Amikor munkaközi szünet sem jár

dr. Horváth István Dátum Legutoljára frissítve: 2019.11.04

Olvasási idő:


Ez a tartalom 1719 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak. Legfrissebb tartalmainkat itt érheti el.

Egyszerűnek tűnő szabály, de nem árt megerősíteni: a munkavállaló nem minden esetben jogosult egész naposnak „tűnő” munkaidejében munkaközi szünetre. Nézzük, pontosan mikor nem.

A munkaidőre vonatkozó legutóbbi cikkünk folytatásaként a téma egy újabb érdekes elemére hívjuk fel a figyelmet.

Az a törvlnyből is megállapítható, hogy a munkavállaló részére, ha a beosztás szerinti napi munkaidő vagy a munkaidő-beosztástól eltérő [107.  § a) pont] rendkívüli munkaidő tartama a hat órát meghaladja, húsz perc, a kilenc órát meghaladja, további huszonöt perc munkaközi szünetet kell biztosítani. A beosztás szerinti napi munkaidőbe a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő tartamát be kell számítani [Mt. 103. § (1)–(2) bek.]. 

Mindennek megfelelően tehát, ha összességében a napi munkaidő legfeljebb 6 óra, a munkavállaló munkaközi szünetre nem jogosult. 

A felek megállapodása vagy kollektív szerződés a munkavállalók számára legfeljebb hatvan perc munkaközi szünetet biztosíthat [Mt. 103. § (3) bek.]. Minderre ugyanakkor egyoldalú munkáltatói döntés alapján nincs lehetőség. 

A  munkaközi szünetet a munkavégzés megszakításával, legalább három, legfeljebb hat óra munkavégzést követően kell kiadni [Mt. 103. § (4)– (5) bek.]. Általános szabályként a munkaközi szünet nem a munkaidő része, de ha annak tartamába be is számítják, akkor is a munkaidő megszakításával kell kiadni. A munkaközi szünetet a munkáltató jogosult több részletben is kiadni, ekkor eltérhet azon szabálytól, ami szerint a szünetet legalább három, legfeljebb hat óra munkavégzést követően kell biztosítani, de legalább húsz percet egybefüggően ez esetben is ki kell adni [Mt. 103. § (6) bek.].