Amit a beszámolókkal kapcsolatos halasztásról tudni érdemes

adminisztrátor Dátum Legutoljára frissítve: 2020.05.11

Olvasási idő:


Ez a tartalom 1669 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak. Legfrissebb tartalmainkat itt érheti el.

A koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklésével összefüggésben – a Kormány 2020. április 22-től hatályba lépő rendelkezése értelmében – az éves beszámolóval kapcsolatos kötelezettségek vonatkozásában halasztási lehetőség áll a beszámoló készítésre kötelezettek rendelkezésére. Nézzük pontosan a szabályokat!

Kikre vonatkozik a halasztási lehetőség?

A számviteli törvény szerinti gazdálkodóra. Azaz a vállalkozóra, az ún. egyéb szervezetre, az államháztartás szervezeteire, a Magyar Nemzeti Bankra, továbbá az általuk, illetve a természetes személy által alapított egészségügyi, szociális és oktatási intézményre. A gyakorlat szempontjából a vállalkozónak és az egyéb szervezetnek van kiemelt jelentősége, így a következőkben – ezek vonatkozásában is a teljesség igénye nélkül – csak ebbe a két körbe tartozókat ismertetjük kicsit bővebben.

Vállalkozónak minősül például a gazdasági társaság, a hitelintézet, a pénzügyi vállalkozás, a befektetési vállalkozás, a biztosító, a nonprofit gazdasági társaság, az egyesülés, a szociális szövetkezet, az iskolaszövetkezet, a közérdekű nyugdíjas szövetkezet, az európai gazdasági egyesülés, az európai részvénytársaság, az európai szövetkezet, a vízitársulat, az erdőbirtokossági társulat, a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe és a kezelt vagyon.

Egyéb szervezet például az egyesület, az alapítvány, a köztestület, a közalapítvány, a lakásszövetkezet, a társasház, az ügyvédi iroda, a szabadalmi ügyvivő iroda, a végrehajtói iroda, a közjegyzői iroda, a tőzsde, a központi értéktári, a központi szerződő fél tevékenységet végző szervezet, a magánnyugdíjpénztár, az önkéntes nyugdíjpénztár, az önkéntes kölcsönös egészség- és önsegélyező pénztár, a közraktár stb.

Milyen szervezetekre nem vonatkozik a halasztás?

Nem alkalmazhatják a halasztást az ún. közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók. Ide tartoznak azok a gazdálkodók, amelyeknek átruházható értékpapírjait az EGT valamely államának szabályozott piacán kereskedésre befogadták (azaz lényegében EGT tőzsdei kibocsátók). Illetve az olyan gazdálkodók, amelyeket jogszabály közérdeklődésre számot tartónak minősít. Ide tartoznak a hitelintézetek, ideértve a takarékszövetkezeteket és hitelszövetkezeteket is (kivéve MNB, MFB, Eximbank). Ide tartoznak a befektetési vállalkozások, a befektetési alapkezelők (akkor, ha szabályozott piacon forgalmazott befektetési alap befektetési jegyeit kezelik) és a biztosítók (ide nem értve az ún. kisbiztosítókat és a kölcsönös biztosítóegyesületeket).

Milyen kötelezettségekre vonatkozik a halasztás?

A beszámoló elkészítési, nyilvánosságra hozatali, letétbehelyezési és közzétételi, továbbá benyújtási (leadási, megküldési) kötelezettségekre. Természetesen minden egyéb, a kormány rendeletben nem nevesített olyan kötelezettségre is vonatkozik a halasztás, amely a felsorolt kötelezettségekből következik, annak függvénye, anélkül nem értelmezhető, arra épül stb. Így a könyvvizsgálati kötelezettség, a könyvviteli zárlat stb. is halaszthatóvá válik.

A halasztást akár ezen kötelezettségek egészére, de választása alapján csak egyes kötelezettségekre is alkalmazhatja a gazdálkodó. 

Így például a beszámolót májusban is elkészítheti a gazdálkodó, azt az erre jogosult szerve elfogadhatja, ez alapján osztalékot hagyhat jóvá és fizethet ki a szervezet, ugyanakkor alkalmazhatja a benyújtásra, közzétételre és a letétbe helyezésre a halasztást. Ez azért fontos, mert a beszámoló elkészítése és elfogadása hiányában osztalékfizetésre nem kerülhet sor.

Ugyanakkor, ha például egy vállalkozás – veszteséges működés miatt – várhatóan negatív saját tőkével fog rendelkezni, és ezt az elfogadott beszámoló fogja hitelt érdemlően alátámasztani, akkor a beszámoló elkészítésének szeptemberre történő halasztásával a tulajdonosok tőkerendezési kötelezettsége is lényegében halasztásra került.

Milyen beszámolókra vonatkozik a halasztás?

A számviteli törvény és az egyes speciális szervezetekre vonatkozó kormányrendeletek szerint készítendő beszámolókra. Így a halasztási lehetőség kiterjed az IFRS szerinti beszámolókra is, ha a szervezet a számviteli törvény szabályai szerint IFRS szabályok alapján készítheti el a beszámolóját, és élt is ezzel a választási lehetőségével. De az olyan speciális szervezetek, mint az alapítványok, közalapítványok, köztestületek, egyesületek, egyházi jogi személyek, önkéntes pénztárak stb., amelyek a beszámolóikat a rájuk vonatkozó kormányrendelet szabályait is figyelembe véve készítik el, szintén élhetnek a halasztás lehetőségével.

De nem csak az éves, hanem a speciális gazdasági eseményekhez kapcsolódó ún. sajátos beszámolási kötelezettségekre is vonatkozik a szabályozás. Tehát, ha előtársasági lét, átalakulás, egyesülés, szétválás, devizanem váltás, forintról devizára vagy devizáról forintra történő átállás miatt keletkezik beszámoló készítési kötelezettség, akkor a halasztás – az egyéb feltételek fennállása esetén – ezekre is alkalmazható. 

És végül, de nem utolsó sorban, természetesen vonatkozik a szabályozás a konszolidált beszámolókra is.

Melyik időszakban benyújtandó beszámolók esetében alkalmazható a halasztás?

A 2020. április 22. és 2020. szeptember 30. közötti időszakban esedékessé váló beszámolók esetében alkalmazható a halasztás. Így értelemszerűen vonatkozik a normál, naptári évvel megegyező üzleti évesek esetében a 2019-es üzleti év beszámolójára. De alkalmazható az ezen időszakban esedékessé váló sajátos beszámolási kötelezettségekre is. Ha az átalakulás miatti végleges vagyonmérleget 2020. április 30-ig kell elkészíteni, akkor ez a kötelezettség is érvényesen teljesíthető 2020. szeptember 30-ig.

Naptári évtől eltérő üzleti évesek esetében is érvényes a halasztás. Például a 2019. december 30-ával záruló üzleti évről a beszámolóval kapcsolatos kötelezettségeket eredetileg 2020. április 30-ig kellett volna teljesíteni, ez most halasztható akár 2020. szeptember 30-ig. Azonban, ha az üzleti év 2019. október 31-ével ért véget, akkor a beszámoló készítési kötelezettség már 2020. március 31-ével esedékessé vált, és így erre természetesen már nem vonatkozik ez a lehetőség.

A beszámoló halasztása vonatkozik-e az éves bevallásokra?

Az egyes éves bevallási kötelezettségek (mint például társasági adó, iparűzési adó, innovációs járulék stb.) és a beszámoló halasztása ezen új szabályozásban kötelező érvénnyel nincs „összekapcsolva”. Így az egyes kötelezettségek vonatkozásában elméletileg dönthet külön-külön a gazdálkodó a halasztásról, természetesen figyelemmel arra, hogy a legtöbb, halasztással érintett éves bevallási kötelezettségű adó a beszámoló adataira épül. Így természetesen dönthet úgy, hogy a beszámolót elkészíti, jóváhagyja, közzé is teszi 2020. május 31-ig, de az éves adók vonatkozásában él a halasztás lehetőségével. A fordított eset (az adóbevallásokat készíti el és nyújtja be, de a beszámolót nem készíti el) természetesen nem lehetséges. Ebben az esetben a könyvviteli zárlatra sem alapozhatja például a társasági adóbevallást, mivel ezt a lehetőséget a társasági adóról szóló törvény csak abban az esetben biztosítja, ha a gazdálkodó az adóbevallás benyújtásának határidejéig nem kötelezett beszámoló készítésre. Márpedig esetünkben a – halasztott – adóbevallási határidő 2020. szeptember 30., és egyben ez a határideje a beszámoló elkészítésének is. Így nem áll fent az a törvényi tényállás, amely alapján könyvviteli zárlat alapján is teljesíthető lenne a társasági adóbevallás.

 

Szalai János

adószakértő
PMX Consulting Group Kft.