Árfeltüntetés online szerződéseknél

Ahogyan arra korábbi írásunkban is felhívtuk a figyelmet, a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) rendelkezései számos kiemelt fontosságú kérdést tartalmaznak. Az alábbiakban azokat a rendelkezéseket tekintjük át, amelyek az elektronikus úton kötött szerződések esetén merülhetnek fel.

Tájékoztatási szabályok a távollévők között, elektronikus úton kötött szerződésekre?

Távollévők között, elektronikus úton (tehát például interneten) kötött szerződés esetén a vállalkozás egyértelműen és jól látható módon, közvetlenül a fogyasztó szerződési nyilatkozatának megtétele előtt köteles felhívni a fogyasztó figyelmét az áron felül felmerülő valamennyi költségre (a fuvardíjra, a postaköltségre), illetve ha e költségeket nem lehet észszerűen előre kiszámítani, annak a ténynek a feltüntetésére, hogy további költségek merülhetnek fel. Az információt olyan módon kell megjeleníteni, hogy a fogyasztó ténylegesen láthassa és elolvashassa azt rendelése leadása előtt anélkül, hogy a rendelés leadására használt oldalról el kellene navigálnia.

A „közvetlenül a fogyasztó szerződési nyilatkozatának megtétele előtt” kifejezés a Közlemény értelmében elsődlegesen időbeli szempontot tükröz, és úgy kell érteni, hogy „rögtön előtte”. 
A vállalkozás akkor is köteles a fogyasztókat az általa alkalmazott távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz útján tájékoztatni az áron felül felmerülő valamennyi költségről, ha a szerződést olyan távközlő eszköz alkalmazásával kötik meg, amelyen az információk megjelenítésére korlátozott hely vagy idő áll rendelkezésre. Ez a rendelkezés akkor alkalmazandó, ha az adott távközlő eszköz műszaki korlátokat szab a fogyasztónak bemutatható információ mennyiségére vonatkozóan, így például a telefonhívások, élőszó-vezérlésű értékesítő alkalmazások vagy SMS üzenetek esetén. Ilyen helyzetekben a Korm. rendelet lehetővé teszi a vállalkozás számára, hogy a távollevők között kötött szerződés megkötése előtt korlátozottabb információs elemeket bocsásson a fogyasztó rendelkezésére, míg a további információkat más forrásból, világosan és közérthető nyelven kell megadni – az áron felül felmerülő költségek esetében ugyanakkor a tájékoztatást az általa alkalmazott távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz útján kell teljesíteni.

Kiemeljük, hogy a Közlemény szerint az okostelefonok nem minősülnek olyan távközlő eszköznek, amelyen az információk megjelenítésére korlátozott hely vagy idő áll rendelkezésre, 

mivel az ilyen képernyők felhasználói számára mindig nyújtható kiegészítő információ többszintű tartalomjegyzékkel vagy további oldalak felvételével. 

A fogyasztó nem megfelelő tájékoztatása csak a Korm. rendeletet sértheti?

A fogyasztó tájékoztatására irányadó rendelkezéseket nemcsak a Korm. rendelet határozza meg, hanem más jogszabályok is, így például a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény is. Ez utóbbi megsértése következtében lefolytatott hatósági eljárás bírság kiszabását eredményezheti.
A törvényi szabályozás értelmében a fogyasztó nemcsak valótlan tény közlésével, hanem valamely, a fogyasztó ügyleti döntése (így például szerződéskötése) szempontjából jelentős információ elhallgatásával, elrejtésével, homályos, érthetetlen, félreérthető vagy időszerűtlen módon történő rendelkezésre bocsátásával is megtéveszthető. 
Vásárlásra felhívás esetén ilyen jelentős információnak minősül egyebek között 

• az általános forgalmi adót és egyéb kötelező terheket is magában foglaló ár, illetve 
• díj (vagy amennyiben az áru jellegéből adódóan az árat, illetve díjat nem lehet észszerűen előre megállapítani az ár, illetve díj megállapításának módja), valamint 
• az összes járulékos költség, így különösen fuvardíj, szállítási vagy postaköltség (illetve ha e költségeket nem lehet észszerűen előre megállapítani, annak feltüntetése, hogy ilyen további költségek merülhetnek fel).

Vásárlásra felhívás, amikor a vállalkozás kereskedelmi kommunikációban, így például egy akciós újságban feltünteti az áru jellemzőit és árát, illetve díját az alkalmazott kommunikációs eszköznek megfelelően olyan módon, hogy ezáltal lehetővé válik a fogyasztó számára az áru megvétele, illetve igénybevétele.

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen gyakorlat tilalmáról szóló törvény joggyakorlata köréből felhívjuk a figyelmet az aggályos ún. csepegtető ár alkalmazására. 

Ebben az esetben a fogyasztóknak a vásárlási folyamat során újabb és újabb, online vásárlás esetén ráadásul például a honlapon eltérő mezőkben, különböző színű és méretű információkból kell összegyűjteniük a kapott releváns információkat, s csak a vásárlási folyamat végén jelenik meg a teljes ár – ráadásul sokszor az sem maradéktalanul, mivel például formális átváltás hiányában csak tájékoztató jellegű információt kapnak a fogyasztók a kért pénznemben, a tényleges pénznem és az így fizetendő összeg csak mellesleg lesz látható. 

Az ún. csepegtető áraknál a vállalkozások tehát a vásárlási folyamat során fokozatosan jelenítenek meg egyre magasabb árakat, például azzal, hogy először az adókat, díjakat és költségeket nem tartalmazó árat tüntetik fel, vagy az először „opcionálisként” feltüntetett költségek felszámításával. 

Ez azt eredményezheti, hogy a fogyasztók olyan ügyleti döntéseket hoznak, amelyeket nem hoztak volna meg, ha az első „vásárlásra való felhívásban” szerepelt volna a teljes ár. A Gazdasági Versenyhivatal a Vj/42/2019. ügyben hozott döntésében hangsúlyozta, a végső árnak tartalmaznia kell azokat az alkalmazandó költségeket és adókat, amelyek az ajánlat közzétételekor elkerülhetetlenek és előre láthatóak. Amennyiben a termék jellegéből adódóan az árat nem lehet előre észszerűen kiszámítani, a fogyasztókat megfelelően tájékoztatni kell az ár kiszámításának módjára, valamint adott esetben az összes fuvardíjra, szállítási vagy postaköltségre vonatkozóan, illetve amennyiben e költségeket nem lehet észszerűen előre kiszámítani, arról a tényről, hogy esetlegesen további költségek merülhetnek fel.

Kapcsolódó

Rangsorolás az online kereskedelemben

Az online térben a fogyasztók ügyleti döntéseik, vásárlásaik kapcsán gyakorta végeznek olyan kereséseket, amelyek eredményeként egyfajta rangsorban kapják meg a vásárlás szempontjából releváns vállalkozásokat, termékeket, amelyek közül egyesek kiemelésre kerülnek, "előkelőbb” helyen szerepelnek. A fogyasztók azt várják, hogy a keresési eredmények „semlegesek” legyenek, ez azonban nem minden esetben teljesül

Miként háríthatók át a fizetési móddal kapcsolatos költségek?

A Korm. rendelet rögzíti: a vállalkozás az adott fizetési mód igénybevételéért a fizetési móddal összefüggésben felmerült általa viselt költséget meghaladó díjat nem számíthat fel (természetesen még a vállalkozás által viselt költség sem számolható fel, ha jogszabályi rendelkezés megtiltja egy adott fizetési mód igénybevételéért díj vagy egyéb fizetési kötelezettség felszámítását). 
A rendelkezés tilalmazza, hogy a vállalkozások egy adott fizetési mód igénybevételéért olyan díjat terheljenek a velük szerződést kötő fogyasztókra, amely meghaladja az adott fizetési mód (eszköz) használatáért szokásosan viselt költségeket, s mivel az előírás minden fizetési módra vonatkozik, ez irányadó a készpénzzel történő fizetésre is.

A Korm. rendelet mindenfajta díjra vonatkozik, amely a fizetési módhoz kapcsolódik, függetlenül attól, hogy azt milyen címen kívánja a vállalkozás a fogyasztóval szemben érvényesíteni (például adminisztratív, foglalási vagy kezelési költségként, díjként).

A Korm. rendelet ugyanakkor nem határozza meg és nem részletezi a vállalkozás által a fizetési móddal összefüggésben viselt díj, költség fogalmát. A Közlemény szerint a legtöbb vállalkozás számára ez a díj leginkább a kártyás fizetések elfogadásával összefüggésben jelentkezik. Ennek megfelelően a Közlemény részletesen foglalkozik a kártyás fizetés költségeinek a kérdésével, egyebek között arra is rámutatva, hogy a vállalkozások általában más üzleti költségeket is viselnek, amelyek közvetve kapcsolódnak az alkalmazott fizetési módok elfogadásához vagy feldolgozásához. Ezek elsősorban adminisztratív költségek, továbbá eszközök beszerelési költségei, valamint a csalás- és kockázatkezelésből fakadó költségek. 
A Közleményből megállapíthatóan, ha a „költség” fogalmába minden, akár csak közvetetten is a fizetési módhoz kapcsolható elem beszámítható lenne, az igen megnehezítené a Korm. rendelet érvényesíthetőségét, mivel például igen kevés információ érhető el nyilvánosan az adminisztratív költségekről. A Közlemény értelmében, így

• csak a fizetési eszköz használatáért a vállalkozásra közvetlenül kiszabott díjak tekinthetőek a Korm. rendelet 7. §-a értelmében a fizetési mód „költségének”, 
• például a fizetési eszközök, a csalásfelderítési és -kezelési (vagy hasonló) szolgáltatások költségeit a vállalkozás működtetésének általános költségeiként kell kezelni, függetlenül attól, hogy azok közvetlenül a vállalkozásnál merültek-e fel vagy kiszervezett költségek, 
• a fizetések feldolgozása és a készpénz kezelése személyi költségeket is jelent, amelyeket nehéz számszerűsíteni, mivel azok gyakran azon általános adminisztratív költségek részei, amelyeket a vállalkozásoknak az áruik vagy szolgáltatásaik árán keresztül érvényesíthetnek, s nem a fizetési módra történő hivatkozással további díjak fogyasztókra terhelése révén.

A Közlemény szerint az egyes fizetési módok (jellemzően a csoportos beszedéssel történő fizetés) használatához kapcsolódóan megadott kedvezmények nem tekinthetőek automatikusan a Korm. rendelet értelmében vett többi rendelkezésre álló fizetési mód használatáért felszámított díjnak. Ennek az az oka, hogy a „kedvezmény” a vállalkozás azon jogos érdekén alapulhat, hogy ösztönözze bizonyos, az üzleti struktúrájával összefüggésben hatékonyabb fizetési módok használatát. Ugyanakkor nem lehet kizárni, hogy a Korm. rendelet értelmében vett felár-felszámítás elérhető azzal, hogy bizonyos fizetési módokat azonos vagy eltérő kedvezményben részesítenek, miközben például egy vagy két fizetési módot kihagynak a kedvezményrendszerből – erre tekintettel pedig minden kedvezményrendszer jogszabállyal való összeegyeztethetőségét eseti alapon kell vizsgálni.
Hangsúlyozandó továbbá, a Korm. rendelet az adott fizetési eszköz használatáért felszámított „díjakat” szabályozza, s nem akadályozza meg a vállalkozásokat abban, hogy ugyanazon árukért vagy szolgáltatásokért eltérő árat számítsanak fel, ha eltérő értékesítési csatornákon át adják el ezeket (például magasabb ár számítható fel egy közvetlenül a helyszínen eladott koncertjegyért és alacsonyabb a módon eladottért).
A Közlemény kitér a külföldi készpénzben történő fizetés kérdésére is, amely szintén „fizetési mód”, s kifejti, a vállalkozás nem használhatja a pénznemátváltást a fogyasztóra olyan pótdíjak kiszabásának tényleges módszereként, amelyeket a külföldi pénznemben tett fizetés opciója felajánlásának tényleges költségei nem indokolnak (különösen a kapott készpénz vállalkozásnál jelentkező átváltási költségei). Például, ha egy távoli településen éttermet üzemeltető vállalkozás elfogadja a turisták külföldi pénznemben történő készpénzfizetését, az alkalmazott átváltási árfolyam kissé magasabb lehet az aktuális árfolyamnál, hogy fedezze a vállalkozás legközelebbi bankhoz történő utazásának pluszköltségét és a bank által az átváltásért felszámított díjakat. A túlzott árfolyam alkalmazása azonban a Közlemény értelmében sértené a Korm. rendeletet, mivel az ilyen ügyletből származó bevételek jelentősen meghaladnák a rendkívüli költségeket. Ezzel ellentétben, ha a külföldi pénznemben tett fizetés elfogadása fizetési módként a vállalkozás általános kereskedelmi gyakorlata, az elszámolható költség valószínűleg csak a vonatkozó valutaátváltási díj. Ilyen helyzetben van például egy üdülőhelyen található étterem, amely gyakran külföldi pénznemben készpénzzel fizető turistákat szolgál ki.