Munkáltató, irányító, kapcsolattartó – ki a főnök?
Olvasási idő:
Az építőiparban nagyon gyakran előforduló probléma, hogy a munkavállalók nincsenek tisztában azzal, pontosan ki is a munkáltatójuk. Ha van is munkaszerződés, az azon szereplő gazdasági társaság helyett csak egy munkát irányító személlyel tartják a kapcsolatot. A munkaügyi hatóság vizsgálata során az elsők között igyekszik feltárni, hogy ki az adott területen munkát végzők munkáltatója. A kérdés fontosságára tekintettel a bírói gyakorlat is kialakította a maga irányelveit ebben a kérdésben.
A munkaügyi ellenőrzés hatásköre szempontjából kiemelt jelentősége van a hatóság részére biztosított hatáskörnek, amelynek gyakorlásával a hatóság a Met. hatálya alá egyébként nem tartozó jogviszonyt, illetve személyt az ellenőrzési hatáskörébe vonhat. Ebbe a körbe tartozik tehát az ún. fővállalkozói felelősség érvényesítése.
A Met. 1. § (6) bekezdése úgy rendelkezik, hogy: „Olyan munkahelyen, ahol különböző foglalkoztatók alkalmazásában álló munkavállalókat egyidejűleg foglalkoztatnak, és a munkaügyi ellenőrzés eredményeként valamely foglalkoztató személye nem állapítható meg, az (5) bekezdés vonatkozásában – az ellenkező bizonyításig – vélelmezni kell, hogy az érintett munkavállalók foglalkoztatója az, aki a tevékenységet a munkahelyen ténylegesen irányítja.”
A tevékenység irányítójának azt kell tekinteni, akinek az érdekében áll az adott munka elvégzése, vagyis ha más nem ismert, akkor a fővállalkozót. A munkavégzés területén a tevékenységet irányító vállalkozás (fővállalkozó) érdeke természetesen egyértelműen fennáll. A fővállalkozónak tudnia kell, hogy a területén milyen vállalkozás melyik munkafolyamatot végzi.
A munkaügyi hatóság vizsgálata során az elsők között igyekszik feltárni, hogy ki az adott területen munkát végzők munkáltatója. Ha ez a rendelkezésre álló munkaügyi dokumentumokból, tanúnyilatkozatokból nem állapítható meg egyértelműen, akkor azt vizsgálja, hogy az adott tevékenység kinek, vagyis melyik cégnek az érdekében áll. Ilyenkor végső soron a fővállalkozás mindenképpen eljárás alá vonható, mert ő mindenképp felel a területén végzett munkáért.
A jogszabály tehát vélelmet állít fel erre az esetre, mely azt is magában foglalja, hogy ez a feltételezés megdönthető. A vélelmezett munkáltató az eljárás során bármikor bizonyíthatja azt, hogy az adott munkavállalóknak más a munkáltatója. Tehát a bizonyítási teher a vélelmezett munkáltatót terheli, vagyis ha nem terjeszt elő bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy a munkavállalóknak más a munkáltatója, a hatóságnak a vélelem felállításán túl a foglalkoztató személyére vonatkozóan további bizonyítási kötelezettsége nincs.
Ha a munkáltató bizonyítást terjeszt a hatóság elé, a hatóság azt megvizsgálja, és dönt a bizonyítékokról. A bizonyítás eredménytelensége viszont a vélelmezett munkáltató terhére esik; a bizonyítás akkor minősül eredményesnek, ha a tényleges foglalkoztatót a hatóság eljárás alá tudja vonni (azaz létezik, megtalálható) és a feltárt bizonyítékok alapján kétséget kizáróan más a munkavállalók foglalkoztatója, mint a vélelem alapján.
A fővállalkozói felelősség kérdéskörének tisztázását szolgálja a Kúria 2261/2010. számú elvi bírósági határozatába foglalt iránymutatások is.
A megállapított tényállás szerint a D. Sz. Kft. ügyvezetője és a felperes műszaki vezetője: L. A. telefonon megállapodást kötöttek arról, hogy a kft. elvállalja egy hűtőház elektromos ventilátor bontási és építési munkáit. Az erről szóló vállalkozási szerződést a kft. ügyvezetőjének képviseleti joggal nem rendelkező házastársa írta alá.
Ezt követően 2009. január 24-én K.-n a felperes telephelyén a műszaki vezető felkérése alapján a fent körülírt feladat teljesítése céljából megjelent három személy. A munka megkezdése előtt a műszaki vezető említette nekik a D. Sz. Kft., mint alvállalkozó nevét, de munkavállalók a kft. képviselőjével nem találkoztak, munkavégzésre vonatkozó írásbeli megállapodást sem vele, sem a felperessel nem kötöttek. A munkavégzés a felperes műszaki vezetőjének irányítása és ellenőrzése alatt zajlott. A tevékenység ellátásához szükséges védőeszközök egy részét (védősisakot, karabineres övet) is a felperes biztosította. A munka befejezését követően a munkavégzés helyszínén egyedül maradó egyik munkavállaló a magasból lezuhant és életveszélyes sérüléssel járó balesetet szenvedett. A D. Sz. Kft. ügyvezetőjének házastársa L. A. műszaki vezető közlését követően - anélkül, hogy az eseményről pontos értesülései lettek volna - a munkabalesetet bejelentette az alperes D. Munkavédelmi Felügyelőségének.
Az elsőfokú hatóság határozatában megállapította, hogy a munkavállalók tevékenységüket a felperesnél szervezett munkavégzés keretében folytatták, és kötelezte a felperest a munkabaleset kivizsgálására is.
A felperes fellebbezése a másodfokú hatóság a határozatokat helybenhagyta.
A felperes munkáltató a jogerős közigazgatási határozat ellen benyújtott keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését kérte.
Álláspontja szerint a hatóság figyelmen kívül hagyta a közte és a D. Sz. Kft. között érvényesen létrejött vállalkozási szerződést, és a jogerős közigazgatási határozat alapját képező tényállást kizárólag a munkavállalók nyilatkozatára alapította.
A munkaügyi bíróság a felperes keresetét elutasító ítéletében nem találta bizonyítottnak a per adatai alapján azt a felperesi előadást. Kifejtette, hogy nincs jelentősége a felperes és a D. Sz. Kft. közötti vállalkozói szerződés létrejötte körülményeinek, vagy érvényességének, mert a munkavállalók a felperes telephelyén, a felperes érdekkörében és alkalmazottjának utasításai alapján és ellenőrzése mellett végeztek munkát, így ezen felek között a munkaviszony ténylegesen létrejött.
Felülvizsgálati kérelmében a felperes kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság keresetének helyt adva a jogerős ítéletet helyezze hatályon kívül. Arra hivatkozott, hogy sérült az eljárás közvetlenségének elve, mivel a munkaügyi bíróság ítélete alapjául egy tanú meghallgatásától eltekintve kizárólag a hatósági eljárás során felvett iratanyagot használta fel.
A közigazgatási eljárásban keletkezett, és a rendőrség által felvett jegyzőkönyvek egybehangzó tartalma szerint a munkavállalókat a felperes műszaki vezetője kereste meg, amelynek során vele állapodtak meg az ellátandó feladatról és annak feltételeiről. A munkavégzés a felperes szervezésében, irányítása és ellenőrzése alatt zajlott, illetve az eszközök egy részét is a felperes biztosította. A munkaügyi bíróság mindezen körülményeknek helytállóan tulajdonított perdöntő jelentőséget.
Amennyiben valamely munka elvégzésére a fővállalkozó alvállalkozási szerződést köt, a munkát végző munkavállalók azonban nem az alvállalkozóval állapodnak meg a munkavégzésről, azt nem az alvállalkozó, hanem a fővállalkozó szervezi, irányítja és biztosítja a munkafeltételeket, a fővállalkozó az alvállalkozóval kötött szerződése ellenére nem hivatkozhat arra, hogy a munkaviszony az alvállalkozóval jött létre.
