Kedvezményes számítógép-használat: hogyan jár mindenki a legjobban?

Horváth-Farkas Zsuzsa Dátum Legutoljára frissítve: 2024.09.14

Olvasási idő: 8 perc


Ez a tartalom 30 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak. Legfrissebb tartalmainkat itt érheti el.

Több mint 20 éve létezik az az adómentes juttatás, amely komoly segítséget nyújthat mind a dolgozó, mind annak iskolás gyermeke számára, úgy, hogy összege bizonyos esetekben akár milliós nagyságrendű is lehet. Az ingyenes vagy kedvezményes számítógép-használat különösen az iskolakezdési támogatással való összehasonlításban kínál érezhetően kedvezőbb feltételeket.

Az Szja tv. 1. számú mellékletének 7.11. pontja alapján nyújtható ingyenes vagy kedvezményes számítógép-használat esetében nemcsak az adómentesség feltételeit, hanem az egyes adónemek szerinti kötelezettségek alakulását is érdemes áttekinteni.

Az adómentesség feltételei

Az adómentességnek több feltétele is van, amiknek megértéséhez tulajdonképpen „csak” szavanként értelmezni kell a jogszabály szövegét.

A munkáltató által biztosított számítógép-használat esetében az adómentesség legfontosabb feltétele, hogy a munkavállaló nem szerez rendelkezési jogot (tulajdonjogot) az eszköz felett.

Abban az esetben ugyanis, ha ez megtörténne, már nem számítógép-használat juttatásáról, hanem számítógép juttatásról lenne szó, azaz ez esetben a magánszemély nem egy szolgáltatást venne igénybe, hanem megkapná egy termék tulajdonjogát, ami már egy egészen más eset.
A használatba adás konstrukcióját a munkáltató egyébként szabadon választhatja meg, azaz megoldhatja lízingelt vagy bérelt eszköz útján is.
A törvény semmilyen egyéb feltételt nem tartalmaz a juttatással kapcsolatban, így a munkáltató által biztosított ingyenes vagy kedvezményes számítógép-használat adómentességének nem feltétele, hogy a magánszemély a kapott számítógépet a juttató (munkáltató) kizárólagos érdekében használja. Az adómentesség feltételei megvalósulnak akkor is, ha a számítógépet a munkavállaló részben vagy teljes mértékben személyes célokra használja. Az Szja tv. nem rendelkezik arról sem, hogy a használatnak helyileg hol kell megvalósulnia, azaz a munkavállaló a 7.11 pont alapján kapott számítógépet, internetet saját otthonában is használhatja.

A leírtak alapján tehát adómentesen nyújtható ingyenes vagy kedvezményes számítógép-használat, ha

  • a nyújtó munkáltatónak minősül,
  • a kedvezményezett nem szerez tulajdonjogot az eszköz felett

A számítógép használatának biztosításába az alapgéphez szükséges minden tartozék beletartozik, amely a számítógép rendeltetésszerű, rendszerint szokásos használatához szükséges, így például:

  • monitor;
  • egér;
  • billentyűzet;
  • nyomtató;
  • bizonyos szoftver termékek (operációs rendszerek, irodai programcsomagok, vírusvédelem);
  • egyéb alkatrészek.

Társadalombiztosítási járulék

Tekintettel arra, hogy a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény (Tbj.) 27. §-a alapján járulékalapot képező jövedelemnek az Szja tv. szerint összevont adóalapba tartozó önálló és nem önálló tevékenységből származó bevételből az adóelőleg-alap számításnál figyelembe vett jövedelem, a munkavállalói érdekképviseletet ellátó szervezet részére levont (befizetett) tagdíj, a szakképzési munkaszerződés alapján ténylegesen kifizetett pénzbeli juttatás, a felszolgálási díj, illetve az ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszony alapján fizetett ösztöndíj minősül; tekintettel arra, hogy a munkáltató által biztosított ingyenes vagy kedvezményes számítógép-használat értékét – a feltételek teljesülése esetén – az adóelőleg-alap számítása során nem kell figyelembe venni, így a juttatás nem képez társadalombiztosítási járulékalapot sem.

Számviteli elszámolás

A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Szt.) hatálya alá tartozó munkáltató az érintett számítástechnikai eszközöket az Szt. szerinti minősítésüknek megfelelően nyilvántartásba veszi. Az Szt. szerint tárgyi eszköznek minősülő ingyenesen vagy kedvezményesen biztosított számítástechnikai eszközök után a munkáltató az általános szabályok szerint elszámolja a terv szerinti, illetve – szükség esetén – a terven felüli értékcsökkenést.
A számítástechnikai eszközök a munkavállalónak történő használatba adással nem kerülnek ki a munkáltató könyveiből, illetve beszámolójából (a munkáltató nyilvántartásaiban azonban indokolt rögzíteni a használatba adás körülményeit). Amennyiben a munkáltató – megállapodás alapján – ezen eszközök üzemeltetésével összefüggésben meghatározott ellenszolgáltatást kap a munkavállalótól, akkor az ellenszolgáltatást annak megállapodás szerinti jogcímének megfelelően kell bevételként elszámolnia (jellemzően bérleti díjról lehet szó, azonban más tartalmú megállapodás is köthető).

Társasági adó

A munkáltató által ingyenesen vagy kedvezményesen biztosított számítógép-használattal összefüggésben elszámolt költség a társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao tv.) szerinti társasági adó megállapításakor elismert költségnek minősül. Ezek a költségek jellemzően a számítógép üzemeltetésével, használatával kapcsolatban felmerült költségek, ideértve a terv szerinti, terven felüli értékcsökkenést is. A munkáltató munkavállalója részére biztosíthat számítógép-használatot úgy is, hogy a számítógépet egy bérbeadással foglalkozó adózótól bérbe veszi, és azt használja a munkavállaló. Ez esetben a bérleti díj elszámolása esik ugyanolyan megítélés alá, mint a számítógép üzemeltetésével kapcsolatban felmerült költség.

Általános forgalmi adó

Az általános forgalmi adóról szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) alapján a munkáltató levonásba helyezheti a számítógép és tartozékai (a továbbiakban: számítógép) beszerzéséhez kapcsolódó előzetesen felszámított általános forgalmi adót, amennyiben az a bevételszerző tevékenységét szolgálja.
Ha a bevételszerző tevékenység érdekében beszerzett számítógépet ingyenesen használatba adják, úgy az Áfa tv. 14. § (2) bekezdése értelmében ellenérték fejében történő szolgáltatásnyújtás címén adófizetési kötelezettség keletkezik, mivel a számítógép beszerzéséhez kapcsolódó előzetesen felszámított adó részben vagy egészben levonható volt.

Az ingyenes használatba adás alapján az áfa-fizetési kötelezettség alapja a szolgáltatás adó nélküli forgalmi értéke.

Amennyiben a munkáltató a számítógépet eleve amiatt vásárolja meg, hogy annak igénybevételét ingyenesen biztosítsa a munkavállalók részére, akkor az Áfa tv. 120. §-ában megfogalmazott, az adólevonási jog gyakorlásához szükséges feltételek nem állnak fenn. Ugyanis a beszerzett gépek adóköteles termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás érdekében történő használatára, hasznosítására nem kerül sor. Ennek megfelelően a gépek beszerzése során a munkáltatóra áthárított áfa teljes mértékben adólevonási tilalom alá esik, mivel a munkáltató az igénybe vett szolgáltatásokat kizárólag a munkavállalók magánhasználatának biztosítása érdekében használja fel, illetve annak érdekében hasznosítja.
Az adólevonási jog érvényesíthetőségének hiányában a munkavállalók részére történő ingyenes vagyoni előny biztosításával a munkáltató részéről nem valósul meg az Áfa tv. 14. § (2) bekezdése szerinti szolgáltatásnyújtás, ezért annak kapcsán a munkáltatót áfafizetési kötelezettség sem terhelheti.

Kapcsolódó cikkek


Céges teherautó adózása

Hogyan kell adózni a hatszemélyes teherautók után, illetve milyen keretek között kell utánuk cégautóadót fizetni? Az áfa ebben az esetben teljes mértékben levonható a beszerzés és üzemeltetés során?

Céges e-mail fiók használatának ellenőrzése

A munka világában, a munkaviszonnyal összefüggésben gyakorta kerül sor a munkavállaló személyes adatainak munkáltató általi kezelésére. A munkahelyi adatvédelem kiemelt területe a munkáltatók által rendelkezésre bocsátott céges e-mail fiók használata.