Gyorsabban utalja ki a NAV a visszaigényelt áfát
Olvasási idő: 3 perc
Újabb adóügyi könnyítést kapnak a járvány miatt nehezebb pénzügyi helyzetbe kerülő vállalkozások. Az adóhivatal segíti a cégeket azzal, hogy a visszajáró áfát rövidebb idő alatt utalja ki.
A Pénzügyminisztérium kérése alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – a munkavállalók jelentős átcsoportosításával – azzal próbál segíteni a jelenleg is működő kis- és középvállalkozásoknak, hogy a visszaigényelt áfát rövidebb idő alatt utalja ki.
Az adóügyekért felelős államtitkár szerint ez az újabb gazdaságvédelmi intézkedés elsősorban a kis- és középvállalkozásokat támogatja.
A NAV tájékoztatása szerint azt is biztosítják, hogy csak a valós, jogszerűen igényelt összegek kerüljenek vissza a vállalkozásokhoz, a visszaélésszerű, költségvetésnek kárt okozó adózókat pedig kiszűrjék a tisztességes igénylők közül.
Az érintett kis- és középvállalkozások az eddigi 75 nap helyett már 30 nap alatt megkaphatják a visszaigényelt összeget. Az adózási előéletük alapján megbízhatónak minősített kis- és középvállalkozások pedig még korábban juthatnak a visszaigényelt összeghez, esetükben 30 napról 20 napra is rövidülhet a kiutalás ideje.
A könnyítés nem érinti azokat a kockázatos adózókat, akik a veszélyhelyzetet megelőzően is többször durván – és jellemzően a tisztességes adófizetők és a költségvetés kárára – sértették meg az adószabályokat. Ők továbbra is 75 napon belül kaphatják csak vissza az áfát.
A jogosulatlan visszaigénylések kiszűrését és a folyamat gyorsítását a NAV megduplázott ellenőrzési és kockázatelemzési erőforrásokkal segíti, még differenciáltabb, több kockázati paramétert magába foglaló, széles körű kockázatelemzést végez a visszaigénylő adózóknál. Ehhez felhasználja az online adatszolgáltatásokat, amelyek a legfrissebb információkkal szolgálnak a gazdasági eseményekről. Az Online Számla rendszerből és az EKÁER adatokból nemcsak az adózók értékesítései, hanem beszerzéseik, partnerkapcsolataik is nyomon követhetők, és ugyancsak segítik a kockázatelemzést a nemzetközi információcserében érkező adatok.
A járványhelyzet miatt az ellenőrzéseket a NAV elsősorban elektronikusan végzi. Ez mind az adózók, mind a hivatal munkatársai számára biztonságos ügyintézést tesz lehetővé. Az ügyfelek is elektronikusan (ELLUGY nyomtatványon) adják át bizonylataikat ellenőrzésre, csakúgy, mint ahogy a NAV küldi az ellenőrzést lezáró jegyzőkönyvet.
(www.koronavirus.gov.hu)
Az eÁFA rendszer bevezetése hatalmas lépés az adózási folyamatok digitalizációja felé. Ruszin Zsolt, az MKOE alelnöke szerint a program első tesztjei alapján bár néhány hiányosságot fel lehetett lelni, de az általános tapasztalatok pozitívak. Az adózók most háromféle módon nyújthatják be a bevallásukat, és az eÁFA rendszer könnyen kezelhetővé teszi az adókötelezettségeket. Válassza az egyszerűséget az eÁFA rendszerrel! Kattintson az Adó és Tb Különszámra, hogy mélyebben megismerje, hogyan könnyítheti meg az éves adóbevallását, és élvezze a modern adózási megoldások előnyeit!