Ez a tartalom 111 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Önnek válogatott legfrissebb tartalmainkat személyes kezdőlapján mindig elérheti.
Ha játszmákról beszélünk, akkor meg kell említeni Eric Berne Emberi játszmák című kötetét. A lengyel származású, Amerikában élt pszichológus és pszichiáter az 1950-es években dolgozta ki az úgynevezett tranzakcióanalízis-elméletét. „A tranzakciók az emberek közötti kommunikációra utalnak. A tranzakcióanalízis az a módszer, amelyet a tranzakciók e folyamatának elemzésére használhatunk. (…) ”
A tranzakcióanalízis elmélete szerint három énállapota van az egyénnek: a gyermeki, a felnőtti és a szülői énállapot – ezek kifejezik azt, hogy minden emberben többféle lélektani realitás van jelen, és különféle helyzetekben másik-másik énállapot aktivizálódik. Azaz a gyermeki énállapot aktivizálódásával úgy reagál, mint kisgyermek korában tette, a szülői énállapot aktivizálódásával pedig valamely szülő múltbéli reakciója ismétlődik direkt vagy indirekt módon. Ilyenkor az elvárások szerinti reakciók születnek meg. A felnőtt énállapot a tárgyilagos, egyenlő kommunikációt teszi lehetővé. Minden pillanatban valamely énállapotunkból kommunikálunk és reagálunk, s mindegyiknek megvan a maga előnyös, kedvező oldala is. A gyermeki énállapot előhozza a játékosságot, könnyedséget és kreativitást, spontaneitást kap tőle a személyiség, ugyanennek a negatív oldala a sértődött és megbántott reakciókban mutatkozik meg.
Az emberek közötti kommunikáció – azaz a tranzakciók – mindaddig hibátlanul működnek, míg azok – Berne meghatározása szerint – kiegészítő jellegűek. Azaz egy szülői énből érkező megjegyzésre a gyermeki énállapotból érkezik a válasz, vagy a felnőtt a felnőttnek válaszol. A gond akkor kezdődik, amikor a tranzakciók keresztezik egymást. Azaz felnőtt kommunikációra szülői énállapotból érkezik válasz. Az is előfordul, hogy a tranzakciók, azaz a kommunikáció rejtett marad.
A játszmák ismétlődő, a felszínen hitelt érdemlő olyan tranzakciók, melyek indítéka, célja rejtett, és mindig „nyereséggel” járnak. Nyereség alatt itt az egyén számára fontos pszichológiai nyereségről beszélünk: visszaigazolásról, önigazolásról stb. A játszmák pszichológiai értelemben véve tisztességtelenek, a kimenete mindig izgalmas és drámai jellegű is – azaz konfliktussal jár. A játszmák szükségesek az egyén számára, a kérdés az, hogy milyen eredményt hoznak önmagának, illetve az őt körülvevő embereknek.
Ha te nem lennél
Ez a játszma kollégák között például úgy nézhet ki, hogy a játszmázó fél folyamatosan arról panaszkodik, hogy egy bizonyos feladatot, kihívást, lehetőséget, pozíciót nem kap meg. Az ettől való félelmét leplezi a játszmával, mely szerint úgy értékeli, hogy a felettese, vezetője nem engedi őt a kihívás és feladat közelébe. Amikor ez megtörténik, akkor önigazolásként azt hangoztatja, hogy „félt engem, megvédett a hibázástól, a túlórától stb.” – miközben saját félelmeit palástolja. Igen nehezen felismerhető játszma, ám egy jó vezető delegál, majd apró lépésekkel, folyamatosan támogatva kísér.
Sarokba szorítás
Ez a játszma gyakorlatilag egy ellenjátszma. Amikor az egyik fél felfedezi, hogy a munkatársa valami korábbi sérelmet, konfliktust felidézve megsértődik, és emiatt kimarad egy közös ebédelésből, programból vagy projektből, akkor a másik fél – pontosan tudván, hogy csak egy elnézéskérésbe vagy kedves szóba kerülne a kiengesztelés – tudatosan benne hagyja őt a játszmában és nélküle indul el a program. Azaz a játszma indítóját egy ellenjátszmával beszorítják a sarokba, hoppon marad. Ismerős a helyzet? Megsértődés – nem kiengesztelés – sértettség marad sarokba szorítva.
Most rajtacsíplek, te gazember!
Nagyon gyakori munkahelyi helyzet az, hogy partnerek, kollégák, szállítók megállapodnak valamiben, de mire a teljesítésre kerülne a sor, addigra valami többe kerül, tovább tart stb. Ilyenkor, mintha már előre látható lenne a helyzet, a játszmát játszó fél irgalmatlan haragra gerjed. Ő az, aki folyamatosan igazságtalanságot keres, hogy azt felfedezve, tetten érve „szülőként leszidhassa” a másikat. Nyilván van pszichológiai előnye ennek a viselkedésnek: a harag és indulat kiélése. Hátulütője a konfliktus létrejötte, illetve a partneri viszony megromlása. Honnan lehet felismerni, hogy ez játszma? Onnan, hogy ez a szituáció – közel azonos forgatókönyvvel – ismétlődik.
Bűnbakkeresés
Feszültségekkel teli, stresszes napokon fordul elő az, hogy egy munkatárs a saját hibáját, nehézségét az épp őt megkereső kollégára fogja. „Ennek is te vagy az oka.” Nyilvánvalóan nincs ok-okozati és felelősségi kapcsolat a két eset között, hanem a meglevő feszültség okozza a hibát, mely esetében könnyebb azt a másikra fogni, mint saját gyengeségünket elfogadni, belátni. A játszma a felelősség kerüléséről szól, ellenszere csak a visszajelzés és felnőtt-felnőtt kommunikáció kezdeményezése lehet.
Űzött vad, avagy: „olyan nehéz nekem”
Ismerős a munkahelyen az a kolléga, aki folyamatosan több szerepben van jelen, és mindegyikben tökéletesen akar teljesíteni? Folyamatosan arról panaszkodik, hogy „Fáradt vagyok.”. Ennek ellenére további feladatokat vállal be, a saját munkakörén kívül még szervez, segít, gyakorlatilag bármi, ami adódik, azt a nyakába veszi feladatként. A kérdés, hogy milyen mintát követ? A munkatársak persze elfáradnak a panaszáradat hallgatásában, ellenszerük csak az lehet, ha nem engedik, hogy folyamatosan több feladatot vállaljon. Ebben természetesen a vezetőnek van óriási szerepe.
Ismétlésként tehát, amiről felismerhető egy játszma:
Nyert ügyünk van tehát, mert egy játszmát csak addig lehet játszani, amíg van kivel… Ha sikerül asszertíven kommunikálva, felnőtt-énállapotból reagálni munkahelyi játszmákra, akkor a kollégánkat, beosztottunkat – uram bocsáss, a vezetőnket – is sikerül kimozdítani a játszma-helyzetből.
Nyilvánvalóan annak kifejezése, hogy „Állj, ez egy játszma, velem ne tedd!” túl direkt és erős kommunikáció ahhoz, hogy vállalati, szervezeti, üzleti vagy hivatalos kommunikációban így nyilvánuljunk meg. E helyett inkább a felnőtt-felnőtt, azaz tárgyilagos, jelen helyzetre vonatkozó kommunikációt kell előnyben részesíteni.
(Cikkünket teljes terjedelmében a Humán Tanácsadó áprilisi számában olvashatják)