Elindult az ágazati bértámogatási program

AdóPraxis Dátum Legutoljára frissítve: 2020.11.12

Olvasási idő: 6 perc


Ez a tartalom 2144 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak. Legfrissebb tartalmainkat itt érheti el.

A veszélyhelyzettel leginkább érintett vállalkozások utólagosan folyósított bértámogatást igényelhetnek, ha a jogszabályi feltételek teljesülnek.

A Kormány újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket vezetett be a koronavírus-világjárvány gazdasági következményeinek enyhítése érdekében.

A gazdaságvédelmi intézkedések eredményeként adókedvezmény érvényesíthető, a szálláshely-szolgáltatók kérelmezhetik a foglalásaik kieséséből származó költségeik megtérítését, és bértámogatás igényelhető.

A gazdaságvédelmi intézkedéseket a Magyar Közlöny 242. számában megjelent 485/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet tartalmazza, amely 2020. november 11. napján hatályba is lépett.

Ki igényelhet bértámogatást?

A Korm. rendelet szerint a bértámogatást a meghatározott tevékenységi kört tényleges főtevékenységként folytató munkaadó igényelhet.

A bértámogatásra jogosító tevékenységi körök:

  1. Éttermi, mozgó vendéglátás (TEÁOR 5610)
  2. Rendezvényi étkeztetés (TEÁOR 5621)
  3. Italszolgáltatás (TEÁOR 5630)
  4. Filmvetítés (TEÁOR 5914)
  5. Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése (TEÁOR 8230)
  6. Sport és szabadidős képzés (TEÁOR 8551)
  7. Előadó-művészet (TEÁOR 9001)
  8. Előadó-művészetet kiegészítő tevékenység (TEÁOR 9002)
  9. Művészeti létesítmények működtetése (TEÁOR 9004)
  10. Múzeumi tevékenység (TEÁOR 9102)
  11. Növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése (TEÁOR 9104)
  12. Sportlétesítmény működtetése (TEÁOR 9311)
  13. Sportegyesületi tevékenység (TEÁOR 9312),
  14. Testedzési szolgáltatás (TEÁOR 9313)
  15. Egyéb sporttevékenység (TEÁOR 9319)
  16. Vidámparki, szórakoztatóparki tevékenység (TEÁOR 9321)
  17. Fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR 9604), ha a tevékenységet végző megfelel a közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi feltételeiről szóló 37/1996. (X. 18.) NM rendelet szabályainak
  18. M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység (TEÁOR 9329)

Tényleges főtevékenységnek a rendelet alkalmazásában azt a tevékenységet kell érteni, amelyből a kifizetőnek, kisvállalati adóalanynak a rendelet hatálybalépését megelőző hat hónapban a legtöbb bevétele, de legalább bevételének 30 százaléka származott.

Mekkora összegű bértámogatás igényelhető?

A munkaviszonyban foglalkoztatott személyek bruttó munkabére 50 százalékának megfelelő összegű támogatás igényelhető.

A támogatás legfeljebb 2020. november hónapra igényelhető.

Van-e feltétele a bértámogatás igénybevételének?

A bértámogatás a munkaadó részére abban az esetben jár, ha 

  • a támogatás időtartamának utolsó napján a munkavállaló jogviszonya fennáll, és
  • a munkaadó a munkavállaló részére a munkabért megfizeti.

Hol igényelhető a bértámogatás?

A munkaadó a bértámogatás iránti kérelmét a munkaadó székhelye, illetve telephelye szerinti főváros és megyei kormányhivatalhoz nyújthatja be 2020. november 11. napjától 2020. december 11-ig. A kormányhivatal a kérelemről 8 munkanapon belül dönt. A támogatás, illetve az arányos támogatás a munkáltató részére utólag kerül folyósításra.

A bértámogatás igénylésére szolgáló nyomtatvány az alábbi linken letölthető a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapjáról.

(Lezárva: 2020. november 11.)

Kapcsolódó iratminták


Kapcsolódó kérdés-válaszok


Tulajdonos tag Járulékfizetése

Magánszemély, egy Kft.-ben 50%-os tulajdonos tagja a Kft.-be be van jelentve 20 órás munkavállalói jogviszonyban. Hogyan kell megfizetni a járulékokat? Főállású társas vállalkozónak minősül? Máshol nincs 36 órát elérő munkaviszonya.

Gyermekvállalás szülési szabadság nélkül

Szülés előtt álló munkavállaló nem kíván élni a szülési szabadsággal, hanem folyamatosan szeretne munkaviszonyban maradni. Ebben az esetben a két hét kötelező szülési szabadság után a gyed következik? Hova és milyen igényléseket szükséges beadni?

Kapcsolódó cikkek


Az egyszerűsített végelszámolással kapcsolatos kérdések

Az egyszerűsített végelszámolással kapcsolatos, legtöbbször felmerülő, kérdéseket foglaltuk össze: Van-e a befejezésre előírva minimum határidő, vagy csak a maximum 150 nap van? Ha a zárás még év vége előtt végbemegy, akkor kell-e leadni éves zárást a cégbíróság felé?

A csekély összegű (de minimis) támogatásokról röviden

Az Európai Unió alapszerződése deklarálja, hogy a közös piaccal nem egyeztethetők össze a versenyt torzító tagállami támogatások. Ez alól az általános tilalom alól csak néhány indokolt kivételt fogalmaz meg a szabályrendszer. Ide sorolhatóak a csekély összegű, ún. de minimis támogatások, melyek a magyar jogrendben az uniós csatlakozással jelentek meg.