Nem szükséges a munkaidő-nyilvántartást a munkahelyen tartani

A Magyar Közlöny 2022. augusztus 16-án kihirdetett 136. számában jelent meg a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának 1/2022. JEH határozata a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény munkaidő-nyilvántartási kötelezettségre vonatkozó szabályainak értelmezése tárgyában, amelynek megállapítása, hogy az Mt. kifejezetten nem írja elő a munkaidő-nyilvántartás munkavégzés helyszínén tartásának munkáltatói kötelezettségét.

A jogegységi eljárás lefolytatásának indoka

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés a) pontja szerint előzetes döntéshozatali indítványra jogegységi eljárásnak van helye, ha az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi határozat meghozatala szükséges. Ennek alapján a Kúria jogegységi feladatokért felelős elnökhelyettese jogegységi eljárást kezdeményezett, mivel a Kúriának a munkaügyi hatósági ellenőrzéssel összefüggő két ítélete [a 2019. március 11-én kelt Kfv.X.38.354/2018/6. számú ítélet (a továbbiakban: A döntés), valamint a 2019. szeptember 9-én kelt Kfv.X.37.156/2019/5. számú ítélet (a továbbiakban: B döntés)] eltérő megállapításokat, részben ellentétes követelményeket mondott ki a munkaidő-nyilvántartás munkavégzés helyszínén tartásával összefüggésben. 
Az A döntés egyik tényállási eleme szerint a munkáltató egyik telephelyén a bemutatott tárgyhavi munkaidő-nyilvántartás nem tartalmazta a munkavállalók tárgynapi munkavégzésének kezdő időpontját. A munkaügyi hatóság megállapította, hogy a munkaidő-nyilvántartás naprakész vezetése abban az esetben teljesül, ha az eseményszerű, valóságon alapuló és nem utólagosan, a nap végén kerül kitöltésre. 

A B döntés tényállása szerint a munkaügyi hatóság azért állapított meg jogsértést, mert az ellenőrzés kezdetén két munkavállaló jelenléti ívei nem voltak a helyszínen, illetve az ellenőrzés időtartama alatt a munkaidő-nyilvántartás nem került bemutatásra. A döntés ellen a munkáltató pert indított, mivel állítása szerint a munkaügyi ellenőrzés során fel sem merült, hogy az általa vezetett nyilvántartás ne lenne tényszerű, valós vagy teljes körű, a munkaügyi hatóság a nyilvántartás tartalmát illetően szabálytalanságot nem észlelt. Az alperes tévesen jutott a munkaidő-nyilvántartás naprakész vezetésének követelményét illetően arra, hogy a munkaidő-nyilvántartásnak valamennyi munkavégzési helyen szakadatlanul a munkavállaló birtokában kell lennie. Az alperes érvelésével szemben az Mt. 134. § (2) bekezdéséből a munkaidő megkezdésének az azzal egy időben történő dokumentálási kötelezettsége nem következik. 

A felülvizsgálati eljárás

A felülvizsgálati kérelem folytán eljárt Kúria a munkáltatónak adott igazat. 
Az Mt. 134. §-a mint tételes jogi szabályozás és más, az Mt.-ben rögzített tételes jogi norma sem tartalmaz a munkaidő-nyilvántartás hollétével kapcsolatosan semmilyen előírást a munkáltató vonatkozásában. Az Mt. csupán néhány tartalmi és formai követelményt állít fel, például a munkaidő-nyilvántartás naprakész vezetésére. Az ügyben arról kellett dönteni, hogy a naprakészség követelményéből (Mt. 134. §) levezethető-e, hogy a munkaidő-nyilvántartásnak a munkavégzés helyén elérhetőnek kell lennie.
A munkaidő-nyilvántartás vezetésére a munkáltató bármilyen megoldást választhat, amely megfelel az Mt. 134. §-ban előírt követelményeknek. 

A Kúria jogegységi döntése

A legfőbb ügyész a jogegységi indítványra adott nyilatkozatában kifejtette, hogy a naprakészség törvényi követelménye nem sérül akkor, ha a napi munkaidő kezdetét csak a munkaidő végén tüntetik fel a nyilvántartásban. A munkaidő-nyilvántartás bizonyos „türelmi időn” belül akkor is naprakésznek tekinthető, ha az ellenőrzés pillanatában nem szerepelnek benne hiánytalanul az aznapi legutolsó aktuális adatok, amelyekre a nyilvántartási kötelezettség kiterjed. A munkaidő-nyilvántartás naprakészsége és annak fellelhetőségi helye között nincs lényegi és szükségszerű összefüggés, nem vonható le alappal olyan következtetés, hogy a munkaidő-nyilvántartás naprakészségének törvényi követelménye csak akkor valósulhat meg maradéktalanul, ha azt a munkavégzés helyén vezetik. Az 1992. évi Munka Törvénykönyve rendelkezéseinek értelmezése kapcsán kialakult bírói gyakorlat – amely szerint a nyilvántartást a munkavégzés helyén kell vezetni – abból ered, hogy a technikai fejlettség korábbi szintjén a nyilvántartás esetleges hiányosságainak mielőbbi felszámolása így volt biztosítható.

A döntés elvi tartalma

A Kúria a jogegységi döntésben az A döntés kapcsán rögzítette, hogy az a munkáltatói szabályzat munkaidő-nyilvántartásra vonatkozó követelményrendszerét is figyelembe véve, az egyedi ügyre vonatkozóan állapította meg „a helyben tartás” kötelezettségét. Elvi éllel pedig azt kívánta rögzíteni, hogy a naprakész vezetés követelménye nem jelent eseményszerűséget, tekintettel arra, hogy a keresettel támadott közigazgatási határozat kifejezetten az eseményszerű nyilvántartás kötelezettségét fogalmazta meg. Az A döntés abban a kérdésben nem foglalt állást, hogy a naprakészség követelményéből minden esetben következik-e a munkaidő-nyilvántartás helyben tartásának kötelezettsége. 

A B döntés ugyanakkor elvi tartalomként rögzítette, hogy a munkaidő-nyilvántartás naprakész vezetésének a követelményéből tételes jogszabályi rendelkezés hiányában nem következik az, hogy a nyilvántartásnak a munkavégzés helyén ténylegesen elérhetőnek kell lennie.

Mindezekre tekintettel a munkaidő-nyilvántartási kötelezettség céljából kiindulva lehet állást foglalni abban a kérdésben, hogy a nyilvántartásnak milyen követelményeknek kell megfelelnie, szerepel-e ezek között a „munkavégzési helyen tartás” kötelezettsége.

A Kúria az Európai Unió Bíróságának általa vizsgált két vonatkozó esetéből  azt a következtetést vonta le, miszerint a munkaidő-nyilvántartásnak kettős célja van, amely részben közjogi, részben magánjogi jellegű. Az előbbi a hatóság felügyeleti, ellenőrzési tevékenységét hivatott biztosítani, míg az utóbbi a munkavállalók pihenőidővel, munkaidővel kapcsolatos igényérvényesítését könnyíti meg. E kettős cél megvalósítása érdekében a munkaidő-nyilvántartásnak objektívnek és megbízhatónak, azaz hitelesnek kell lennie.

Az Mt. nem tartalmaz arra vonatkozó kifejezett rendelkezést, hogy a munkáltatónak a munkavégzés helyén való azonnali megtekintést lehetővé tévő módon kell a munkaidő-nyilvántartást vezetnie, ugyanakkor annak céljából következik az, hogy az abban foglaltaknak – a naprakészségen túl – megbízhatónak és ellenőrizhetőnek kell lennie mind az érintett munkavállaló, mind az ellenőrzést végző hatóság számára.

A munkaidő-nyilvántartási rendszerek és a munkavégzés jellegének sokszínűsége (pl. változó munkavégzési helyszínen vagy informatikai eszközökkel távolról végzett munka) mára azt eredményezi, hogy csak konkrét esetben, a nyilvántartás munkáltató által alkalmazott módszerére (pl. elektronikus vagy manuális, központi vagy helyi) és a munkavégzés körülményeire, jellegére tekintettel lehet eldönteni azt, hogy az említett célokat figyelembe véve a munkáltató eleget tett-e a munkaidő-nyilvántartásra vonatkozó jogszabályi kötelezettségének. A munkaidő-nyilvántartás céljából nem következik általános érvénnyel a „helyben tartás” kötelezettsége, azonban, ha a munkáltató azt csak olyan módon képes bemutatni az azt ellenőrizni jogosultak számára, hogy annak következtében a munkaidő-nyilvántartással szemben támasztott követelmények (naprakészség, hitelesség) ellenőrizhetősége sérül, nem tesz eleget a munkaidő-nyilvántartás vezetésére vonatkozó jogszabályon alapuló kötelezettségének.
A Kúria tehát a fentiek együttes értelmezéséből megállapította, hogy a munkaidő-nyilvántartás ellenőrizhetőségét az adott ellenőrzés során, de nem feltétlenül az ellenőrzéssel érintett munkavégzési helyszínen kell biztosítani.

(Cikkünket teljes terjedelmében a Humán Tanácsadó októberi számában olvashatják)