Vírus a munkahelyen: az „egyéb” egészségügyi ellátások

dr. Radics Zsuzsanna Dátum Legutoljára frissítve: 2020.03.23

Olvasási idő: 6 perc


Ez a tartalom 1488 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak. Legfrissebb tartalmainkat itt érheti el.

A Kormány 2020. március 11-én hirdette ki a veszélyhelyzetet, amelynek célja a tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása. A koronavírussal összefüggő próbatételek mellett azonban továbbra sem vesztik aktualitásukat a hagyományos betegségek és gyógyászati ellátások. Mi lesz ezekkel a közeljövőben?

Az egészségügyi dolgozókat érintő szabályok, ajánlások veszélyhelyzetben


1. Külföldre utazás tilalma
Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény szerinti egészségügyi dolgozók, azaz az orvos, a fogorvos, a gyógyszerész, az egyéb felsőfokú egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személy, az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személy, továbbá az egészségügyi tevékenységben közreműködő egészségügyi szakképesítéssel nem rendelkező személy Magyarország területét csak az ágazat irányításáért felelős miniszter külön engedélyével hagyhatják el. 

2. Működési nyilvántartás érvényességi idejének meghosszabbítása
 Ha az  egészségügyi dolgozó működési nyilvántartásának érvényességi ideje a veszélyhelyzet időtartama alatt jár le, a  nyilvántartás érvényességi ideje a  veszélyhelyzet lejártát követő 90 nappal meghosszabbodik. A nyilvántartás ezen meghosszabbodott érvényességi ideje alatt az  egészségügyi tevékenységvégzés nem szünetel.

3. Nyugdíjas dolgozók továbbfoglalkoztatásának lehetősége
1700/2012. (XII. 29.) Korm. határozat úgy rendelkezik, hogy a költségvetési szervekkel közalkalmazotti jogviszonyban állók jogviszonyának megszüntetését kell kezdeményezni, ha  a rájuk irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötték és az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerezték. Ha munkáltató különösen fontos érdeke vagy a költségvetési szerv alaptevékenysége indokolja, akkor a munkáltatói jogok gyakorlója a Kormány véleményének kikérését követően dönthet a közalkalmazott, továbbfoglalkoztatásáról azzal, hogy a Kormány véleménye köti a munkáltatói jogok gyakorlóját a döntésének meghozatalában. Ezt a szabályt a veszélyhelyzet időtartamára nem kell alkalmazni.

4. Szűrővizsgálatok
A veszélyhelyzet időtartama alatt a szervezett, célzott népegészségügyi szűrővizsgálatok elvégzése a veszélyhelyzet megszűnéséig elhalasztásra kerülnek.

5. Fogorvosi ellátás
Fogorvosi alapellátás keretében sürgősségi ellátás nyújtható. 

6. EMMI ajánlás
Az emberi erőforrások minisztere arra kérte az egészségügyi szolgáltatókat, hogy a 65. év feletti orvosok és szakdolgozók semmilyen beteggel ne találkozzanak személyesen március 16-át követően. A háziorvosi és gyermekorvosi ellátást biztosító egészségügyi szolgáltatóknak fel kell mérnie, hány olyan krónikus betegséggel élő, 65 évnél fiatalabb dolgozójuk van, akikre a koronavírus szintén fokozottan veszélyes lehet, ezért a betegekkel személyesen ők se találkozhatnak. A személyes betegellátás alól felmentett orvosok és szakdolgozók a távkonzultációkban működhetnek közre, azaz telefonon vagy elektronikus csatornákon felvehetik a betegek kórelőzményét, tanácsot adhatnak, vagy az e-recept rendelést végezhetnek.

7. Országos tisztifőorvos utasítása
Az országos tisztifőorvos a miniszter iránymutatásai alapján arra utasította az összes alapellátó praxist, hogy törekedjenek az orvos-betegtalálkozó minimalizálására, és – a szakma szabályainak figyelembevétele mellett – a távkonzultációt helyezzék előtérbe. Ez nagy könnyebbséget jelent a betegeknek is, hiszen így lehetőség nyílik arra, hogy telefonon is elintézzék a gyógyszereik felíratását. Járványügyi érdekből az egészségügyi személyzetnek gondoskodnia kell arról, hogy légúti fertőzési tünetekkel senki ne jelenjen meg a háziorvosi rendelőben, az ő ellátásukat távkonzultáció formájában kell megoldani. Akinél nehézlégzés jelentkezik, annak az Országos Mentőszolgálathoz kell fordulnia. Minden olyan pácienst, akinek a személyes vizsgálata nem tűnik feltétlen indokoltnak, ezentúl távkonzultációban lássanak el, ezzel is minimalizálva az orvos-betegtalálkozók számát.

Gyógyszerkiváltásra vonatkozó szabályok veszélyhelyzetben

1. Emelt és kiemelt támogatással rendelhető gyógyszerekre és gyógyászati segédeszközökre kiállított szakorvosi javaslatok érvényesek maradnak a veszélyhelyzet időtartama alatt, valamint a veszélyhelyzet megszűnését követően 90 napig. Ha a szakorvosi javaslat érvényessége a veszélyhelyzet időtartama alatt lejárt, a  háziorvos az  egészségügyi dokumentációban rögzíti, hogy a veszélyhelyzetre tekintettel ideiglenesen meghosszabbításra került a szakorvosi javaslat. A veszélyhelyzet időtartama alatt a stabil állapotú krónikus betegek szokásos gyógyszereinek elektronikus vényen történő rendelése és a betegek számára történő tanácsadás távkonzultáció során is történhet.

2. Elektronikus vény esetében a gyógyszer kiadását a gyógyszer kiadója az elektronikus vény egyedi azonosítója alapján, a felírási igazolást bemutató személy számára teljesíti. Felírási igazolás hiányában a gyógyszer kiadása – a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény szerinti, az  egészségügyi szolgáltatás igénybevételéhezszükséges igazolást követően – kizárólag a  beteg, a  beteg önrendelkezési nyilvántartásban rögzített törvényes képviselője, valamint az  önrendelkezési nyilvántartásban rögzített meghatalmazás alapján a  beteg meghatalmazottja számára történhet. Ha az  EESZT nem érhető el, a gyógyszer az  orvos aláírását és orvosi bélyegzőjének lenyomatát is tartalmazó felírási igazolás alapján is kiadható. Az adatok rögzítésére vonatkozó kötelezettségeket az EESZT bármilyen okból történő elérhetetlensége esetén a hozzáférés helyreállítását követően, soron kívül kell teljesíteni. A veszélyhelyzet esetén a gyógyszer kiadója a gyógyszer kiadását felírási igazolás nélkül is teljesíti azon személy részére, aki a beteg TAJ-át közli, és saját természetes személyazonosító adatait külön törvény szerint hitelt érdemlően igazolja. A gyógyszer kiadója az adott adatokat elektronikusan rögzíti.