Változik a SZÉP Kártya rendelet

Adópraxis Dátum Legutoljára frissítve: 2020.04.08

Olvasási idő:


Ez a tartalom 1473 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Erről a témáról 2020-10-29 írtunk FRISS INFORMÁCIÓKAT: Továbbra is szocho mentes maradhat a SZÉP Kártya

A SZÉP Kártyára utalt és még fel nem használt juttatások felhasználási lehetősége a koronavírus járvány globális terjedése következtében kialakult helyzetben jelentősen korlátozottá vált. Erre figyelemmel márciusban már két kártyakibocsátó bejelentette, hogy átmenetileg eltekint a lejárt egyenlegek vonatkozásában a számlavezetési díj felszámításától. A Kormány azonban 2020. április 6. napjától kötelezővé tette a számlavezetési díj felszámításának felfüggesztését.

A Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló 76/2018. (IV. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) hatályos rendelkezése alapján a pénzforgalmi szolgáltató a munkavállalóval szemben jogosult a SZÉP Kártya juttatásként átutalt, az utalás évét követő második naptári év május 31-éig fel nem használt pénzeszköz erejéig és annak terhére díjat felszámítani. A felszámított havi díj a fel nem használt pénzeszköz legfeljebb 3 százaléka lehet. A Rendelet 2020. január 1. napjától hatályos módosítása szerint a felszámított havi díj minimuma 100 forint, azzal, hogy 100 forintnál alacsonyabb összegű fel nem használt pénzösszeg esetén a díj összege megegyezik a fel nem használt összeggel. A Rendelet értelmében a pénzforgalmi szolgáltató az említett időpont előtt legalább 2 hónappal köteles tájékoztatni a kártyabirtokost arról, hogy milyen időponttól kezdve milyen mértékű díjat számít fel a fel nem használt pénzeszközre.

Lényegében a SZÉP Kártya juttatás – a korábbi rendszertől eltérően – az utalás évét követő második naptári év május 31. napja után is hozzáférhető a kártyabirtokos számára, de ettől az időponttól kezdve díjat számít fel a pénzforgalmi szolgáltató.

Az OTP 2020. március 27-én, a K&H 2020. március 31-én jelentette be, hogy a koronavírus miatt kialakult globális járványhelyzetre való tekintettel áprilisban és májusban nem számítja fel a kártyabirtokosok számára a 2017-ben átutalt és 2019. május 31-én lejárt SZÉP Kártya egyenlegek után fizetendő 3 százalékos havi díjat.

A kártyakibocsátó bankokat követve, a Kormány 2020. április 6-i hatállyal módosította a SZÉP Kártya rendeletet. [91/2020. (IV. 5.) Korm. rendelet a Széchenyi Pihenő Kártya felhasználásának veszélyhelyzettel kapcsolatos különös szabályairól]

A módosítás szerint a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig a kártyakibocsátó bank a SZÉP Kártya juttatásként átutalt, fel nem használt pénzeszköz erejéig és annak terhére a munkavállalóval szemben díjat nem számíthat fel.

Fentiek figyelembevételével:
–    a 2017-es munkáltatói juttatásból 2019. május 31. napjáig fel nem használt pénzeszköz (lejárt egyenleg) után az OTP és a K&H esetében 2020. április 1. napjától, az MKB esetében 2020. április 6. napjától, valamint
–    a 2018-as munkáltatói juttatásból 2020. május 31. napjáig fel nem használt pénzeszköz (lejáró egyenleg) után valamennyi kártyakibocsátó bank esetében 2020. június 1. napjától
visszavonásig, de legalább a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig nem kerül felszámításra a számlavezetési díj.

A módosító rendeletnek megfelelően a kártyakibocsátó bankok a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napon belül külön tájékoztatást kötelesek küldeni arról, hogy a veszélyhelyzet megszűnését követő 61. naptól kezdve milyen mértékű díjat számítanak fel a 2019. május 31., valamint a 2020. május 31. napján lejárt és a tájékoztatás napján még fel nem használt pénzeszköz után.