Nagyszülői szabadság szakképző intézményben

dr. Klész Tibor Dátum Legutoljára frissítve: 2025.10.13

Olvasási idő: 4 perc


Ez a tartalom 136 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak. Legfrissebb tartalmainkat itt érheti el.

Egy technikumban turisztikai szakmai tárgyak oktatóként nemsokára nagyszülő leszek. Kérdésem, hogy amennyiben hónap végén születik meg a kisbaba, átvihető-e az új nagyszülői szabadság (5 nap) későbbi hónapra, pl. áprilisra vagy májusra?

A kérdésre a válasz nem, mivel a nagyszülői szabadságot legkésőbb a születést követő második hónap végéig lehet igénybe venni. De nézzük, hogy hogy is szól pontosan a szabályozás és mikor, milyen feltételek mellett vehető ki a „nagyszülői szabadság”.

A nagyszülői szabadság egy új lehetőség a szakképzésben az oktatók számára. (Korábban csak a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény hatálya alá tartozó kormánytisztviselők és a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban állók, azaz a pedagógusok számára volt adott ez a kedvezmény.)

A cél ugyanis az volt, hogy a szakképzésben dolgozó nagyszülők számára is elérhetővé váljon az öt munkanap pótszabadság igénybevétele az unokájuk születése esetében.

Ennek érdekében 2025. július 1-jével kiegészült a szakképzésiről szóló 2019. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Szkt.) 43. §-a egy új (2) bekezdéssel, amely szerint a szakképző intézmény nagyszülő alkalmazottja az unokája születése esetén öt munkanap pótszabadságot vehet igénybe legkésőbb a születést követő második hónap végéig, amelyet kérésének megfelelő időpontban kell kiadni.

A szakképző intézmények alkalmazottait megillető kedvezményekre, és ezen belül a pótszabadság rendszerére vonatkozó egyéb szabályokat is az Szkt. 43. §-a tartalmazza. Ennek értelmében minden naptári évben évi húsz munkanap pótszabadság jár a szakképző intézményeknek az Szkt. 40. § (1) bekezdés a)–d) pontjai szerinti alkalmazottainak, amelyből legfeljebb tizenöt munkanapot a munkáltatói jogkör gyakorlója az oktatói tevékenységgel összefüggő munkára igénybe vehet.

Az Szkt. 40. § (1) bekezdés a)–d) pontjai szerinti alkalmazottaknak a szakképző intézmények igazgatói, igazgatóhelyettesei, oktató és a többcélú szakképző intézményben köznevelésialapfeladat-ellátásra a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény szerinti pedagógus munkakörben foglalkoztatott személyek minősülnek. Az e) pont szerinti, „további, közvetlenül nem a szakmaialapfeladat-ellátással összefüggő feladat ellátására létesített munkakörben foglalkoztatott személyekre” ez a pótszabadság-kedvezmény nem vonatkozik. A nagyszülői szabadság azonban igen.

Nagy különbség ugyanis az „alap” pótszabadság, valamint az ún. nagyszülői szabadság között a szakképzésben az, hogy utóbbi nem csak az „Szkt. 40. § (1) bekezdés a)–d) pontjai szerinti alkalmazottakra” terjed ki, hanem a „szakképző intézmény nagyszülő alkalmazottjára”, azaz a további, közvetlenül nem a szakmaialapfeladat-ellátással összefüggő feladat ellátására létesített munkakörben foglalkoztatott személyekre (például karbantartó, gondnok, takarító) is.

Néhány fontos egyéb részletszabály a szakképző intézmény nagyszülő alkalmazottja által igénybe vehető nagyszülői szabadsággal kapcsolatban:

  • Az öt munkanap pótszabadságot a szakképző intézmény nagyszülő alkalmazottja kérésének megfelelő időpontban kell kiadni, azaz saját maga rendelkezhet arról (a születést követő második hónap végéig), hogy mely munkanapokon veszi azt ki.
  • Az öt pótnap szabadság csak a születést követően vehető ki, tehát például a terhesség alatt (a vizsgálatokra elkísérés, meglévő testvérre való vigyázás miatt) nem. Ezekre a rendes szabadság vehető igénybe.
  • A kérdésben szereplő esetben nem elegendő február végéig megkezdeni az öt munkanapnyi pótszabadságot, február 28-ig mind az öt munkanapnyi pótszabadságot ki kell adni.
  • Arról nem rendelkezik a törvény új előírása, hogy ezt az öt nap pótszabadságot egybefüggően kellene kiadni, így a születést követő második hónap végéig akár több részletben is igénybe vehető az új kedvezmény – eltérő szabályozás hiányában.
  • És megismételve a kérdésre adott választ, a szabadság kiadásának van egy objektív végső határa is: legkésőbb a születést követő második hónap végéig lehet azt igénybe venni. Amennyiben tehát a szakképző intézmény nagyszülő alkalmazottjának unokája január végén fog megszületni, legkésőbb február 28-ig ki kell adni az öt nap pótszabadságot. (Ha viszont február elején születne, akkor március 31-ig.)