Egyszerűsített foglalkoztatás – a kevesebb több
Olvasási idő: 5 perc
A munkaügyi hatóságok minden évben kiemelt figyelmet fordítanak az egyszerűsített foglalkoztatás szabályainak vizsgálatára. A nyári szezonhoz közeledve köztudottan megnő az így foglalkoztatott munkavállalók száma, és ezzel együtt ugrásszerűen megszaporodik a szabálytalanságok száma is. Ezúttal egy olyan esetet elemzünk, melyben a munkabér megállapítása és kifizetése képezi a vita alapját.
Az egyszerűsített foglalkoztatás az atipikus foglalkoztatás egy népszerű és praktikus formája, hiszen a munkáltatót kevesebb adminisztrációs kötelezettség terheli, a jogviszony létesítetése a jogintézmény nevéből adódóan is jóval egyszerűbb, gyorsabb és kevésbé körülményes. Az egyszerűség azonban nem jelenthet felületességet és a jogszabályi előírások „laza” értelmezésében megnyilvánuló szabadosságot.
Ezúttal egy olyan esetet elemzünk, melyben a munkabér megállapítása és kifizetése képezi a vita alapját. Egyszerűsített foglalkoztatás céljára létesített munkaviszonyra az Mt., valamint a kötelező legkisebb munkabérről és a garantált bérminimumról szóló külön jogszabály rendelkezéseit a törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. Ugyanakkor, mint látni fogjuk, az Efo. törvény értelmében az egyszerűsített foglalkoztatás esetén is alkalmazandó a munkaidő tekintetében az Mt. szabályai
A munkáltató egy munkavállalót takarító munkakörben 14 alkalommal foglalkoztatott, napi 10 órás munkaidőben. A foglalkoztatás egyszerűsített foglalkoztatás keretében történt, amelyre a munkáltató a munkavállalóval egyszerűsített munkaszerződést kötött. A munkaszerződés csupán a napi óraszámot, illetőleg az aznapra fizetendő munkabért tartalmazta.
A munkáltató egy másik dolgozóját nyolc alkalommal – egyenként napi 11 órás munkaidőben meghatározott munkabér ellenében asszisztens munkakörben – alkalmazott, melyre egyszerű-sített munkaszerződést kötött a munkavállalóval azzal, hogy meghatározta a napi óraszámot és az aznapra fizetendő munkabért.
A munkaügyi hatóság eljárása során azt állapította meg, hogy két munkavállalót a munkáltató egyszerűsített munkaszerződés alapján foglalkoztatott, napi 8 és 11 óra közötti munkaidőben. Megállapítása szerint a munkáltató a munkavállalóknak csak az alapbért fizette ki, a napi nyolc órát meghaladó munkavégzés esetében is, jóllehet álláspontja szerint a munkavállalóknak nyolc óra feletti munkavégzés esetén a napi munkabér 50%-a pótlékként járna. Erre tekintettel határozatával a munkáltatót kötelezte, hogy fizesse ki az egyszerűsített munkavi-szonyban foglalkoztatott munkavállalók részére a rendkívüli munkavégzés után járó 50%-os pótlékot.
A határozat ellen a munkáltató fellebbezett, álláspontja szerint esetében a túlórapótlékra vo-natkozó rendelkezések az egyszerűsített foglalkoztatás esetén azért nem alkalmazhatók, mert az egyszerűsített foglalkoztatás konkrét napra vonatkozóan jön létre a felek között, ahol a munkaidőben és a munkáért fizetendő munkabérben is megállapodnak, amely automatikusan tartalmazza az esetleges nyolc órát meghaladó munkavégzésre eső bérpótlékot is. Ezt azzal támasztotta alá, hogy az egyszerűsített foglalkoztatás az erre vonatkozó jogszabályok értelmében az adóhatósághoz történő bejelentéssel is létrejön külön szerződéskötése nélkül, így véleménye szerint a túlmunkavégzés, amelyre vonatkozóan az elszámolás történik nem mutatható ki és az egyszerűsített foglalkoztatásról jelenléti ívet sem kell vezetni.
A másodfokú hatóság határozatával a fellebbezés elutasítása mellett helyben hagyta az első-fokú határozatot figyelemmel arra, hogy a munkaügyi szabályok napi nyolc órában határozzák meg a kötelező munkaidőt, így bármely kikötött munkáért munkabért csak a napi nyolc órára eső munkavégzésre vonatkozhat, az ezen felül végzett munkáért viszont pótlékot kell fizetni. A munkáltató keresetében a hatóság és az első fokú hatóság határozatának hatályon kívül helyezését kérte.
A bíróság álláspontja szerint a kereset nem alapos. A bíróságnak abban a jogkérdésben kellett állást foglalnia, hogy a napi rendes munkaidőre vonatkozó szabályok miként érvényesülnek az egyszerűsített foglalkoztatással létrejött munkaviszony esetén és ebben az esetben túlmun-kának minősül-e a napi nyolc órát meghaladó munkavégzés.
Az Efo. törvény értelmében egyszerűsített foglalkoztatás céljára létesített munkaviszonyra az Mt., valamint a kötelező legkisebb munkabérről és a garantált bérminimumról szóló külön jogszabály rendelkezéseit a törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. Az egyszerűsített foglalkoztatás céljára létesített munkaviszony alapján személyi alapbérként, illetőleg teljesítménybérként legalább a kötelező legkisebb munkabér 85%-át, illetőleg a ga-rantált bérminimum 87%-át kell megfizetnie a munkáltatónak. Az Efo. tv. a napi rendes és rendkívüli munkaidőre vonatkozóan rendelkezéseket nem tartalmaz. A törvény mellékletét képező egyszerűsített munkaszerződés a személyi alapbér rovatban a napi munkabért meghatározza, de ugyanakkor mellette meghatározza, hogy összesen a munkaviszony teljes idejére mennyi munkabér jár a munkavállalónak. Mindebből viszont következik, hogy az Efo. tör-vény értelmében az egyszerűsített foglalkoztatás esetén is alkalmazandó a munkaidő tekintetében az Mt. szabályai. Az Mt. 92. § (1) bekezdése értelmében a teljes munkaidő napi nyolc óra. Ettől csak a 92. § (2), illetőleg (3) bekezdése esetén lehet felfelé eltérni, azonban ezek alkalmazhatóságának kizártságát a munkáltató sem vitatta. A napi nyolc órás munkaidő-től az Mt. 92. § (4) bekezdése értelmében a felek megállapodása alapján lehet napi nyolc óránál rövidebb munkaidőt is kikötni. Mindezen szabályokból viszont következik, hogy az egyszerűsített foglalkoztatás is napi nyolc órás munkaidőre létesül, az ezen felül végzett munkáért az egyszerűsített foglalkoztatás keretében foglalkoztatottaknak is az Mt. 139. § (1) bekezdése szerinti bérpótlék jár.
Mivel az Efo. törvény értelmében egy konkrét napra jön létre az egyszerűsített foglalkoztatás keretében történő munkaviszony, így ezt az Mt. 134. §-a szerint nem kell a munkáltatónak nyilvántartani, viszont az egyszerűsített foglalkoztatás keretében a munkavállalóval a szerződésben kell megállapodni a napi nyolc órára járó rendes és az azon felül elvégzett az Mt. 143. §-a alapján alkalmazandó rendkívüli munkavégzés ellenértékéről, vagyis a pótlékokról.
Ellenkező értelmezés esetén ugyanis az egyszerűsített foglalkoztatás keretében foglalkoztatottak munkabérét a munkáltató szabadon állapíthatná meg és ennek során az Efo. törvényben foglaltak sem lennének betarthatók, emiatt az egyszerűsített foglalkoztatás keretében foglalkoztatott munkavállalók jelentős hátrányt szenvednének. A kifejtettek értelmében a bíróság a keresetet elutasította.
