Ismét hozzányúlhatnak a szakképzés jogi hátteréhez

Adópraxis Dátum Legutoljára frissítve: 2019.01.23

Olvasási idő:


Ez a tartalom 1922 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak. Legfrissebb tartalmainkat itt érheti el.

Módosulhat a Ptk., jönnek az új, ágazati adatvédelmi szabályok és ismét változtathat a kormányzat a szakképzési törvényen, amely tavaly már átesett egy fazonírozáson. Többek között ezeket tartalmazza a Kormány első félévi jogalkotási programja.

Az első komolyabb, márciusban várható törvénymódosítás az adatvédelmi tárgyú törvények módosítása lesz, amelyet még mindig az EU új adatvédelmi rendeletével (2016/679) összefüggésben kell módosítani.

Az ugyancsak márciusra várható, gazdasági tárgyú, jelentős részben a Polgári Törvénykönyvet is érintő, törvénymódosítások a Ptk. jogi személyekkel kapcsolatos szabályait érintik. Mindenekelőtt egyszerűsítik a cégbejegyzés szabályait. A módosítások emellett megkísérlik a Ptk. azon szabályait is egyszerűsíteni, amelyek a cégek és vállalkozások hatékonyabb működéséhez szükségesek.

Jelentős terjedelmű törvénymódosítást jelent majd a közigazgatási bírósági szervezet felállításával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, májusi elfogadásra időzített javaslat.

Tavaszra várható a Tőkepiaci törvény módosítása. A változtatást az értékpapírok kibocsátásakor közzétett tájékoztatókra vonatkozó európai szabályok megváltozása indokolja. A módosítás a Tőkepiaci törvény nyilvános kibocsátásokra vonatkozó szabályait érinti majd jelentősen, az új EU szabályozáshoz igazodva.

Ugyancsak az első félév tervei között szerepel a szakképzési törvény módosítása is. A tavalyi év elejétől hatályos jelentős módosítások után az idei változások is vélhetően több ponton érintik majd a szakképző intézmények struktúráját, képzési struktúráját és követelményrendszerét.

A teljes program a Parlament honlapján elérhető el.