Ki hitte volna: munkaerő-hiány helyett „túlfoglalkoztatás”
Olvasási idő:
A munkáltatók jelentős része töri azon a fejét, hogy működési igényeihez igazodóan miként szervezze a munkaidőt, és ezzel szükségszerű összefüggésben hogyan ossza be az alkalmazottaik pihenőidejét. A közelmúlt híradásai ugyan a munkaerő-hiány problémájával vannak tele, de bizony előfordulhat, hogy a munkavállaló alól „fogy el a munka”, vagyis nincs szükség a foglalkoztatott teljes kapacitására.
A teljes napi munkaidő napi nyolc óra, ezt nevezi a Munka Törvénykönyve [Mt.] általános teljes napi munkaidőnek. Esetenként ez egy munkavállaló foglalkoztatása során kevés, van viszont, amikor túl sok, kihasználhatatlan.
Ha sok lenne a napi 8 óra (I.) - a részmunkaidő egy különös esete
A részmunkaidő egyik különös esete – ahogyan mondjuk, atipikus munkaviszony – a munkavégzés behívás alapján. A törvényszöveg szerint legfeljebb napi hat óra tartamú részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállaló munkaszerződés alapján a munkakörébe tartozó feladatok esedékességéhez igazodva teljesíti munkavégzési kötelezettségét. A munkáltatónak a munkavégzés időpontját legalább három nappal előre közölnie kell a munkavállalóval [Mt. 193. §]
Miután a munkáltatónak a munkavégzés időpontját legalább három nappal előre közölnie kell a munkavállalóval, így annak munkavégzési kötelessége a feladatok esedékességéhez igazodik. Mindez a munkáltató kétségtelen előnye. Az Mt. szerint minimum 3 nappal korábban a munkáltató közli a munkavégzés időpontját, bár a törvény erről nem rendelkezik, a feleknek célszerű a munkaszerződésben megállapodniuk a foglalkoztatással nem járó időszakban a kapcsolattartás módjáról.
Jogalkotási problémának tartom ugyanakkor az Mt.-ben, hogy a „munkavégzés behívás alapján” különös törvényi szabályai nem zárják ki a törvény 146. § (1) bekezdésében foglalt, az állásidőre vonatkozó szabályt. E szerint, ha a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségének a beosztás szerinti munkaidőben nem tesz eleget (állásidő) – az elháríthatatlan külső okot kivéve –, a munkavállalót alapbér illeti meg. E szerint pedig, ha nem hívja be a munkáltató annyiszor a munkavállalót, hogy a szerződésben kikötött részmunkaidejét letöltse, a kivételként említett elháríthatatlan külső okot (pl. felgyújtják a munkahelyül szolgáló raktárt) kivéve, a kieső munkaidőre a munkáltatónak legalább az alapbért ki kell fizetnie.
Ha sok lenne a napi 8 óra (II.) – egy helyett több munkáltató
A felek ezúttal a munkaszerződésben nem részmunkaidőben állapodnak meg. Több munkáltató és egy munkavállaló köt egy teljes munkaidő szerződést. Mert, hogy a szerződésben részes munkáltatók egyenként nem tudnák észszerűen kihasználni a napi 8 órás mértékű munkaidőt – még egyenlőtlen beosztás esetén sem. Ekkor a munkaszerződésben meg kell határozni, hogy a munkabérfizetési kötelezettséget melyik munkáltató teljesíti. Ezt követően majd a munkaszerződésben részes munkaadók elszámolnak egymás között – de ez már nem az Mt.-re tartozó kérdés. A munkaviszonyt – eltérő megállapodás hiányában – bármely munkáltató vagy a munkavállaló jognyilatkozata megszünteti. A munkáltató jogutód nélküli megszűnésének szabályait kell alkalmazni, ha a munkáltatók száma egyre csökken. Mert például a szerződéskötő két munkáltató közül az egyik felmondással él. Ekkor persze a de facto megmaradt másik munkaadó eldöntheti – akár rész, akár teljes munkaidőben –, alkalmazza-e már egy új munkaszerződés megkötésével a munkavállalót (lásd erről az Mt. 195. §-át!).
