Ezt várják még az ellenőrök az építőiparban 2020-ban

Figyelemfelhívó cikksorozatunk első és második részében az építőipari munkák veszélyeit, a munkavédelmi célokat és feladatokat, továbbá a a munkavégzés tárgyi feltételeit és az azzal összefüggő egészségkárosító hatásokat, kóroki tényezőket vizsgáltuk. A következőkben az egyéni védőeszközökkel, a kockázatértékeléssel és a munkavédelmi dokumentációk szabályaival foglalkozunk.

Az egyéni védőeszközök

Az egyéni védőeszközök kiválasztása, megfelelő használata fokozott figyelmet és felkészültséget igényel.

A leesés korlátozása történhet oly módszerrel, amelynél a munkavállaló mozgástartománya egyéni védőeszköz használatával úgy van behatárolva, hogy a szintkülönbség határát nem érheti el, ezáltal nem is zuhanhat le. Ezt hívjuk munkahelyzet-pozicionálásnak, melynek a lényege, hogy megakadályozza a munkavállaló leesésveszélyes helyzetbe kerülését. Erre alkalmas a munkahelyzet beállító deréköv.
A munkahelyzet beállító deréköv zuhanás ellen nem nyújt védelmet, sőt súlyos sérülést is okozhat!
Olyan esetekben, ahol a szintkülönbség határán kell munkát végezni, és a leesést nem lehet kizárni, akkor meg kell akadályozni, hogy a munkavállaló a talajba vagy más alatta lévő szerkezetbe csapódjon. A leesés elleni védelmet a munkavégzés minden pillanatában biztosítani kell.
A leesés elleni egyéni védőeszköznek az a szerepe, hogy egy esetleges zuhanás eseten úgy tartsa meg a munkavállalót, hogy közben ne okozzon sérülést. Tehát megakadályozhatjuk magát a leesést, ha ez nem megoldható, akkor a „földet érést”. Ehhez szükséges, hogy rendelkezésre álljon az a „szabad esési tér” hogy a zuhanás során ne ütközhessen neki semmilyen tárgyaknak vagy a talajnak.
A leesés elleni védelmet sohasem egy eszköz, hanem több eszköz alkotta rendszer biztosítja. A leesés elleni egyéni védőeszköz alkalmazását rendszerszinten kell megvalósítani.

A zuhanásgátló rendszer részei a kikötési pont, a testheveder, az összekötő elemek (karabiner, csatlakozó kötél vagy heveder) és a sebességcsökkentő eszközök (zuhanásgátló, energiaelnyelő).

A munkáltatónak előzetesen ki kell alakítania vagy jelölnie azokat a teherhordó szerkezeteket, ahová a munkavállaló a védőeszközt megfelelő biztonsággal rögzíteni tudja. A munkaöv, munkahelyzet beállító deréköv zuhanásgátló rendszerben nem alkalmazható. A zuhanás elleni védelem céljára használt egyéni védőeszközt és a rendszer összes elemét – a gyártó előírásainak megfelelően – a vonatkozó szabványra figyelemmel a meghatározott vizsgálatoknak kell alávetni, különösen, ha azzal a munkavállaló már zuhant.
A veszélyforrásoktól (pl. zaj, rezgés, porok, veszélyes anyag) függően szükséges meghatározni a további egyéni védelmi módokat.
Figyelembe kell venni a kedvezőtlen klímatényezők hatását is.
A védőeszközt mindig a meghatározott felhasználási határok (védelmi képesség, védelmi fokozat, védelmi osztály) figyelembevételével kell kiválasztani, a munkavállaló által végzett fizikai munka mértékének és a klimatikus környezetnek megfelelően.
Azokon a munkahelyeken, ahol a munkavállalók légzőrendszert károsító anyagok (rákkeltő, mérgező, maró, ingerlő, túlérzékenységet okozó gázok, gőzök, hegesztő gázok, szemcsés, illetve rost szerkezetű szállópor) hatásának vannak kitéve, a kockázatok jellegének és mértékének megfelelő védelmi képességű légzésvédő eszközt szükséges használniuk.

Építőipari tevékenység során általában szűrő típusú légzésvédő eszközöket alkalmaznak, melyek lehetnek részecskeszűrők, gázszűrők, illetve kombinált szűrők (pl. részecskeszűrő félálarc, szűrő félálarc gázok valamint gázok és részecskék ellen).
Vegyi anyagok (maró, túlérzékenységet okozó gázok, gőzök, folyadékok, szállópor) szembe jutása esetén a látószerv károsodását védőszemüveg, védőálarc viselésével lehet kivédeni.
A védőkesztyű többek között mechanikai-fizikai hatások, statikus elektromosság, vibráció, vegyi anyagok, hideg veszélye ellen véd. A bőrkárosító anyagok hatása ellen a műanyag alapanyagú védőkesztyűknek vegyszerek elleni védelmi képességét és annak követelményeit a honosított harmonizált szabványok tartalmazzák.
Amennyiben a zajexpozícióból eredő kockázatot más intézkedéssel nem lehet megelőzni, akkor a munkavállalót megfelelően illeszkedő egyéni hallásvédő eszközzel kell ellátni: ha a zajexpozíció meghaladja az alsó beavatkozási határértékeket /80 dB(A)/, akkor a munkáltató egyéni hallásvédő eszközt biztosít a munkavállaló részére; ha a zajexpozíció eléri vagy meghaladja a felső beavatkozási határértékeket /85 dB(A)/, akkor a munkavállaló köteles a rendelkezésére bocsátott egyéni hallásvédő eszközt a munkáltató által előírt módon viselni.
A munkavállalót érő tényleges zajexpozíciót a munkavállaló által viselt egyéni hallásvédő eszköz zajcsökkentő hatásának figyelembevételével kell meghatározni.
A munkafolyamatnak megfelelő csillapítású egyéni hallásvédő eszközt úgy kell kiválasztani, hogy az megszüntesse, vagy a lehető legkisebb mértékűre csökkentse a halláskárosodás kockázatát.
A védőeszköz kiválasztásának további szempontja, hogy milyen munkakörnyezetben – pl. meleg és párás, vagy hideg és poros – kell védelmi hatást kifejtenie.
Kialakításuk szerint egyéni hallásvédő eszköz lehet: vatta, füldugó, fültok, zajvédő sisak.

Kockázatértékelés, munkavédelmi dokumentációk

A kockázat nem más, mint veszélyhelyzetben a sérülés vagy az egészségkárosodás valószínűségének és súlyosságának együttes hatása.
A munkáltatónak rendelkeznie kell kockázatértékeléssel, amelyben köteles minőségileg, illetve szükség esetén mennyiségileg értékelni a munkavállalók egészségét és biztonságát veszélyeztető kockázatokat, különös tekintettel az alkalmazott munkaeszközökre, veszélyes anyagokra és keverékekre, a munkavállalókat érő terhelésekre, valamint a munkahelyek kialakítására.

A kockázatértékelés során azonosítani kell a várható veszélyeket, veszélyforrásokat, veszélyhelyzeteket, a veszélyeztetettek körét továbbá a veszély jellegét a veszélyeztetettség mértékét.

A kockázatértékelés során az egészségvédelmi határértékkel szabályozott kóroki tényező előfordulása esetén munkahigiénés vizsgálatokkal kell gondoskodni az expozíció mértékének meghatározásáról.
A munkáltató a kockázatértékelést a tevékenység megkezdése előtt, majd azt követően eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában legalább 3 évente köteles elvégezni.
Soron kívül el kell végezni a kockázatértékelést olyan változás esetén (pl. új munkaeszköz, technológia beszerzése, új munkafolyamat bevezetése), amelynek eredményeképpen a munkavállalók egészségét, biztonságát meghatározó munkakörülményi tényezők megváltozhattak – ideértve a munkaklíma-, zaj-, rezgésterhelést, légállapotokat (gázállapotú, por, rost légszennyezők minőségi, illetve mennyiségi változást) –, az alkalmazott tevékenység, technológia, munkaeszköz a munkavégzés módjának hiányosságával összefüggésben bekövetkezett munkabaleset, fokozott expozíció, illetve foglalkozási megbetegedés előfordulását okozta.

A kockázatértékelés során a pszichoszociális kóroki tényezőket is fel kell tárni. Az építőipari kivitelezési tevékenységek során a munkavállalók gyakran tartósan távol végeznek munkát az otthonuktól, illetve egyre gyakoribb a külföldről áttelepült munkavállalók foglalkoztatása is, amely az ezzel kapcsolatos kockázatok értékelését és a szükséges megelőző intézkedések meghozatalát indokolja.
A kockázatértékelés elvégzése munkabiztonsági és munkaegészségügyi szaktevékenységnek minősül. 
Építőipari kivitelezési munkák kockázatértékelése során nem hagyható figyelmen kívül, hogy a munkavégzés más tevékenységeket veszélyeztethet (pl. gyalogos és közúti forgalom), vagy a kivitelezési munkákat veszélyeztethetik más tevékenységek (pl. gyártó üzem bővítésekor a termelés nem áll le, és a munkavállalókat egészségre ártalmas gázok, gőzök, zaj, rezgés veszélyeztethetik).