A fizikai és szellemi munkát végző ember közérzetét, biztonságát és egészségét nem veszélyeztető munkavégzését, munka- és teljesítőképességét nagymértékben meghatározza munkakörnyezetének a klímája is. A munkahelyi mikroklíma meghatározó – egyúttal a legsebezhetőbb – eleme maga a munkavállaló, aki a környezetével állandó, dinamikus kölcsönhatásban áll. Az emberi szervezetnek a legfontosabb életműködései fenntartásához és a munkavégzéshez viszonylag állandó hőmérsékletre van szüksége, mivel csak szűk határok közötti testhőmérséklet-változás (37 ± 0,8oC) mellett képes a munkakörnyezet klimatikus feltételeihez alkalmazkodni. A legtöbb munkavégzés során az optimális munkahelyi hőmérséklet 16oC és 24oC között van a komfortot jelentő relatív páratartalom (30% – 70%) és az „érzékelhető” (0,1 m/s) légsebesség mellett.
A zárttéri melegüzemi hőmunkát végzők – a kohászat, fémmegmunkálás, öntödék, vegyipar, üveggyártás, pékségek, vendéglátás, mosodák dolgozói stb. – esetén kevésbé jelent kockázatnövelő tényezőt a külső környezet hőterhelése, amennyiben a (jelenlegi) munkavédelmi előírások szerinti megelőző és védelmi intézkedések megfelelőek a hőterhelés (a hőstressz) hatásainak kivédésére, de legalább a csökkentésére. A beltéri hőmunkát végzők egészségének és biztonságának a védelmére, a munkabalesetek és a foglalkozási megbetegedések megelőzésére a hatályos előírások (a munka törvénykönyve, a munkavédelmi és az egészségügyi törvény vonatkozó szakaszai és a külön jogszabályok) betartása és további védelmi és megelőző munkáltatói intézkedések bevezetése még az extrém hőségek esetén is garanciát jelenthetnek. A zárttéri munkahelyek hőmérsékletére és a munkahelyi klímára vonatkozó követelmények (beleértve a klímaparaméterek mérését és értékelését, a klímaindexek és a munkavállalók hőérzetének a meghatározását, a megengedhető levegőkörnyezeti értékek biztosítását és a munka nehézségi fokának a megítélését is) és a munkavállalók egészségvédelmét szolgáló, a kockázatértékelésen alapuló védelmi és megelőző intézkedések mellett a fokozottan terhelő klíma esetén a munkavállalók egészségének ellenőrzésére, a munkaköri alkalmassági vizsgálatok végzésének gyakoriságára is szigorú előírások vonatkoznak.
A zárttéri munka esetén a munkavállalók hőterhelése a technológiai folyamatokból származó hőből (ami főleg sugárzó hőt jelent) és az izommunkából származó metabolikus hőből tevődik össze, amit az egyéni védőeszköz viselése is befolyásolhat. A munkakörnyezeti hőhatások általában kivédhetők, de legalább csökkenthetők műszaki, kollektív védelemmel, munkaszervezési intézkedésekkel, egyéni védőeszközökkel és egészségügyi ellenőrzés révén.
Az extrém meleg külső környezeti hőmérséklet, a hőhullámok elsősorban a szabadtéren, a tűző napon dolgozó munkavállalók – a mezőgazdasági, erdészeti, építőipari, közlekedési, szállítási, szolgáltatási, mentési, katasztrófavédelmi stb. munkát végzők – egészségét veszélyezteti leginkább. Szabadtéren melegben, hőhullámok idején munkát végzők esetén azonban elsősorban a Nap sugárzó hőjének a kivédése a legfontosabb egészségvédelmi feladat. A szabadtéri munkavégzésre (pl. az építőipari munkahelyekre és építési tevékenységekre, a mezőgazdasági munkákra, a külszíni bányafejtésre stb.) vonatkozó előírások csupán általában említik a kedvezőtlen klímakörnyezet, az időjárás elleni védelmet, legfeljebb az óránkénti 5–10 perces pihenőidők közbeiktatásáról, a folyadékveszteség ivóvízzel történő igény szerinti pótlásáráról és megfelelő hőmérsékletű pihenőhelyek biztosításáról rendelkeznek.
A hőterhelés határértéke, az egészségkárosodás várható bekövetkezésének egyik legfontosabb elhatárolója a (szájüregben a nyelv alatt vagy a végbélben mért) 38,0oC–38,2oC maghőmérséklet, ami 0,5oC-kal kevesebb, mint a test mélyen fekvő szöveteinek, a hasi szerveknek, a zsigereknek a hőmérséklete. A szervezet túlmelegedése 40oC maghőmérséklet körül már igen jelentős, a szervezet károsodása hamarosan bekövetkezhet. A sugárzó (infravörös) hő 97-98%-át elnyeli a szervezet, a test túlmelegedését a bőrön (és verejtékmirigyeken) keresztüli párologtatás révén igyekszik megakadályozni és a felesleges hőtől megszabadulni. A hőszabályozás során a belső (metabolikus) hőt a vér szállítja a bőr felszínére, ahol a hőleadás történik (1 liter verejték elpárologtatása 600 kcal hőt von el a szervezettől). Az izzadás azonban sóveszteséggel is jár, ezért 5-6 liter folyadékvesztést követően sópótlás (ásványvíz, sózott víz) nélkül kiszáradás következhet be. Extrém hőterhelés mellett végzett fizikai munka esetén az izommunka (a vér által szállított oxigén igénye) miatt kevesebb vér áramlik a bőrbe, ezért csökken a hőleadás és a verejtékezés, különösen magas páratartalom esetén és a hőterheléshez kevésbé alkalmazkodott (nem akklimatizált) munkavállalónál a keringés és a légzés összeomlása következhet be.
Munkahelyi hőstressz (melegártalom) tehát akkor következik be, amikor a szervezet a felesleges hőtől nem, vagy csak nehezen tud megszabadulni, ezért a hőpangás miatt – megfelelő intézkedések hiányában – súlyosabb egészségkárosodás is bekövetkezhet: a kezdeti hőájulások és az izmok erős izzadás okozta hőséggörcsei mellett hőkimerülés, hőguta és napszúrás tünetei is előfordulhatnak.
A munkáltatók a hőstressz okozta melegártalmak megelőzésére és kivédésére az alábbi intézkedések végrehajtására kötelezettek:
A szélsőséges hőség, a hőhullámok gyakoribbá válása elkerülhetetlen. A hőstressz nemcsak a munkavállalók biztonságát és foglalkozási egészségét fenyegeti, de kihat a munkavégző képességükre és a termelékenységre, ezáltal a gazdaságra is . Az extrém hőség negatív gazdasági hatása a jövőben is elsősorban a kültéri munkák esetén jelentkezik, ahol az éves munkaórák 2–4%-a már ma is elvész. Az elkövetkező évtizedekben többszörösére nőhet a hőség miatti munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések száma, az elveszett munkaórák száma is megduplázódhat, a termeléskiesés a GDP-t több %-kal csökkentheti .
Az EU jelenlegi munkavédelmi szabályozása a munkahelyi klímakockázatok kezelésére nem elégséges, átfogó rendeletre, ágazatspecifikus irányelvekre, egységes módszertanra, szabványokra, stratégiai iránymutatásra, cselekvési tervre és kampányokra van szükség a felkészültség és az alkalmazkodás javítása érdekében.