Selejtezés, lejárt szavatosságú élelmiszeripari termékek

Az anyag-, illetve az árukészlet selejtezésének mértékére sem központilag, sem saját hatáskörben nem lehet mértékeket előírni.
Amennyiben az árut (élelmiszer) szavatossági idő, illetve a termékek megromlása miatt vezetik ki a könyvekből, a számviteli vonatkozások mellett és azoktól függetlenül, konkrét áruismereti, illetve fogyasztóvédelmi kérdések merülnek fel.
Dióhéjban: eltérő idők jellemezhetnek egy árut, például megkülönböztethetik a fogyaszthatósági időt és a minőség-megőrzési időt, és ezek fontos jellemzői a terméknek, és meghatározóak az értékesítésnél, illetve fogyasztásnál. Előfordulhatnak olyan esetek, hogy bizonyos áru már nem értékesíthető, de mégis hasznosítható. Ezeket az áruismereti sajátosságokat érdemes figyelembe venni.
Ezzel összefüggésben – a kérdésben említett vállalkozás tulajdonosainak, munkavállalóinak fentebb hivatkozott szakismerete mellett – hasznos lehet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által, még 2022-ben közzétett, de honlapjukon még fellelhető ajánlás a lejárt minőségmegőrzési idejű termékek fogyaszthatósági határidejére vonatkozóan.
A Hivatal amellett, hogy leszögezi, lejárt élelmiszereket nem lehet kereskedelmi forgalomba hozni, hangsúlyozza azt is, hogy minden esetben egyéni mérlegessel lehet csak eldönteni, valóban fogyasztható-e a termék.

A selejtezett élelmiszerkészletek kapcsán lényeges, hogy a számviteli törvény nem foglalkozik a selejtezéssel, nem határozza meg annak tartalmát. A törvényben csak az eszközök állományból való kivezetése szerepel, amely bekövetkezhet egyrészt káresemény, másrészt feleslegessé válás miatt. A számviteli törvény ugyanakkor kitér a vagyonért való felelősségre is. Ezért a vállalkozásnak a számviteli politikájában, illetve az ennek részét képező szabályzatában szabályoznia kell a feleslegessé vált (immateriális javak, tárgyi eszközök, készletek) eszközök feltárását (tehát azt, hogy azok hogy milyen esetekben válnak feleslegessé) és selejtezését.

A selejtezési szabályzat és selejtezési eljárás

A selejtezésre vonatkozó részletes szabályok önálló selejtezési szabályzatban, illetve a leltározási és leltárkészítési szabályzat részeként is kialakíthatók a vállalkozás méretétől, összetettségétől, az eszközállomány nagyságától függően.

A szabályzatban kell leírni azt, hogy ki kezdeményezhet selejtezési eljárást, mi indokolhatja az eljárás megkezdését, kik engedélyezhetik, és milyen ügymenet követi.

A vállalkozás méretének függvényében, selejtezési bizottságot kell létrehozni, amely lefolytathatja az eljárást, a bizottság tagjait, taglétszámát, vezetőjét és speciális feladatait selejtezési szabályzatban kell rögzíteni. Olyan szakembereket kell kijelölni, akik meg tudják ítélni a tárgy/készlet használhatatlanságát, és tudnak javaslatot tenni a tárgy további sorsára. Ugyanígy rendelkezni kell a selejtezéshez használt iratmintákról, jegyzőkönyvekről is.
A jegyzőkönyveket sorszámozni kell – évente folyamatos sorszámokkal –, és 8 évig meg kell őket őrizni, a számviteli törvény előírásainak megfelelően.
Ha a bizottság jóváhagyta a selejtezést, akkor meg lehet semmisíteni az adott készletet, de csak akkor lehet így dönteni, ha már semmilyen formában nem lehet vagy nem szabad tovább hasznosítani a készletet. Ha még lehet hasznosítani – például értékesíteni a lejárt szavatossági ideje miatt már nem lehet, de a termék még fogyasztható, és így adományozható (például a Nébih „Maradék nélkül” programja keretében) –, akkor ennek megfelelően piaci értéken készletre kell venni.

Bejelentés

Legyen szó bármilyen készletről, tárgyi eszközről, annak selejtezésekor a vállalkozókban általában felmerül a kérdés, hogy a selejtezés tényét be kell-e jelenteni az adóhatóságnak.

A válasz az, hogy nem kell ilyen bejelentést tenni, de egy adóhatósági ellenőrzéskor a fentiek szerint – szabályzat, dokumentáció – meg kell tudni védeni, illetve bizonyítani kell azt.

Felmerülhet az áfa kérdése is. A gazdasági tevékenység során már használhatatlan, feleslegessé vált eszközök (tárgyi eszközök, készletek) selejtezését nem terheli adófizetési kötelezettség. Nem az árukészletnek az adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységből való kivonásáról van szó ugyanis, hanem a gazdasági tevékenység folytatása során történő „elhasználódásáról” (jelen esetben emberi fogyasztásra alkalmatlanná vált, romlott élelmiszerről van szó).

A Tao és Kiva-törvény szerinti adózás

Amennyiben a vállalkozás a társasági adóról szóló törvény hatálya alá tartozik, úgy fontos figyelembe vennie a Tao tv. 3. számú melléklete A) részének – Nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerülő egyes költségek, ráfordítások – 5. pontjában rögzítetteket is. Ennek megfelelően, növeli az adó alapját a selejtezett (azaz a készletekből hiányzó) készlet könyv szerinti értéke, ha „ha egyértelműen megállapítható, hogy a hiány (különös tekintettel az eszköz fizikai jellemzőire, értékére, a tárolás fizikai körülményeire és szerződéses feltételeire, a tevékenység iparági sajátosságaira) megfelelő gondosság mellett nem merült volna fel, és az adózó az ésszerű gazdálkodás követelményeit figyelembe véve (különös tekintettel a hiányból eredő veszteség megtérülésére, a felmerülés ismétlődésére) nem tett meg mindent a hiányból eredő veszteség mérséklésére.”
Ugyanez a helyzet, ha a vállalkozás a kisvállalati adó szabályai szerint adózik!
A Kiva-tv. 20. § (3) bekezdése d) pontja értelmében, a kisvállalati adó alapját növelik a Tao tv. 3. számú melléklet A) részében meghatározott, a nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerülő egyes költségeket, ráfordítások.

Selejtezési jegyzőkönyv

A selejtezési jegyzőkönyvet fentieket is figyelembe véve, gondosan kell megszövegezni, kitérve az élelmiszer-romlás körülményeire, okaira is.

A számviteli törvény 56. §-a meghatározza, hogy a vásárolt, illetve a saját termelésű készleteknél mikor kell értékvesztést elszámolni (és jelen esetben nem releváns, de azt is: mikor kell a korábban elszámolt értékvesztést visszaírni).
A törvény 56. § (2) bekezdése szerint: ha a készlet a vonatkozó előírásoknak, illetve eredeti rendeltetésének nem felel meg, a készlet értékének csökkenését értékvesztésként kell elszámolni a 81. § (4) bekezdésének a) pontja szerint az egyéb ráfordítások között.
Ez esetben azonban a csökkent értékű készlet még a készletek között marad. Ezért, ha olyan mértékű az élelmiszerek értékének csökkenése, hogy azokat már értékesíteni nem lehet, azokat a készletek közül ki kell vezetni, és a 81. § (3) bekezdésének e) pontja szerint egyéb ráfordításként kell könyv szerinti értéküket elszámolni.
[A 78. § (5) bekezdése szerint az értékvesztést nem lehet az eladott áruk beszerzési értékeként elszámolni.]
A megrongálódás esetére is fentiek az irányadóak.