Bejelentkezés

Ez a tartalom 124 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Önnek válogatott legfrissebb tartalmainkat személyes kezdőlapján mindig elérheti.

A munkaidőkeret elszámolása

A veszélyhelyzet ideje alatt érvényes szabályok szerint a munkáltató egyoldalúan is jogosult legfeljebb huszonnégy havi munkaidőkeretet elrendelni, továbbá a már elrendelt munkaidőkeretet legfeljebb erre az időtartamra meghosszabbítani. A kapcsolódó visszaélések elkerülése érdekében a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság célvizsgálatot indított 2021 őszén. Összegezzük a tapasztalatokat.

A munkaidőkeret havi elszámolásakor a következőkre kell figyelemmel lennünk:

  • havibéres munkavállaló esetében a beosztás szerinti munkaidő mértékétől függetlenül, a havi bére jár a dolgozónak;
  • órabéres díjazás esetén – eltérő megállapodás hiányában – a munkáltató a munkavállaló munkabérét az adott hónapban irányadó általános munkarend szerinti munkanapok számának és a napi munkaidőnek az alapulvételével számolja el és fizeti ki.

A munkaidőkeret lejártakor a munkavállaló munkabérét az általános munkarend és a napi munkaidő, valamint a teljesített munkaidő alapulvételével el kell számolni. Amennyiben a munkavállaló az elszámolt munkabérnél alacsonyabb összegű munkabérben részesült, a különbözetet számára a következő havi munkabérrel ki kell fizetni.

Az előlegnyújtásból eredő követelésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni, ha a munkavállaló az elszámolt munkabérnél magasabb összegű munkabérben részesült.

Munkaviszony megszűnésekor a munkavállaló munkabérét az általános munkarend, a napi munkaidő és a teljesített munkaidő alapulvételével kell elszámolni. Különbséget tesz a törvény az alapján, hogy a felmondás melyik fél részéről és milyen indokkal történt. Az előlegnyújtásból eredő követelésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni a következő esetekben, ha a munkaviszony a munkaidőkeret lejárata előtt szűnik meg, és a munkavállaló a beosztás szerinti munkaidőre járó munkabérnél magasabb összegű munkabérben részesült:

  • a munkavállaló felmondása esetén,
  • a munkavállaló próbaidő alatti azonnali hatályú felmondásakor,
  • a munkáltató azonnali hatályú felmondása esetén,
  • a munkáltatónak a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartására hivatkozva történő munkaviszony megszüntetése esetén,
  • a nem egészségi okkal összefüggő képességével indokolt felmondás esetében.

A helytelen gyakorlat vizsgálata

A veszélyhelyzet ideje alatt a munkaidőkeret hosszára vonatkozóan a Kormány egyedi rendelkezéseket állapított meg, melyek értelmében a munkáltató egyoldalúan is jogosult legfeljebb huszonnégy havi munkaidőkeretet elrendelni, továbbá a már elrendelt munkaidőkeretet legfeljebb erre az időtartamra meghosszabbítani. A kapcsolódó visszaélések elkerülése érdekében a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság a munkavállalók jogainak érvényesítése, a munkaidővel kapcsolatos visszaélések elkerülése érdekében rendkívüli célvizsgálatot indított 2021. október 18-tól. Ennek keretében próbálták kiszűrni a munkaidőkeret kapcsán alkalmazott helytelen gyakorlatot és a visszaéléseket. 
A célvizsgálat 2021. október 18 és november 5. között zajlott, amikor célzottan a munkaidőkeretre, valamint a munkabér védelmére vonatkozó szabályok betartását vizsgálta a hatóság, de mindezek mellett a foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt szabályozó jogszabályok minimumkövetelményeinek betartását is. 

A vizsgálati eredmények változatlanul azt igazolják, hogy nagyon sok a hiányosság, nem a munkaidőkeret kapcsán, hanem ez a tény általánosságban elmondható. 

Az ellenőrzések a munkáltatók 67%-ánál tártak fel valamilyen munkaügyi jogsértést. Munkaidőkeret kapcsán sok esetben a kezdő és befejező időpont írásbeli meghatározása maradt el. A célvizsgálat alapja, mely szerint gyakori, hogy a munkaidőkeret végén keletkezett „mínusz órákat” munkabérelőleg jogcímen visszakövetelik, nem igazolódott be. A tapasztalatok alapján több cégnél is keletkeztek „mínusz órák” a járvány alatt, azonban azokat a foglalkoztatók átvállalták, és állásidőt fizettek ki a munkavállalók részére. Több esetben rendkívüli munkavégzés (plusz óra) valósult meg, melynek az ellenértéke megfizetésre került. Amennyiben a foglalkoztató leállásra kényszerült, akkor inkább szabadságra küldte munkavállalóit. 

Téves feltevés, hogy a mínusz órák automatikusan levonhatók

A célvizsgálat azon hírekre alapozva indult, melyek szerint a munkáltatók a munkaidőkeret végén kimutatott ,,mínusz órákat”, melyek azáltal keletkeztek, hogy a munkáltató nem osztotta be munkára a munkavállalókat, levonják a munkabérből. 
A vizsgálatok kimutatták, hogy ez nem jellemző a munkaidőkeretet alkalmazó vállalkozások esetében, mivel ez több szempontból sem lenne helytálló. Mind munkáltatói, mind munkavállalói oldalon vannak alapvető kötelezettségek. A munkáltatónak alapvetően foglalkoztatási kötelezettsége van, amennyiben ennek nem tesz eleget, az nem érintheti hátrányosan a munkavállalót. A munkavállalót, ha a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségének a beosztás szerinti munkaidőben nem tesz eleget (állásidő) – az elháríthatatlan külső okot kivéve –, alapbér illeti meg. 

Az állásidő tartalma teljesített munkaidőnek minősül. Az Mt. szabályaiból nem következik, hogy azokban az esetekben, amikor a munkáltató nem tesz eleget foglalkoztatási kötelezettségének, akkor a munkavállaló munkabéréből levonható lenne az állásidőre vonatkozó munkabér, illetve, hogy azt a munkavállaló köteles lenne visszafizetni. Az állásidőre jogszerűen kifizetett munkabér a munkavállalótól nem követelhető vissza. Az Mt. 146. § alapján a munkáltató mentesülhet alapbérfizetési kötelezettsége alól, ha a foglalkoztatás akadálya valamilyen külső elháríthatatlan ok, úgynevezett vis maior, olyan körülmény, amire a munkáltató nem számíthatott. Amennyiben a munkáltató mérlegelési jogkörében meghozott, többnyire elővigyázatossággal magyarázható döntés alapján nem foglalkoztatja a munkáltatót, az nem minősülhet elháríthatatlan külső oknak. Az állásidő szabályaitól a felek megállapodása csak a munkavállaló javára térhet el, kollektív szerződés a munkavállaló hátrányára is. Továbbá abban az esetben, amikor a felek nem írtak elő külön visszafizetési kötelezettséget vis maior esetére az állásidő tartama alatt, akkor a munkavállalónak kifizetett alapbér utóbb nem követelhető vissza.

Kovács Nikoletta (2022-03-02)