Bejelentkezés

Ez a tartalom 144 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Önnek válogatott legfrissebb tartalmainkat személyes kezdőlapján mindig elérheti.

Nyugdíjas munkavállalók foglalkoztatásának eltérő szabályai

Ha egy munkavállaló nyugdíjazását követően folytatni szeretné a munkaviszonyát, a versenyszférában ezt munkaidő vagy kereseti korlátozás nélkül megteheti. A munkáltatónak ugyanakkor számos eltérő munkajogi szabályra figyelemmel kell lennie, ha nyugdíjas munkavállalót foglalkoztat.

Ki minősül nyugdíjas munkavállalónak?

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) Záró Rendelkezései között [Mt. 294. § (1) bekezdés g)] találjuk meg a nyugdíjas munkavállaló meghatározását is. E szerint nyugdíjas munkavállaló, aki

  • az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte és az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel ren-delkezik (öregségi nyugdíjra való jogosultság),
  • az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt öregségi nyugdíjban részesül,
  • a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított öregségi, rokkantsági nyugdíjsegélyben (nyugdíjban) részesül,
  • egyházi jogi személytől egyházi, felekezeti nyugdíjban részesül,
  • öregségi, munkaképtelenségi járadékban részesül,
  • növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi járadékban részesül, vagy
  • rokkantsági ellátásban részesül.

Kiemelést érdemel, hogy az 1. pont szerinti esetben nem szükséges, hogy a munkavállaló a nyugdíjellátást ténylegesen igénybe is vegye, elegendő az öregségi nyugdíjra való jogosultság megnyílta (a 2.–7. pont alatti esetekben az ellátás folyósítása viszont feltétel). Az öregségi nyugdíjra való jogosultság szabályait a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 18. §-a határozza meg. Fontos hangsúlyozni, hogy minden esetben az adott munkavállalóra irányadó nyugdíjkorhatárt kell vizsgálni, amely tekintetben a Tny. 18. § (1) bekezdése az 1952. és 1957. között születettekre egyedi életkori határokat állapít meg, az 1957-ben vagy azt követően született személyek tekintetében a betöltött 65. életév az öregségi nyugdíjkorhatár. Továbbá minden esetben szükség van legalább húsz év szolgálati időre [Tny. 18. § (2) bek. b)]. Nyugdíjas munkavállalónak minősül az a nő is, aki életkorától függetlenül legalább negyven év jogosultsági idővel rendelkezik, és így öregségi teljes nyugdíjra válik jogosulttá [Tny. 18. § (2a) bek.]. 

2018. július 25-ig élt az a szabály, miszerint az öregségi nyugdíjra való jogosultság további feltétele volt, hogy a kérelmező azon a napon, amelytől kezdődően az öregségi nyugdíjat megállapítják részére, ne rendelkezzen biztosítási jogviszonnyal [Tny. 18. § (2)-(3) bek.]. Ez a gyakorlatban többnyire azt jelentette, hogy arra a napra, amikor az öregségi nyugdíjat a hatóság megállapította, a munkavállaló munkaviszonyát közös megegyezéssel megszüntették a felek, és a döntést követő napon újra munkaszerződést kötöttek. Ez a szabály azonban 2018. július 26. napjától nem hatályos, tehát ha a munkavállaló a munkaviszony folytatása mellett szeretné az öregségi nyugdíjat igénybe venni, ezt a munkaviszony megszakítása nélkül teheti meg.
Itt kell megemlítenünk a védett korú munkavállaló fogalmát is, amelyet az Mt. kifejezetten nem definiál, de két speciális szabály kapcsán rendelkezik az olyan munkavállalóról, aki a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül van [Mt. 66. § (4)-(5) bek., 77. § (4) bek.]. Tehát a védett kor vizsgálatakor is mindig az adott munkavállaló születési dátuma alapján kell a Tny. rendelkezései szerint vizsgálni az irányadó nyugdíjkorhatárt.

A nyugdíjas munkavállalókra vonatkozó eltérő munkajogi szabályok

A nyugdíjas munkavállalókra vonatkozó első különleges rendelkezése az Mt.-nek, miszerint a munkáltató a határozatlan tartamú munkaviszony felmondással történő megszüntetését nem köteles indokolni, ha a munkavállaló nyugdíjasnak minősül [Mt. 66. § (9) bek.]. Ez a szabály tehát csak a határozatlan idejű munkaviszonyra vonatkozik, a határozott idejű munkaviszony felmondással történő megszüntetését a munkáltató ugyanazon szabályok szerint köteles indokolni nyugdíjas munkavállaló esetében is [Mt. 66. § (8) bek.]. Továbbá a munkaviszony megszüntetésének minden más esete is változatlanul alkalmazandó nyugdíjas munkavállalóra. Így, ha például egy nyugdíjas munkavállaló követ el súlyos kötelezettségszegést, munkaviszonya az Mt. 78. § (1) bekezdése szerinti azonnali hatályú felmondással megszüntethető. 
Ezt a munkajogi szabályt – amelyet a korábbi, 1992-es Mt. is tartalmazott – az Alkotmánybíróság is vizsgálta. Az Alkotmánybíróság a 11/2001. (IV. 12.) AB határozatban a diszkriminációra hivatkozó indítványokat elutasította. A taláros testület a munkaviszony szabad felmondásán alapuló szabályozási koncepcióját emelte ki, és az indokolási kötelezettség hiányát nyugdíjas munkavállalók esetén nem találta diszkriminatívnak, mivel egy nyugdíjas munkavállaló munkaviszonya elvesztése esetén nem marad ellátatlanul, a nyugellátásra való jogosultsága megmarad. Ezt a Kúria is megerősítette Mfv.II.10.450/2018. számú ügyben hozott határozatában, miszerint ha a felmentés oka valós (tehát a munkavállaló nyugdíjasnak minősül), indokolás hiányában annak okszerűsége nem vizsgálható. Ugyanakkor indokolási kötelezettség hiányában sem valósíthat meg a felmondás joggal való visszaélést. A BH2021. 114. számú ügyben a Kúria döntésében megerősítette a joggal való visszaélést, mivel a munkáltató a nyugdíjas munkavállaló határozatlan időtartamú munkaviszonyát három nappal azt követően szüntette meg indokolás nélküli felmondással, hogy a munkavállaló aláírt egy petíciót, amelyben a szakmunkásokat megillető mindenkori minimálbér, valamint az egyes szociális juttatások (munkaruha, védőfelszerelések) és a szükséges munkaeszközök visszamenőleges biztosítását követelték. 

A nyugdíjasokat érintő másik speciális szabály a végkielégítés hiánya, ugyanis, ha a munkavállaló a felmondás közlésének vagy a munkáltató jogutód nélküli megszűnésének időpontjában nyugdíjasnak minősül, nem jár neki végkielégítés [Mt. 77. § (5) bek.]. Az Mt. ezen rendelkezését is megtámadták Alkotmánybíróság előtt. A 600/B/2000. AB határozatban a testület akként foglalt állást, hogy „[…] a végkielégítéshez való jog nem része az alapvető jogok katalógusának, ezért a végkielégítés feltételeinek meghatározásánál a jogalkotót széleskörű mérlegelési jog illeti meg, alkotmányellenesség csak egészen szélsőséges esetben állapítható meg.” Kiemelte az Alkotmánybíróság azt is, hogy a végkielégítés funkciója egyrészt az anyagi elismerés, az adott munkáltatónál viszonylag hosszabb ideje fennálló jogviszony felszámolásakor a teljesített munkavégzés honorálása, másrészt a létfenntartást szolgáló rendszeres jövedelem elvesztésével járó hátrányok kiküszöbölése. Utóbbi a nyugdíjasok esetén nem áll fenn, hiszen megélhetésük a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében folyósított nyugellátások révén biztosított. 
A fenti két eltérő rendelkezésen túl a munkaviszonyban álló nyugdíjasokat is ugyanúgy megilletik a munkaviszonyból eredő jogok (és terhelik ugyanazok a kötelezettségek), tilos a hátrányos megkülönböztetés. A munkaviszonyban álló nyugdíjas nyugdíjára vonatkozó rendelkezések nem érintik a munkaviszonyban álló nyugdíjas e jogviszonyából eredő jogait, így különösen munkabérét, a szabadságának tartamára járó díjazást, a munkaszüneti nap miatt kiesett munkaidőre járó távolléti díját stb. [MK 74. szám].

A nyugdíjas munkavállaló foglalkoztatásának közterhei

2019. január 1-jétől az Mt. szerint munkaviszonyban álló saját jogú nyugdíjas munkavállaló kikerült a biztosítottak köréből, így a munkabérükből csak személyi jövedelemadót kell vonni, mivel az nem minősül járulékalapot képező jövedelemnek. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a nyugdíjas munkavállaló nem szerez jogosultságot a társadalombiztosítás ellátásaira. 2020. július 1-jétől ez a szabály akként módosult, hogy nemcsak a munkaviszonyban, hanem bármilyen foglalkoztatási jogviszonyban álló saját jogú nyugdíjas nem minősül biztosítottnak. 
Szociálishozzájárulásiadó-fizetési kötelezettség sem merül fel, mivel a szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény (a továbbiakban: Szochotv.) 5. § (1) bekezdés g) pontja szerint nem terheli adófizetési kötelezettség a kifizetőt az Mt. szerinti munkaviszonyban foglalkoztatott saját jogú nyugdíjas személy után. Ez a szabály 2021. június 10. napjától akként módosult, miszerint a Tbj. szerint saját jogú nyugdíjasnak minősülő adófizetésre köteles személynek nincs adófizetési kötelezettsége, az Szjatv. szerinti egyéb jövedelme kivételével, tehát már nemcsak a munkaviszonyban foglalkoztatott, hanem bármilyen jogviszonyban foglalkoztatott saját jogú nyugdíjas személyre tekintettel nincs szociális hozzájárulásiadó-fizetési kötelezettség [Szochotv. 5. § (1) bek. j)].

(Cikkünket teljes terjedelmében a Munkaügyi Tanácsadó márciusi számában olvashatják)

Dr. Jónás Tünde (2022-02-10)