Csökken az iparűzési adó mértéke

dr. Balás Endre Dátum Legutoljára frissítve: 2020.12.27

Olvasási idő: 6 perc


Ez a tartalom 1435 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Erről a témáról 2024-01-10 írtunk FRISS INFORMÁCIÓKAT: HIPA 2024: figyeljenek az egyéni vállalkozók és a gyártók!

A koronavírus-világjárvánnyal összefüggésben elrendelt új szabály szerint a mikro-, kis- és középvállalkozás helyi iparűzési adófizetési kötelezettsége 1%, akkor is, ha a 2021. évben végződő adóévben alkalmazandó önkormányzati rendeletben megállapított adómérték ennél magasabb. Említett vállalkozásoknak a 2021. évben, az adott előleg-fizetési időpontban esedékes adóelőleg 50 százalékát kell csak az egyes esedékességi időpontokban megfizetni.

A 639/2020. (XII. 22.) Korm. rendelet pontos szabályai értelmében a 2021-ben végződő adóévben – ha az önkormányzati rendelet szerinti adómérték több mint 1% – a helyi iparűzési adó mértéke 1% lesz azoknak a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak (a továbbiakban: KKV), amelyek nettó árbevétele vagy mérlegfőösszeg értékhatára legfeljebb 4 milliárd forint. A KKV-nak minősülő vállalkozónak 2021-ben, az adott előleg-fizetési időpontban esedékes – a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény szerint bevallott és a 2021. évben az önkormányzati adórendelet szerinti adómértékkel bevallandó – adóelőleg 50%-át kell az egyes esedékességi időpontokban megfizetnie. Az adóhatóság a vállalkozó iparűzési adóelőleg-kötelezettségének összegét az így meg nem fizetendő előleg-részlet összegével hivatalból, határozathozatal nélkül csökkenti. A tevékenységét 2021. január 1-jét követően kezdő, naptári évtől eltérő üzleti évet választó KKV-k a kedvezményt a 2021. évben kezdődő adóévében vehetik igénybe.

Az iparűzési adó csökkentése a 651/2014/EU bizottsági rendelet és a 702/2014/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozik, és az Európai Unió működéséről szóló Szerződés 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak tekintendő.

A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény alapján KKV-nak minősül az a vállalkozás, 
a)    amelynek összes foglalkoztatotti létszáma 250 főnél kevesebb, és
b)    amelynek éves nettó árbevétele legfeljebb 40 millió eurónak, vagy mérlegfőösszege legfeljebb 27 millió eurónak megfelelő forintösszeg, továbbá
c)    amelyben az állam, az önkormányzat vagy KKV-nak nem minősülő vállalkozások tulajdoni részesedése – jegyzett tőke vagy szavazati jog alapján – külön-külön vagy együttesen sem haladja meg a 25%-ot.

A KKV minőségnek való megfelelést 
- a beszámoló-készítésre kötelezett vállalkozó esetén a 2021-ben kezdődő adóév első napján rendelkezésre álló utolsó beszámoló, ennek hiányában, a becsült mérlegfőösszeg, árbevétel- és létszámadatok, 
- a beszámoló-készítésre nem kötelezett vállalkozó esetén a 2020-ban végződő adóév árbevétel- és létszámadatai, a tevékenységét 2021-ben kezdő vállalkozó esetén pedig a becsült árbevétel- és létszámadatok
alapján kell megállapítani.

A vállalkozó a támogatás igénybevétele érdekében – az állami adó- és vámhatóság útján – 2021. február 25-ig nyilatkozik a székhelye, telephelye szerinti önkormányzati adóhatóság számára arról, hogy
- KKV-nak minősül,
- a támogatást – a 640/2020. (XII. 22.) Korm. rendelet előírásaira figyelemmel – átmeneti támogatás jogcímen jogosult igénybe venni (lásd lejjebb), és
- 2019. december 31-én nem minősült az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 6. § (4a)-(4b) bekezdése szerinti nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak.

A 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet alapján ugyanis, ha uniós állami támogatási szabály másként nem rendelkezik, nehéz helyzetben lévő vállalkozás nem részesülhet állami támogatásban. A rendelet 6. § (4a)-(4b) bekezdése rendelkezik arról, hogy a vállalkozást mely feltételek fennállása esetén kell nehéz helyzetben lévőnek tekinteni a 651/2014/EU bizottsági rendelet és a 702/2014/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó állami támogatások alkalmazása esetén. A vállalkozó azonban abban az esetben is jogosult a csökkentett összegű helyi iparűzési adó alkalmazására, ha 2019. december 31-én nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak minősült ugyan, de 
- a nyilatkozat megtételekor már nem áll a fizetésképtelenségi eljárásról szóló uniós rendelet szerinti fizetésképtelenségi eljárás hatálya alatt, vagy ellene hitelezői kérelmére fizetésképtelenségi eljárás nem indítható,
- megmentési célú támogatásban részesült, és a kölcsönt a nyilatkozat megtételekor már visszafizette vagy a kezességvállalás időtartama már lejárt, 
- szerkezetátalakítási támogatásban részesült, és a nyilatkozat megtételekor már nem tartozik szerkezetátalakítási terv hatálya alá.

(Cikkünket teljes terjedelmében az Önkormányzati Tanácsadó januári számában olvashatják)