Vírus a munkahelyen: március 17.

Adópraxis Dátum Legutoljára frissítve: 2020.03.17

Olvasási idő:


Ez a tartalom 1495 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak. Legfrissebb tartalmainkat itt érheti el.

A vírushelyzet fokozódása miatt március 16-án újabb, az eddigieknél szigorúbb kormányzati intézkedések kerültek kihirdetésre egy újabb Kormányrendelet nyomán. Bevezetésre kerül a határzár, három órától bezárnak az éttermek és kávézók, önkormányzati feladat lesz az otthon maradó idősek ellátása. Mi változik március 17-étől?

A Kormány március 16-án kihirdetett új rendelet [46/2020. (III. 16.) Korm. rendelet] bevezeti a határzárat. 2020. március 17-étől a külföldről érkező nem magyar állampolgárok személyforgalomban Magyarország területére nem léphetnek be. A korlátozás a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is vonatkozik.

Betiltásra kerül valamennyi rendezvény. Már eddig is tilos volt zárt helyen 100 főnél több személy, nem zárt helyen pedig 500 főnél több személy részvételével rendezvényt tartani, innentől azonban általánosan betiltásra kerülnek a rendezvények a résztvevők számától és a rendezvény helyszínétől függetlenül, és bezárnak a rendszeres zenés, táncos rendezvények. Bezárnak a kulturális intézmények és a mozik, a kávézók, éttermek boltok csak 15 óráig tarthatnak nyitva.

A Kormány kérése értelmében a 70. életévüket betöltött személyek lakóhelyüket vagy tartózkodási helyüket lehetőleg ne hagyják el. Az ellátásáról való gondoskodás a települési önkormányzat polgármesterének feladata lesz.

További változás, hogy a kormányhivatal által kiállított hivatalos okmányok kizárólag postai úton kerülnek kézbesítésre az ügyfeleknek, annak személyes átvételére az ügyfélszolgálatokon nincs lehetőség.