Munkaidő-nyilvántartás – avagy a „blokkolás” bírósági értelmezése

A jogvita abból eredt, hogy a munkaügyi ellenőrző hatóság – egy közérdekű bejelentés alapján – munkaügyi ellenőrzés keretében megállapította, hogy az üzletvezető nem tudta az ellenőrzés időpontjában a havi munkaidő-nyilvántartást bemutatni, és emiatt munkaügyi bírság kiszabását eszközölte a munkáltatóval szemben. A munkaidő-nyilvántartás technikai megoldását az jelentette, hogy az egyes üzletekben alkalmazott blokkoló kártyás  kiléptetőrendszerrel megállapított adatok a munkáltató székhelyére automatikusan felkerültek egy központi szerverre úgy, hogy a blokkoló kártyával rögzítetett adatokat naponta egy alkalommal frissítette a rendszer. Ezért az adatok a rögzítést követő napon váltak hozzáférhetővé. 
  A munkáltató fellebbezése révén a másodfokú munkaügyi hatóság helyben hagyta a kiszabott munkaügyi bírságot tartalmazó határozatot. Ez ellen a döntés ellen fordult keresettel a munkáltató a közigazgatási és munkaügyi bírósághoz, amely elfogadta a munkáltató azon érvelését, hogy a  blokkoló kártyás  kiléptetőrendszerrel  a munkaidő-nyilvántartás megfelel a jogszabályi követelményeknek és emiatt az alkalmazott munkaügyi bírság alaptalan. Ezt a munkáltatói álláspontot elfogadta a bíróság és megsemmisítette a közigazgatási határozatokat. 
  A döntés ellen, a Kúriához benyújtott felülvizsgálati kérelmében a munkaügyi hatóság arra hivatkozott, hogy a munkaügyi nyilvántartást a munkavégzés helyszínén kell tartani, nem pedig a munkáltató székhelyén. A Kúria elfogadta a munkaügyi hatóság kifogását és megállapította, hogy a hatóság megalapozottan hivatkozott arra, hogy a munkaügyi ellenőrzés során nem tudta a munkáltató rendelkezésre bocsátani sem az aznapi, sem pedig az adott hónapi munkaidő-nyilvántartás adatait, mivel a munkaidő-nyilvántartás alapján lehetne ellenőrizni az adott időszakban teljesített munkaórák vagy a rendkívüli munkaórák számát. A legfelsőbb bírósági fórum ezen megállapítása azért is figyelemre méltó, mert a munkavállalók rendszeresen eltérő munkaidő-beosztással végezték munkájukat attól, mint amit a munkaidő-beosztásuk diktált. A Kúria végső konklúzióként megállapította tehát, hogy megalapozott volt az elmarasztaló munkaügyi hatósági döntés, mert a blokkoló kártyás  kiléptetőrendszerrel történő  munkaidő-beosztás nem felelt meg a törvényi előírásoknak, mivel a munkáltató székhelyére beérkező adatok csak 24 óránként kerültek frissítésre, és ezért sem a munkaügyi hatóság, sem pedig a munkavállalók számára nem voltak hozzáférhetőek.