Rendkívüli munkaidő a gyakorlatban

A rendkívüli munkaidő típusai

A Munka Törvénykönyve (2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről – a továbbiakban: Mt.) nem ad összefoglaló jellegű definíciót a rendkívüli munka – a köznyelvben gyakran túlóraként, túlmunkaként megnevezett – fogalmára. Nem találunk ilyen fogalom-meghatározást a munkaidő-szervezésre vonatkozó hazai szabályozás számára minimum sztenderdeket meghatározó uniós irányelvben sem. A rendkívüli munkaidőnek négy típusát sorolja fel a törvény, így mindaz a munkaidő, ami e kategóriák valamelyikébe tartozik, rendkívüli munkaidőnek számít. 

A törvény szerint (Mt. 107. §) rendkívüli munkaidő:

• a munkaidő-beosztástól eltérő munkaidő
• a munkaidőkereten felüli munkaidő
• az elszámolási időszak alkalmazása esetén az ennek alapjául szolgáló heti munkaidőt meghaladó munkaidő, továbbá
• az ügyelet tartama.

A törvény nem tartalmaz olyan általános kritériumokat, hogy milyen „rendkívüli” körülmények fennállása szükséges a munkáltató oldalán ahhoz, hogy rendkívüli munkaidőt rendelhessen el. Ebből következően bármilyen, a munkáltató által elrendelt munkaidő rendkívülinek számít, amely a fenti négy kategóriába esik. Nézzük sorban az egyes kategóriákat!

A munkaidő-beosztástól eltérő munkaidő

Ez a túlmunka leggyakrabban előforduló kategóriája.  Minden olyan esetben, amikor a munkavállaló a számára előírt munkaidő-beosztástól eltérően, azon felül kap utasítást munkavégzésre, ez rendkívüli munkaidőnek számít. Ahhoz tehát, hogy a rendkívüli munka e típusába tartozó munkaidőt azonosítsuk, fontos előfeltétel, hogy azonosítani lehessen a munkavállaló beosztás szerinti munkaidejét. 

A munkáltatónak – foglalkoztatási kötelezettsége keretében – meg kell határoznia, hogy a munkavállaló mikor dolgozza le a szerződéses munkaidejét. Ennek megfelelően tehát a munkavállaló részére munkaidő-beosztást kell adnia. A munkáltató rendes munkaidőként a munkaszerződésben rögzített – ennek hiányában a munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott – napi munkaidőnek megfelelő mennyiségű munkaórát oszt be.   Főszabály szerint az egyes munkanapokra egyenlően kell beosztani a napi munkaidőt, de – munkaidőkeret vagy elszámolási időszak alkalmazása esetén – az egyes munkanapokra egyenlőtlen mértékben is beosztható rendes munkaidő.

Munkaidő-beosztása annak a munkavállalónak is van, akivel ezt hétről-hétre külön nem közlik: közlés hiányában ugyanis az utolsó munkaidő-beosztás az irányadó.  Kivételesen előfordul, hogy a munkavállalónak nincs a munkáltató által meghatározott munkaidő-beosztása: ez a helyzet például kötetlen munkarend esetén, amelyben munkaidejének beosztása a munkavállalóra van bízva, így ezt a munkáltatónak nem kell elkészítenie részére.  Megjegyzendő, hogy kötetlen munkaidő-beosztás esetén is jár a túlmunka ellentételezése a munkavállalónak, hiszen a munkaidő mennyisége sosem, csak annak beosztása lehet kötetlen (ez esetben viszont a túlmunka bizonyítása különös nehézségekbe ütközhet).

A munkaidő-beosztás közlése

A munkaidő-beosztás a munkavállalóval való közléssel hatályosul. Ha tehát a rendes munkaidő beosztását a munkavállalóval szabályszerűen közölték – és azt újabb szabályszerű közléssel nem változtatták meg –, úgy a rendes munkaidő beosztása ezzel rögzült, és minden olyan munkaidő, amelyet ettől eltérően kell teljesíteni, rendkívüli munkaidőnek fog minősülni. A rendes és a rendkívüli munkaidő elhatárolásának szempontjából tehát döntő jelentősége van a munkaidő-beosztás szabályszerű közlése tényének, illetve ennek időpontjának. A munkaidő-beosztás közlésével kapcsolatban a törvény alaki szabályt is tartalmaz: írásban kell ennek megtörténnie. E szempontból írásbelinek számít minden olyan közlésforma, amely a munkáltatónál helyben szokásos és általában ismert közlésmódnak minősül: például akár az intraneten, a helyi faliújságon, a Facebook-csoportban, chat-szobában való megjelenítés is.

A közlés legkésőbbi időpontjáról a törvény így rendelkezik: a munkaidő-beosztást főszabály szerint legalább egy hétre, a beosztás szerinti napi munkaidő kezdetét megelőzően legalább százhatvannyolc órával korábban kell közölni; ennek hiányában – mint fent már arról szó volt – az előző munkaidő-beosztás lesz irányadó.  Például: ha a munkáltató egy adott hónap 14. napján kezdődő hétre eltérő módon akarja beosztani a munkavállalót úgy, hogy 14-én hétfőn reggel 8 órakor kezdődjön a munkaideje, akkor legkésőbb 7-én hétfőn 7 óra 59 percig kell közölnie vele a teljes munkaidő beosztását a 14-étől (hétfőtől) 20-áig (vasárnapig) terjedő napokra. 

A közölt munkaidő módosítása

Előfordulhat azonban, hogy a munkáltató nem tudja tartani az előre közölt munkaidő-beosztást. Ebben az esetben a fenti főszabálytól eltérően az alábbi, kivételes rendelkezés alkalmazható: a munkáltató a közölt munkaidő-beosztást, ha gazdálkodásában vagy működésében előre nem látható körülmény merül fel, a beosztás szerinti napi munkaidő kezdetét megelőzően legalább 96 órával korábban módosíthatja. Amennyiben tehát például valamilyen fontos, rövid határidős megrendelés, váratlan betegállomány miatti helyettesítés szükségessége, vagy egyéb, a munkáltató gazdálkodásában vagy működési körében felmerülő, a munkaidő-beosztás elrendelésekor előreláthatatlan esemény következik be, a munkáltató a fenti példánál maradva, az adott hónap 10-én csütörtökön, reggel 7:59 percig módosíthat a beosztáson. További engedmény, hogy a munkáltató a közölt munkaidő-beosztást a munkavállaló írásbeli kérésére is módosíthatja, és ennek határidejét sem állapítja meg a törvény. Vagyis, ha a munkavállaló is egyetért a beosztás módosításával – és erről írásban nyilatkozik –, a beosztás akármikor módosítható. 

A Kúria egy eseti döntésében kifejtette, hogy az Mt. 97. § (5) bekezdése a 135. §-ban felsorolt rendelkezések között nem szerepel, ami azt jelenti, hogy a felek eltérő megállapodását a törvényhozó a 135. §-ban nem zárta ki, és nem korlátozta. Mindebből az következik, hogy a munkaidő-beosztás módosítását a felek megállapodása alapján a 97. § (5) bekezdésében foglalt indokok és az ott meghatározott határidő vonatkozásában az Mt. 135. § rendelkezései nem zárják ki. Ez azonban nem jelenti a megállapodás „korlátlanságát”: az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeinek biztosítására irányuló, a munka- és pihenőidőre vonatkozó szabályokban írt kötelezettségeit a munkáltató az ilyen tartalmú megállapodások megkötésekor is köteles betartani, s a megállapodások nem sérthetik az Mt. más, a munkavállalók szabad rendelkezési jogát biztosító, vagy a munka díjazására vonatkozó szabályokat sem. A bírói gyakorlat alapján az ilyen megállapodás során is figyelemmel kell lenni a munkaidő-beosztás egyes alapvető szabályaira, így például az egészséges és biztonságos munkavégzést lehetővé tevő beosztás követelményére, a minimális pihenőidő szabályaira stb. 

Ha a munkáltató a szabályszerűen közölt munkaidő-beosztásban foglaltaktól eltérő időre is beoszt munkaidőt a munkavállalónak, az tehát már rendkívüli munkaidőnek minősül. Így például – a ma hatályos szabályok szerint – ha egy adott osztályon mindenkivel közölve volt a munkaidő-beosztása egy bizonyos naptári hétre, azonban az egyik munkavállaló hirtelen megbetegszik, és ezt vasárnap este jelzi a vezetőjének, az osztályon dolgozó munkatársaknak hétfőtől csütörtökig rendkívüli munkaidőt kell előírni, ha a saját munkaidejétől eltérő időben kell a hiányzót helyettesíteni. Ez alól kivétel, ha valamely munkavállaló maga is írásban hozzájárul a beosztása módosításához. A beosztás egyoldalú módosítása legkorábban annak közlésétől 96 órát követően lehetséges: vagyis praktikusan péntekre már átvariálhatja az osztályvezető a helyettesítés érdekében a munkatársak beosztását. 

A munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő további esetei

A munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidőként kell nyilvántartani azt a munkaidőt is, amelyet azért nem lehet rendes munkaidőként elrendelni, mert egy napra túlzottan rövid idejű munkavégzést kellene előírni. Az Mt. szabálya szerint ugyanis a munkavállaló beosztás szerinti napi munkaideje – a részmunkaidőt kivéve – 4 óránál rövidebb nem lehet. Részmunkaidő esetén ezzel arányosan rövidebb beosztás szerinti napi munkaidő is előírható. 

Mit tehet a munkáltató, ha a teljes munkaidős foglalkoztatottat csupán egy vagy 2 órára kellene behívnia egy adott napon? Munkanapként nem tarthatja nyilván ezt a napot: mivel a beosztás szerinti napi munkaidő fogalmát a törvény az egy munkanapra elrendelt rendes munkaidőként definiálja, egy munkanapra eső, beosztás szerinti (rendes) munkaidő nem lehet ilyen rövid. Viszont annak nincs akadálya, hogy pihenőnapra elrendelt, rendkívüli munkaidőként négy óránál rövidebb munkavégzést írjon elő.

Megjegyzést érdemel, hogy a munkaidő-beosztástól eltérő minőségére tekintettel rendkívülinek számító munkaidő eshet a munkavállaló munkanapjára, vagy pihenőnapjára is. Mindkét eset egyaránt a rendkívüli munkaidő kategóriájába esik, a különbség az ellentételezésükben fog állni.

A munkaidő-beosztástól eltérő, rendkívüli munkaidő speciális esete továbbá az olyan napokra elrendelt munkaidő, amikor a munkavállalónak egyébként rendes munkaidő nem írható elő. A törvény részletesen rendelkezik arról, hogy milyen munkavállalói körnek írható elő rendes munkaidő vasárnap.  Értelemszerűen az e körön kívül eső munkavállalónak vasárnapra kizárólag rendkívüli munkaidő keretében írható elő munkavégzés. Munkaszüneti nap esetében a rendkívüli munkaidő elrendelésének további korlátai is vannak: csupán olyan munkavállalónak írható elő rendkívüli munkaidő, akinek e napra rendes munkaidő is elrendelhető, továbbá baleset, elemi csapás, súlyos kár, az egészséget vagy a környezetet fenyegető közvetlen és súlyos veszély megelőzése, elhárítása érdekében.

(Cikkünket teljes terjedelmében a Munkaügyi Tanácsadó novemberi számában olvashatják)