ezt a cikket frissítettük a legújabb információkkal! Olvassa el itt!

A tűzvédelmi törvény év elejétől hatályos módosítása elsősorban a tűzvédelmi szabályzat készítésére és tűzvédelmi oktatás szervezésére kötelezett szervezetek körét érinti. A változás természetesen nem jelenti azt, hogy a szűkítéssel érintett szervezeteknek ne lennének kötelezettségei a munkahelyi tűzvédelem körében.

2024. január 1-től módosult a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Tűzvédelmi tv.). A módosítás alapján szűkült az önálló tűzvédelmi szabályzat készítésére kötelezett gazdálkodó szervezetek köre.

Az új szabályok szerint a szervezetnek akkor kell tűzvédelmi szabályzatot készítenie, ha
a) ötvennél több munkavállalót foglalkoztat (a korábbi létszámhatár öt fő volt),
b) az általa üzemeltetett kereskedelmi szálláshely befogadóképessége a 10 főt meghaladja, vagy
c) az általa üzemeltetett épületrész, épület területén található olyan helyiség, amelynek a legnagyobb befogadóképessége meghaladja az 50 főt.

 

A fenti körbe nem tartozó gazdálkodó tevékenységet folytató magánszemélyek, jogi személyek önálló tűzvédelmi szabályzat kibocsátására nem kötelesek, a munkavállalóik, továbbá a munkavégzésben részt vevő családtagjaik részére ugyanakkor elérhetővé kell tenniük a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter (vagyis a belügyminiszter) által rendeletben közzétett általános tűzvédelmi szabályzatot, melynek hatálya bármely külön jogi aktus nélkül kiterjed rájuk.

Fontos és ajánlott szabály, hogy a tűzvédelmi szabályzat készítésére nem kötelezetteknek is van lehetőségük egyedi tűzvédelmi szabályzat kibocsátására.

A tűzvédelmi szabályzat, a tűzvédelmi házirend és a tűzriadó terv részletes tartalmi követelményeit valamint a tűzvédelmi oktatás szabályait a 101/2023. (XII. 29.) BM rendelet állapítja meg. A tűzvédelmi szabályzat készítésére nem kötelezett gazdálkodó tevékenységet folytató magánszemély és jogi személy által alkalmazandó tűzvédelmi szabályzatot pedig a BM rendelet 1. melléklete tartalmazza.

A BM rendelet alapján 2024-től csupán azok a szervezetek kötelesek évenkénti tűzvédelmi oktatást tartani a munkavállalóik és a munkavégzésben részt vevő családtagjaik részére, amelyek tűzvédelmi szabályzat készítésére kötelesek, vagy tűzvédelmi szabályzat készítésére nem kötelesek ugyan, viszont az általuk üzemeltetett, bérelt épületben, épületrészben menekülésben korlátozott személyek elhelyezése, ellátása, kezelése, nevelése, oktatása, gondozása, foglalkoztatása történik, vagy olyan épületet, épületrészt, szabadteret üzemeltetnek, ahol 1000 kg vagy 1000 l mennyiséget meghaladó fokozottan tűz- vagy robbanásveszélyes osztályba tartozó anyag előállítása, feldolgozása, tárolása történik, és az anyag robbanásveszélyes állapotban fordulhat elő.

A tűzvédelmi oktatás személyes részvétel mellett elektronikus úton is történhet.

Ez utóbbi esetben az oktatás megtörténtét munkavállalónként azonosítható módon igazolni kell.

A változásokkal összefüggésben kövesse a január folyamán frissülő munkavédelmi és tűzvédelmi szabályzataink aktualizálását a Jogkövető tudástárában!

Ismerje meg részletesen az új munkavédelmi szabályokat, hogy biztonságosabbá tehesse a munkahelyét! Kattintson a linkre, és tekintse meg ingyenesen a Menedzser Praxis legfrissebb Munkavédelmi Különszámát, amiben minden fontos információt megtalál a 2024-es év változásairól és kötelezettségeiről. Ne maradjon le, csatlakozzon ahhoz a több mint másfél ezer emberhez, akik már letöltötték a kiadványt!

Kapcsolódó iratminták


Kapcsolódó cikkek


Munka- és tűzvédelmi oktatás közösségi munkavégzés esetén

A köznevelési törvény rendelkezik a középiskolások kötelező 50 órás közösségi munkavégzéséről. Ebben az esetben a munka-tűzvédelmi oktatást a munkahelyen kell végezni. Kérdés, hogy az oktatást munkavédelmi végzettségű személynek kell megtartani, vagy elég ha a munkahelyi vezető tart, egy oktatást a helyi szabályok betartásáról.