Növényvédelmi tevékenységek on-line bejelentése

Mucsi Nikoletta Dátum Legutoljára frissítve: 2022.05.16

Olvasási idő: 8 perc


Ez a tartalom 702 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak. Legfrissebb tartalmainkat itt érheti el.

A növényvédő szeres kezelésekről elektronikus permetezési naplót kell vezetni, és azt a NÉBIH erre a célra kialakított elektronikus felületére kell feltölteni. 2022 júliusától a növényvédelmi kezeléseket nem csak a saját nyilvántartásunkban kell naprakészen vezetni, hanem a kezelés napján az erre kialakított elektronikus felületen is be kell jelenteni.

Minden értékesítési célra szánt növény, növényi termék előállítása, raktározása és feldolgozása során végzett növényvédő szeres kezelésekről – ideértve a csávázott vetőmag vetését is – elektronikus permetezési naplót kell vezetni, melyet a NÉBIH erre a célra kialakított elektronikus felületére kell feltölteni. 2022 júliusától a növényvédelmi kezeléseket nem csak a saját nyilvántartásunkban (Gazdálkodási napló, GN10-es lap) kell naprakészen vezetni, és egy évben egyszer, a tárgyévet követő év január 31-ig megküldeni a NÉBIH-nek webGN formájában, hanem a kezelés napján az erre kialakított elektronikus felületen, ügyfélkapus bejelentkezést követően be kell jelenteni.

Az adatszolgáltatás kiterjed a növényvédelmi kezelésért felelős azonosító adataira, a kezelt terület adataira, a kezelt kultúrára, a kijuttatás időpontjára, a felhasznált növényvédő szerre, a kijuttatott dózisra, valamint a permetezéshez vagy a csávázott vetőmag vetéséhez használt gépek típusára is.

A tesztfelület elérése és használata

Az upr.nebih.gov.hu oldalon bejelentkezést követően érhetjük el a tesztfelületet.

A felületen első lépésként a területadatokat kell megadnunk, a felületen elég részletesen van lehetőségünk beazonosítani a területet, a csillagozott mezők kitöltése kötelező:

  • tábla egyedi azonosítója (nyugodtan használhatjuk a saját elnevezést, és/vagy az Egységes kérelemben található táblasorszámot);
  • szakirányító megadása (névvel, a többi azonosító adatot a rendszer betölti, de ellenőrizzük mindenképpen);
  • a kezelt kultúra (az Egységes kérelemnek megfelelő hasznosítási kódokból álló listából választhatunk);
  • köztes termesztés választása (másodvetés esetén kell „Igen” választ adni);
  • a kezelés nagysága és a terület típusa (a zárt termesztőberendezések megadása is lehetséges, a terültnagyság mértékegysége négyzetméterre is változtatható a hektár helyett);
  • a koordináta, a kezelés címe és a helyrajzi szám megadása lehetséges, de nem kötelező.

Ezután a táblához már hozzáadható a kezelés. A rögzített táblák az oldal tetején táblázatban fognak megjelenni. Amikor már van felvitt terület, kiválasztás után azonnal kezdhető a kezelés rögzítése.

A kijuttatás időpontjának megadására egy hónappal előre is van lehetőség. A használt szert listából tudjuk kiválasztani, majd a dózist és a mértékegységet kell megadni. Ebben az adatblokkban a kijuttatásra/vetésre használt gépre vonatkozóan is kell adatot szolgáltatni.
Az adatszolgáltatást ezzel teljesítettük.

A tesztfelület jelenlegi működése szerint nincs lehetőség „tömbösítésre”, sem tankkeverék megadására, sem több terület egyszerre történő kiválasztására, tehát kezelt táblánként, és szerenként is kell egy-egy sor.

Amennyiben az elektronikus permetezési napló rögzítésével a szerződött növényorvost vagy a szaktanácsadót bízza meg, még a szabályozás életbe lépése előtt egyeztessenek, mert ez jelentős kapcsolattartási, adatszolgáltatási változásokat fog eredményezni, amire a szakirányító/szaktanácsadó kollégának is fel kell készülnie! Semmiképpen ne vegyék automatizmusnak. A nyári bevezetés egyfajta könnyítésnek tekinthető, a növényvédelem szempontjából nem ekkor van munkacsúcs, használjuk ki, hogy belerázódhatunk!

Ismét kiemelnénk, hogy nem csak a permetezéseket, de a csávázott vetőmag vetését is be kell majd jelenteni, ide értve a másodvetéseket is!

A tesztfelülettel való ismerkedésre érdemes külön is időt szaktani, de tudnunk kell, hogy a berögzített adatok június 30-án törlődnek a felületről, nem tudunk „előre dolgozni” a táblák rögzítésével sem.