Új uniós szabályok a hosszú távú kiküldetésre

Adópraxis Dátum Legutoljára frissítve: 2020.08.19

Olvasási idő: 5 perc


Ez a tartalom 1340 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Erről a témáról 2023-09-12 írtunk FRISS INFORMÁCIÓKAT: A kiküldetési költségek adóelszámolásai

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium rövid tájékoztatóban foglalta össze a kiküldetés szabályainak 2020. július 30-i változásait.

A módosított rendelkezések szerint, amennyiben a kiküldetés tényleges időtartama meghaladja a 12 hónapot, a munkaviszonyra alkalmazandó jogtól függetlenül azon EGT tagállamban letelepedett vállalkozásoknak, melyek szolgáltatások transznacionális nyújtása keretében munkavállalókat küldenek ki Magyarország területére, a kiküldetési irányelvben (azaz a 96/71/EK irányelv 3. Cikk (1) bekezdésében) említett, foglalkoztatásra vonatkozó feltételeken túl, az egyenlő bánásmód elve alapján a kiküldetésben lévő munkavállalóik részére valamennyi, foglalkoztatásra vonatkozó feltételt alkalmazni kell, amelyek Magyarországon

– törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezés útján, és/vagy
– olyan kollektív szerződés vagy választott bírósági ítélet útján, amelyet általánosan alkalmazandónak nyilvánítottak, vagy amelyek a 96/71/EK Irányelv 3. Cikk (8) bekezdésnek megfelelően egyéb módon
alkalmazandók.

Fentiek nem alkalmazandók az alábbiakra:
a) a munkaszerződés megkötésére, valamint megszűnésére vagy megszüntetésére vonatkozó eljárások, alaki követelmények és feltételek, beleértve a versenytilalmi kikötéseket is;
b) a kiegészítő foglalkoztatói nyugdíjrendszerek.

 
Díjmentesen letölthető kiadványunkban összefoglaltuk a külföldi munkavállalók közterhei és tb-kötelezettségei kapcsán felmerülő legfontosabb kérdéseket és a jogkövető válaszokat. Töltse le ingyenes összefoglalónkat és legyen naprakész tudása a külföldi munkavállalók adminisztrációs kötelezettségei kapcsán!

Amennyiben a kiküldő vállalkozás indokolással ellátott értesítést nyújt be a foglalkoztatas.felugyeleti-foo@itm.gov.hu e-mail címre, a fentiekben meghatározott 12 hónapos időtartam 18 hónapra meghosszabbodik. Az így meghosszabbított 18 hónapos időtartam lejárta után azonban a fentiekben említett, foglalkoztatásra vonatkozó feltételeket a kiküldött munkavállalók vonatkozásában mindenképpen alkalmazni kell.

Amennyiben az EGT tagállamban letelepedett vállalkozás, mely szolgáltatások transznacionális nyújtása keretében munkavállalót küld ki Magyarország területére, egy kiküldött munkavállalót egy ugyanazt a feladatot ugyanazon a helyen ellátó másik kiküldött munkavállalóval helyettesít, a kiküldetés időtartamának – fentiek alkalmazásakor – az egyes kiküldött munkavállalók kiküldetése időtartamának összesített időtartamával kell megegyeznie.

Az „ugyanazt a feladatot ugyanazon a helyen” fogalmat többek között a nyújtandó szolgáltatás jellegének, az elvégzendő feladatnak és a munkahely(ek) címének figyelembevételével kell meghatározni.

Kapcsolódó
uzleti-utazas-kikuldetes

Hivatali utazás, üzleti utazás, kiküldetés

A hivatali vagy üzleti utakhoz kapcsolódóan számos téves értelmezés él a köztudatban és a szakmában egyaránt. Ilyen kérdéses terület lehet a felmerülő költségek viselése, a költségtérítés lehetősége vagy annak formái.

A munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló 96/71/EK Irányelv további változásairól az alábbi linken lehet tájékozódni: 
https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=CELEX%3A32018L0957

A tájékoztatás szerint 2020. július 30-tól kezdődően a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló 96/71/EK Irányelv 3. Cikk (1) bekezdése, mely azokat a munkaviszonyra vonatkozó szabályokat sorolja fel, melyeket azon EGT tagállamban letelepedett vállalkozásoknak kell alkalmazniuk a kiküldetés tartalma alatt, melyek szolgáltatások transznacionális nyújtása keretében munkavállaló(ka)t küldenek ki egy másik EGT tagállam területére, az alábbiakban kiemelt két új ponttal egészült ki:

a) maximális munkaidő és minimális pihenőidő;

b) minimális éves fizetett szabadság;

c) díjazás, ideértve a túlmunka díjazását is; ez a pont nem vonatkozik a kiegészítő foglalkoztatói nyugdíjrendszerekre;

d) a munkavállalók rendelkezésre bocsátásának feltételei, különösen a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó vállalkozások esetében;

e) munkahelyi egészség, biztonság és higiénia;

f) védintézkedések a várandós vagy gyermekágyas nők, gyermekek és fiatalok foglalkoztatására vonatkozó feltételeket illetően;

g) a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód és más, megkülönböztetést tiltó rendelkezések;

h) a munkavállalók elszállásolására vonatkozó feltételek, amennyiben a szokásos munkavégzési helyüktől eltérő helyen munkát végző munkavállalók számára a munkáltató biztosít szállást;

i) az otthonuktól munkavégzés miatt távol lévő munkavállalókat az utazással, az ellátással és a szállással kapcsolatos költségek fedezése céljából megillető juttatások vagy költségtérítés mértéke.

Az i) pont kizárólag a kiküldött munkavállalóknak abban az esetben felmerülő utazási, étkezési és szállás költségeire vonatkozik, amikor a kiküldetésük helye szerinti tagállamban található szokásos munkavégzési helyükre el és onnan vissza kell utazniuk, illetve amikor a munkáltatójuk az említett szokásos munkavégzési helyről ideiglenesen egy másik munkavégzési helyre küldi őket.

(www.ommf.gov.hu)

Lezárva: 2020. július 30.