Megjelent a hazautazással kapcsolatos utazási költségtérítés 2021. évi felső korlátja

Adópraxis Dátum Legutoljára frissítve: 2021.02.12

Olvasási idő:


Ez a tartalom 1159 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak. Legfrissebb tartalmainkat itt érheti el.

A hazautazással kapcsolatos utazási költségtérítés felső korlátját minden évben a Hivatalos Értesítőben teszi közzé az illetékes miniszter. A közlemény a február 10-i Hivatalos Értesítőben megjelent.

A munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 39/2010. (II. 26.) Korm. rendelet szerint a munkáltató által fizetett hazautazással kapcsolatos költségtérítés a bérlettel vagy menetjeggyel való elszámolás ellenében azok árának legalább 86 százaléka, melynek havi felső korlátjának a tárgyévre vonatkozó mértékét minden év január 25-ig a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben közleményben teszik közzé.

Az innovációért és technológiáért felelős miniszter közleménye megjelent a Hivatalos Értesítő 2021. évi 7. számában (2021. február 10.), mely szerint a munkáltató által fizetett hazautazással kapcsolatos költségtérítés havi felső korlátja 2021-ben 39.730 forint.

(Adópraxis Szerkesztőség)