Gyakorlati képzőközpontok – biztosított-e az utánpótlás az építőiparban?
Olvasási idő:
Az építési ágazatra megalkotott ún. Szakképzési Stratégia alapkövei a munkaerő-utánpótlást biztosító gyakorlati képzőközpontok. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) nemrég kiadott kommünikéje ugyanakkor rávilágít arra, hogy a szervezés és az anyagi források még messze nem elégségesek az intézmények hatékony működéséhez. A Koji László elnök nevével fémjelzett dokumentum a rendszer szakmai jellegű problémáit és a rendszer sarkalatos pontjait elemzi.
Az ún. ágazati gyakorlati képzőközpontok feladata a tanműhelyi gyakorlat biztosítása. A szervezeti kereteknek és az egyes képzőközpontok telepítésének is igazodnia kell, vagy legalábbis kellene a munkaerőpiac kívánalmaihoz. Az ÉVOSZ szakemberei szerint az lenne ideális, ha a a képzőközpontokat regionális rendszerben szerveznék, de a megyei szintű csoportosítás mindenképpen szükséges lenne.
A képzőközpontok eloszlása – az építőipari szakmacsoportban – nagyon aránytalan.
Jelenleg húsz szakmában, nappali képzésben 76 intézményben összesen 5251 tanulót képeznek. Ez intézményenként átlagosan 69 tanulót jelent.
Az építőipari szakképzés rendszerválás után kialakult intézménystruktúrája még a jelenleginél négy-ötször nagyobb tanulólétszámot szolgált ki. A demográfiai és a pályaválasztási trendek kedvezőtlen alakulása következtében azonban mára ez az intézményi struktúra elavult: túlméretezett, pazarló, és alacsony hatásfokú képzést biztosít. Ebből következően – ahogyan arra Koji László rámutatott –, a megfelelő színvonalú és eredményességű tanműhelyi gyakorlati képzés gazdaságosan és hatékonyan csak összevonással, több elméleti képzést végző intézményt kiszolgálva oldható meg.
Az ágazat sajátosságai alapján az építőipari ágazati képzőközpontok létesítését csak felülről vezérelve, központilag meghatározott egységes képzési tematika és normák alapján, az ágazat képzési igényeinek figyelembevételével tartják elképzelhetőnek – fejtette ki az elnök.
A megfelelő politikai akarat, kiforrott koncepció és megfelelő szabályozás, valamint anyagi háttér biztosítása nélkül az elméletet nem lehet átvinni a gyakorlatba. Az aktivitás természetesen a szakszövetség részéről biztosított, a helyzetfelmérés elvégzésében az ÉVOSZ a tagvállalatai és a szakképzési centrumok bevonásával szeretne közreműködni.
Az ÉVOSZ felmérést végzett tagjai körében és kisebb közvélemény-kutatásra is vállalkozott annak érdekében, hogy a helyzetet, illetve a kínálkozó lehetőségeket felmérje. Az építési vállalkozókkal folytatott konzultációk alapján például a gyakorlati képzőközpontok létesítését megyénként egy-két szakképzési centrum és az adott régióban működő egy vagy több nagyobb építési vállalkozás összefogásával látják célszerűnek elindítani, illetve kialakítani. A képzőközpontban történik majd a tanműhelyi képzés, a munkahelyi gyakorlatot pedig az alapító cégek, valamint a központtal együttműködő egyéb vállalkozások, kkv-k biztosítják. Utóbbi tevékenységi körrel oldható meg a kis- és középvállalkozások kiterjedtebb integrációja a megújuló folyamatokba.
Az ÉVOSZ az oktatás főszereplőinek helyzetét sem vesztette szem elől, szerintük a szaktanárok és oktatók folyamatos, kötelező szakmai továbbképzését a gyakorlati képzőközponttal kapcsolatban álló építési vállalkozások és anyaggyártó cégek bevonásával lehet megoldani, melyhez szervezetük szintúgy segítséget nyújt, a szervezési és koordinációs szinteken.
A leginkább sarkalatos pont természetesen ezen a téren is a bérezés: a szakoktatók bérét ugyanis az ágazat bérszínvonalához kellene igazítani, ahhoz, hogy a rendszer működhessen.
A szövetség részletekbe menő elgondolása minden szempontot figyelembe vett: a gyakorlati központokban töltött időszakra a tanulók kollégiumi elhelyezését is biztosítani kell. Rámutattak arra is, hogy az építőipari szakmát tanuló fiatalok többsége hátrányos helyzetű, vagy rendezetlen családi hátterű, elvált szülők gyereke. Számukra egy kulturált kollégiumi elhelyezés, illetve a megfelelő szociálpedagógiai nevelés nagymértékben elősegítené a hátrányos helyzetükből, vagy a visszahúzó közegből való kiemelkedésüket, szociális felzárkózásukat is.
Végezetül: fontos szempontként lett kiemelve, hogy a felállítandó képző-központok egyúttal a felnőttképzés és felnőtt-továbbképzés bázisául is szolgálhatnának.
