Mégis bővítik az egyszerűsített foglalkoztatás lehetőségét
Olvasási idő: 3 perc
A júliustól hatályos 120 napos korlátozást enyhíti némiképpen az egyszerűsített foglalkoztatásra vonatkozó legújabb módosítás, mely szerint mezőgazdasági idénymunka esetén 2026-tól magasabb közteher fizetése mellett lehetőség van további 90 napig foglalkoztatni a munkavállalót.
A Magyar Közlöny 9. számában megjelent 2025. évi X. törvény több lényeges pontban is megváltoztatja az egyszerűsített foglalkoztatást rendező 2010. évi XXV. törvény (Efo. tv.) szabályait.
A módosítás alapján lehetőség van mezőgazdasági idénymunka esetén az évi százhúsz napon túl még kilencven napig foglalkoztatni a munkavállalót, magasabb közteher fizetése mellett.
A módosítás érinti az alkalmi munka szabályozását is, azzal, hogy az azonos felek közti foglalkoztatás esetében kikerül a törvényből a kilencven napos éves megkötés.
Az egyszerűsített munkaszerződés – adminisztráció-csökkentő célú – módosítása alapján lehetővé válik, hogy a munkáltató rögzítse a munkaidő kezdő és befejező időpontját, ezzel a munkabér, esetleges bérpótlékok pontos elszámolása érdekében már nem kell külön nyilvántartást vezetni.
Mint ismert, a 120 napos korlát értelmében, az Efo tv. 2025. július 1-től hatályos 1. § (4) bekezdése szerint:
„Ha a munkavállaló:
a) idénymunkára,
b) alkalmi munkára, vagy
c) idénymunkára és alkalmi munkára
létesít több alkalommal munkaviszonyt, akkor ezen munkaviszonyok együttes időtartama a naptári évben a százhúsz napot nem haladhatja meg.”
A változás értelmében 2025. július 1-től ügyelnie kell a munkáltatónak, hogy egy munkavállaló egy adott évben maximum 120 napot dolgozhat egyszerűsített foglalkoztatás keretében, ellentétben az eddigiekkel, amikor is több munkáltatónál lehetett éves szinten 120 napot dolgozni, nem adódtak össze a napok, most már kizárólag a munkavállaló szemszögéből kell ezt vizsgálni.
A változás ezt a lehetőséget bővíti némileg, de továbbra is feltételezi az egyes idénymunkások munkavállalóként történő „figyelését”.
2026. január 1-jétől tehát a mezőgazdasági idénymunkára létesített munkaviszonyok együttes időtartama a naptári évben 120 napról további 90 nappal emelkedik és összesen 210 napot jelent. A bővítést jelentő 90 napra ugyanakkor a minimálbér 1,125 százalékával kell kalkulálni és a nyugdíjellátás számítási alapja is módosul.
Az új szabályokat a 2025. december 31-ét követően megvalósuló munkavégzésekre kell alkalmazni.