Szigorítják a járványszabályok ellen vétő vendéglátósok büntetését
Olvasási idő: 7 perc
Január 30-ától tovább szigorítja a vendéglátó üzletben tartózkodás és szabálytalan vendéglátás szabályait. Jelentősen nőtt a pénzbírság összege és az üzemeltető is eltiltást kaphat a vendéglátó tevékenység végzésétől.
A 28/2021. (I. 29.) Korm. rendelet módosítja a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendeletet. A módosítás 2021. március 1-ig meghosszabbítja a rendeletben megállapított védelmi intézkedések hatályát, lehetővé teszi a közművelődési intézményekben a felnőttképzésről szóló törvény és a szakképzésről szóló törvény szerinti képzések megtartását és jelentősen szigorítja a vendéglátó üzleteket érintő védelmi intézkedések megszegésének jogkövetkezményeit.
A vendéglátó üzletben való tartózkodás tilalmára vonatkozó kötelezettség megszegése esetén a rendelet – szintén már 2021. január 30-tól – kötelezően előírja az üzlet hat hónapra, a kötelezettség ismételt megszegése esetén egy évre történő ideiglenes bezáratását, és emellett az üzemeltető eltiltását a vendéglátó tevékenység végzésétől az ideiglenes bezáratás időtartamára.
Az üzlet ideiglenes bezáratása esetén az üzemeltető engedélye vagy bejelentése a bezáratás időtartamára érvényét veszti, részére újabb engedély nem adható, ilyen célú bejelentése nem érvényes, továbbá az üzemeltető a vendéglátó üzlet ideiglenes bezáratásának időtartama alatt vendéglátó tevékenységet nem végezhet.
Abban az esetben, ha az ideiglenesen bezáratott vendéglátó üzlet üzemeltetője gazdasági társaság, az üzemeltető gazdasági társaság tagja, illetve vezető tisztségviselője személyesen, más gazdasági társaság vezető tisztségviselőjeként illetve tagjaként sem végezhet vendéglátó tevékenységet az üzlet ideiglenes bezáratásának időtartama alatt. Az eltiltást a kormányrendelet kiterjeszti minden, az eltiltott személy illetve gazdasági társaság érdekkörébe tartozó vendéglátó üzletre.
A rendőrség az ideiglenes bezáratásról tájékoztatja a szervező vagy az üzemeltető tevékenységét engedélyező illetőleg a tevékenység bejelentését fogadó kereskedelmi hatóságot. A kereskedelmi hatóság a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet alapján a működési engedélyt visszavonja, a tevékenység folytatását megtiltja és az üzletet a nyilvántartásból törli. A kötelezettség ismételt megszegése esetén az üzemeltetővel szemben – a korábbi 100.000,- Ft-tól 1.000.000,- Ft-ig terjedő helyett – 1.000.000,- Ft-tól 5.000.000,- Ft-ig terjedő bírság szabható ki.
A vendéglátó üzletben való tartózkodás tilalmának megszegése továbbra is szabálysértésnek minősül, azonban 2021. január 30-tól a tilalom megsértése esetén a pénzbírság legalacsonyabb összege 150.000,- Ft, legmagasabb összege 1.000.000,- Ft
Összehasonlításként: más védelmi intézkedések megszegése esetén a pénzbírság legalacsonyabb összege 5.000,- Ft, legmagasabb összege 500.000,- Ft), a helyszíni bírság összege pedig 150.000,- Ft-tól 500.000,- Ft-ig, ismételt elkövetés esetén 600.000,- Ft-ig terjedhet (más védelmi intézkedések megszegése esetén a helyszíni bírság összege 5.000,- Ft-tól 150.000,- Ft-ig, ismételt elkövetés esetén 200.000,- Ft-ig terjed.
Újra megnyílhatnak a vendéglátó üzletek, de a büntetés marad
A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának harmadik ütemét jelentő intézkedések akkor léphetnek életbe, amikor a koronavírus ellen beoltottak száma eléri a 4 millió főt. Az intézkedések jelentős része a védettségi igazolványhoz kötött lehetőség.
A 4 millió állampolgár beoltásának idején hatályba lépő, de a Magyar Közlönyben április 26-án már publikált 194/2021. (IV. 26.) Kormányrendelet értelmében a védettségi igazolvánnyal rendelkező állampolgárok számára mindezeken felül este 11 óráig megnyílnak a vendéglátóhelyek belső terei is (a már korábban, védettségi igazolvánnyal nem rendelkezők számára is lehetővé tett teraszlátogatás mellett). A szülők és családtagok a gyermekeket is magukkal vihetik.
Az igazolvány felmutatásával igénybe vehetőek a szállodák, a jogosultak a gyermekeket is magukkal vihetik. A 2020 őszén bezárt szabadidős létesítményeket (állatkertek, vadasparkok, múzeumok, színházak, mozik és könyvtárak) védettségi igazolvánnyal újra lehet látogatni. Edzőterembe, uszodába, jégpályára is beléphetnek az okmány birtokában, ahogyan este 11 óráig a sportrendezvényeket is látogathatják a felügyeletük alatt álló kiskorúakkal együtt úgy, hogy ennek során nem kell maszkot viselniük.
Lényeges, hogy a koronavírus elleni védettség igazolása a védettségi igazolvány bemutatásával történik, a védettség tényének ellenőrzése pedig a helyiség üzemeltetőjének, a szolgáltatás nyújtójának a feladata. Amennyiben ennek nem tesz eleget, a bírság 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedhet, vagy akár egy éves bezárás is kiszabható.
(Lezárva: 2021. április 26.)