Ki nem adott szabadság – a pihenés kötelessége

Fontos tisztáznunk, hogy a szabadságot jogi értelemben nem a munkavállaló veszi ki, hanem a munkáltató adja ki, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szabadság elmaradásáért egyedül a foglalkoztató tehető felelőssé. A a szabadság kiadását egyes esetekben a munkavállaló oldalán felmerülő körülmény is akadályozhatja, ezért ilyen esetben a munkáltatónak lehetősége van jogszerűen annak esedékességén túl is kiadni a munkavállaló szabadságát. Miután az akadályozó körülmény pl. a munkavállaló keresőképtelensége vagy tűzoltói szolgálatteljesítés tartama megszűnt, a munkáltatónak 60 napot biztosít a törvény arra, hogy a munkavállalónak időben ki nem adott szabadságot biztosítsa a számára [Mt. 123. § (3) bekezdés].
A munkavállalónak a naptári év során kiadandó szabadság mértéke az alapszabadság, illetve az őt különböző jogcímeken megillető pótszabadság összegeként határozható meg [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban Mt.) 115. § (1) bekezdése szerint. A munkavállaló alapszabadsága évi húsz munkanap [Mt. 116. § (1) bekezdés], legalább ennyi szabadság kiadása minden munkaviszony keretében foglalkoztatott esetében kötelező. Ehhez adódik hozzá a munkavállaló pótszabadsága, melynek mennyisége a munkavállaló korától, gyermekeinek számától, fogyatékosságától, esetleges egészségkárosodásától függ [Mt. 117., 118., és 120. §]. A munkavállalót pótszabadságra jogosítja az is, ha állandó jelleggel a föld alatt vagy ionizáló sugárzásnak kitéve végzi munkáját [Mt. 119. § (2) bekezdés]. 
 
A szabadság kiadása – a 14 napos és a 15 napos szabály
 
A munkavállaló kellő regenerációját és kipihentségét hivatott biztosítani a rendelkezés, mely szerint a munkavállaló szabadságát úgy kell kiadni, hogy évente egyszer legalább 14 egybefüggő napra mentesüljön a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettség alól. A 14 napos időintervallumba nem csupán a szabadság tartama, de a munkavállaló egyébként is esedékes pihenőnapjai, szabadnapjai és a munkaszüneti napok is beleszámítanak, a munkavállalónak tehát nem 14 napnyi szabadságot, hanem 14 napnyi szabadidőt kell biztosítani. [Mt. 122. § (3) bekezdés].
Függetlenül attól, hogy a szabadság kiadása a munkáltató felelőssége, indokolt, hogy a munkavállalónak is legyen befolyása a kiadás körülményeire, hiszen szabadsága időpontja magánéletének szervezését nagyban meghatározza. A munkáltató a szabadság kiadásával kapcsolatban az általános magatartási követelmények – így az együttműködési kötelezettség és a méltányos mérlegelés elve [Mt. 6. § (2) és (3) bekezdés] – alapján is köteles meghallgatni a munkavállalót preferenciáiról, azonban a törvény további törvényi biztosítékot is fűz a munkavállalói érdekek érvényesüléséhez. A jogalkotó biztosítja a munkavállaló számára a lehetőséget, hogy évente 7 munkanap szabadságot – legfeljebb két részletben – az általa meghatározott időpontban vegyen igénybe.
Amennyiben a munkavállaló szabadság iránti kérelmét a munkáltatóval legalább az abban megjelölt időpontot 15 nappal megelőzően közli, a munkáltató kérésének teljesítését nem jogosult megtagadni, a szabadságot a kért időpontban köteles kiadni. Ezen szabály alól csupán egyetlen kivételt enged a törvény, a munkaviszony fennállásának első három hónapjában a munkáltató nem köteles figyelembe venni a munkavállaló kívánságát [Mt. 122. § (2) bekezdés]. Kivétel az apát gyermeke születésére tekintettel megillető pótszabadság ideje: annak – a fenti szabálytól függetlenül – valamennyi napját az apa kérésének megfelelő időpontban kell kiadni [Mt. 118. § (4) bekezdés].
 A 15 napos kérelmezési határidő, mely a munkavállaló kérésének megfelelő szabadság kiadásának feltétele, a munkáltató által kiadott szabadság közlésének határidejénél is visszaköszön. A munkáltató által beosztott szabadság csupán akkor minősül szabályszerűen kiadottnak, tehát a munkavállaló csak akkor köteles azt szabadságaként elfogadni, ha a szabadság kiadásának tényét a munkáltató 15 nappal a szabadság megkezdése előtt közli [122. § (4) bekezdés]. Ez a határidő munkáltatói oldalon segíti a munka és munkavállaló helyettesítésének kellő megszervezését, míg munkavállalói oldalon lehetővé teszi, hogy a munkavállaló magánéletét szabadidejének megfelelően legyen képes szervezni.
 
A „beragadt” szabadság „görgetésének” problémája
 
A munkavállaló szabadságát – a törvényi kivételektől eltekintve – minden esetben az esedékesség naptári évében kell kiadni [Mt. 123. § (1) bekezdés]. Az esedékesség éve az a naptári év, melyben a munkavállaló a szabadságra jogosító munkával töltött időt ledolgozta. Ezen a téren is eltérő határidőt alkalmaz a törvény az apákat megillető pótszabadság kiadásával kapcsolatban, melyet – függetlenül a naptári év szakaszától – a gyermek születését követő második hónap végéig, az apa kívánságának megfelelően kell kiadni [Mt. 118. § (4) bekezdés]. 
Az esedékesség évén túl, akár a következő év március 31. napjáig is kiadható a munkavállaló szabadsága, ha a munkaviszony október 1. napján vagy azt követően jött létre [Mt. 123. § (2) bekezdés]. 
A szabadság az esedékesség évében kiadottnak minősül, amennyiben annak kiadását a munkáltató még az esedékesség évében megkezdte és annak következő évbe átnyúló része nem haladja meg az 5 napot [Mt. 123. § (4) bekezdés]. A karácsonyi időszak megfelelő munkaszervezését e szabály megkönnyíti, hiszen január első napjaiban a munkavállalónak kiadható az előző évből megmaradt szabadsága, illetve – ha ilyen már nincs – akár a következő évi szabadság is. A karácsonyi ünnepkör szabadságolásainak tervezésénél is fontos figyelni arra, hogy szabadságot csupán beosztás szerinti munkanapra szabad kiadni [Mt. 124. § (1) bekezdés], a munkaszüneti napok körüli munkanap-áthelyezések miatt ugyanis a szabadságok kiadásának szokásos rendje változtatást igényelhet (az általános munkarendben dolgozóknál).
Az Mt. 117. § (1) bekezdés szerinti életkoron alapuló pótszabadság vonatkozásában a munkaviszony alanyainak lehetőségük van megegyezni a következő naptári év végéig történő kiadásban [Mt. 123. § (6) bekezdés]. A felek között e tárgyban létrejött megállapodás tartalma csupán a tárgyévben esedékes pótszabadságra irányadó. Ha a felek később is szeretnék jogviszonyukra nézve az abban foglalt szabályokat érvényesíteni, akkor egy újabb szerződés megkötésével évente meg kell erősíteniük szándékukat. A fenti szakasz szerint létrejött megállapodás alapján legkésőbb az esedékesség évét követő év végéig lehet kiadni a munkavállaló pótszabadságát, de természetesen a felek ennél korábbi dátumot is kiköthetnek.
 
Próbaidő - szabadság nélküli munka?

Tekintettel arra, hogy a munkaviszony első három hónapjában a munkáltató nem köteles figyelembe venni a munkavállaló szabadság kiadásának időpontjára vonatkozó kérelmét sem, a szabály jogszerűvé teszi a munkáltatók körében oly népszerű gyakorlatot, mely szerint a munkáltató ebben az időszakban, mely jellemzően a munkavállaló próbaideje, egyáltalán nem ad ki szabadságot. 
A szabály alkalmazása esetén érdemes azonban figyelni arra, hogy az a szabadság következő évre történő átvitelére, sem annak megváltására nem jogosít fel. Mivel a munkavállalót próbaidejére tekintettel is megilleti szabadság, az esedékesség évét követő évben a munkavállalónak akár 5 nappal több szabadságot kell kiadni, mely napokat az azt követő naptári évre már nem lehet átvinni. Amennyiben a fenti esetben a munkavállaló munkaviszonyát próbaidő alatt azonnali hatállyal megszüntetik, a ki nem adott szabadsággal az általános szabályok szerint kell elszámolni.

A legfontosabb tévhitek

Tekintettel arra, hogy a munkavállaló szabadság iránti igénye nem enyészik el azzal, hogy azt határidőn belül nem adták ki, ő továbbra is jogosult azt igénybe venni. Amíg a munkáltató az ilyen ún. beragadt szabadságot nem adja ki, folyamatos jogsértő állapotot tart fenn. Ez a jogsértés mind egy esetleges munkaügyi ellenőrzés során, mind a munkaviszony alanyai közt fennálló jogvita esetén jelentős költségeket okozhat a munkáltató oldalán, ezért fontos, hogy a jogsértő állapot felszámolására minél hamarabb sor kerüljön. Amennyiben a naptári év végének közeledtével a munkáltató azt észleli, hogy a munkavállalóinak járó szabadságot már nincs lehetősége folyó évben kiadni, és a szabadság következő évre történő átvitelére sem jogosítja fel a törvény, a legjobb, amit tehet, hogy a legközelebbi lehetséges időpontban kiadja a munkavállaló szabadságát. A kiadatlan szabadság pénzbeli megváltására csupán a munkaviszony megszűnése esetén van lehetőség, az időben ki nem adott szabadság miatti jogsértő helyzet pénzkifizetéssel nem orvosolható [Mt. 125. §].
Mindez a másik oldalról megközelítve is igaz: a munkavállalónak ugyancsak nincs lehetősége arra, hogy szabadságáról akár előnyök fejében, akár ingyenesen lemondjon, ezért a törvény szerint kötelező szabadság kiadását a munkavállalóval történő megegyezéssel sem lehet jogszerűen kikerülni.