Adócsomag 2021: ezek a szabályok év végéig hatályosak

Sándorné Új Éva Dátum Legutoljára frissítve: 2021.07.13

Olvasási idő: 15 perc


Ez a tartalom 1264 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak. Legfrissebb tartalmainkat itt érheti el.

A tavasz folyamán számos – törvényi és kormányrendeleti szintű – adózást érintő módosítás került kihirdetésre. Az adócsomag változásai különböző időpontokban léptek-lépnek hatályba, ezért különös körültekintést igényel a jogszabályok alkalmazása. A változások egy része már 2021-ben alkalmazandó, más részük 2022. január 1-jétől, de van olyan módosítás is, amely ennél is később. Cikksorozatunkban az alkalmazás időpontja szerint vesszük sorra a legfontosabb változásokat. Ezúttal a 2021. év végéig élő szabályokat gyűjtöttük össze.

A módosítások egyaránt tartalmaznak domináns adóváltozásokat és jogszabályi pontosításokat. A változások egy része újraszabályozást jelent. December 31-ig meghosszabbításra került az a módosító jogszabály, amely szerint a 2021. évben adott juttatások tekintetében nem terheli szociális hozzájárulási adó Széchenyi Pihenő Kártya kártyaszámlájára utalt béren kívüli juttatásnak minősülő összeget. Nem kell szociális hozzájárulási adót fizetni a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti reprezentáció és üzleti ajándék juttatása után,

A Széchenyi Pihenő Kártya

A Magyar Közlöny 2021/107. számában kihirdetésre került a koronavírus-világjárványt követő, a gazdaság újraindítását elősegítő adózási intézkedésekről szóló 318/2021. (VI. 9.) Korm. rendelet, amely módosította a SZÉP-kártya juttatás adózási szabályait. A módosítás értelmében 2021. december 31-ig meghosszabbításra kerül a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény (Vmt.) 40. §-ának időbeli hatálya. Ez azt jelenti, hogy nem lép hatályba a személyi jövedelemadó törvény 70. §-ának és a szociális hozzájárulási adót szabályozó törvénynek a SZÉP-kártya juttatásra vonatkozó szabálya, melyek szerint az éves rekreációs keretösszeg munkahelytől függetlenül 450 000 forintra változna, szociális hozzájárulási adóval terhelten. 

A módosító jogszabály az államháztartás szervezeteinél dolgozók esetében 400 000 forint, mindenki másnál 800 000 forint éves rekreációs keretösszeget ír elő. A fenti keretösszegek időarányosan értendők, amennyiben a munkavállaló jogviszonya csak az év egy részében áll fenn. Az arányosításnál kizárólag az éves rekreációs keretösszegeket kell figyelni, az egyes alszámlákra utalt összegeknél nem kell alkalmazni az arányosítási szabályokat.

A módosító kormányrendelet értelmében 2021. évben adott juttatások tekintetében nem terheli szociális hozzájárulási adó Széchenyi Pihenő Kártya kártyaszámlájára utalt béren kívüli juttatásnak minősülő összeget. A szocho mentesség 2021. december 31-éig nyújtott juttatásokra alkalmazható.

SZÉP-kártya alszámlák

2021.01.01- 2021.12.31

Versenyszféra Költségvetési szervek
Éves rekreációs keret 800 000 400 000
Szálláshely alszámla 400 000 400 000
Vendéglátás alszámla 265 000 265 000
Szabadidő alszámla 135 000 135 000

 

Tételezzük fel, hogy egy magánszemély 2021. január 1-jétől részmunkaidős állást létesített egy korlátolt felelősségű társasággal. A munkáltatója január hónapban 150 000 forintot utalt a SZÉP-kártya vendéglátás alszámlára. Május hónapban 400 000 forintot utalt a SZÉP-kártya szálláshely alszámlára.
Októberben újabb 165 000 forintot utal a SZÉP-kártya vendéglátás alszámlára, majd december 5-én 135 000 forintot utal a SZÉP-kártya szabadidő alszámlára. Ebben az esetben az érintett munkavállaló részére utalt teljes összeg béren kívüli juttatásnak minősül, amely után a munkáltató 15 százalék személyi jövedelemadót fizet. Szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettsége nem keletkezik

 

Amennyiben a fenti példában szereplő munkavállaló nem egy vállalkozás alkalmazottja, hanem pl. közalkalmazott, akkor az adóztatás másképpen történik. Mivel az egyes alszámlák keretösszegeit a munkáltatói utalás nem lépte át, ezért 400 000 forint az Szja 71. §-a szerinti béren kívüli juttatásnak minősül, viszont a másik 400 000 forint az Szja törvény 70. §-a szerinti egyes meghatározott juttatás lesz. A béren kívüli juttatás után kizárólag 15 százalék személyi jövedelemadó fizetendő. az egyes meghatározott juttatási összege után viszont a juttatási összeg 1,18-szorosára, mint adóalapra számítva 15 százalék személyi jövedelemadót és 15,5 százalék szociális hozzájárulási adót kell fizetni.

Megjegyzendő, hogy költségvetési szervek estében a cafetéria juttatásokat a költségvetési törvény és az egyes jogállási törvények is meghatározzák. A 2021. évi és a 2022. évi költségvetési törvény értelmében a cafetéria juttatás éves kerete nettó 400 000 forint, ha törvény másképpen nem rendelkezik.

A szociális hozzájárulási adó változásai

1. A reprezentáció és az üzleti ajándék


Az Szja tv. 3. §. 26. pontja értelmében reprezentációnak minősül a juttató tevékenységével összefüggő üzleti, hivatali, szakmai, diplomáciai vagy hitéleti rendezvény, esemény keretében, továbbá az állami, egyházi ünnepek alkalmával nyújtott vendéglátás (étel, ital) és a rendezvényhez, eseményhez kapcsolódó szolgáltatás (utazás, szállás, szabadidőprogram stb.). Az előzőek akkor nem minősülnek reprezentációnak, ha a juttatásra vonatkozó dokumentumok és körülmények valós tartalma alapján a rendeltetésszerű joggyakorlás sérelme akár közvetve is megállapítható.

A reprezentáció fogalma nem keverendő össze az azonos feltételek mellett nyújtott olyan juttatásokkal, ahol a juttatás értéke egy főre vetítve nem határozható meg. Utóbbira ugyanis nincs szocho mentesség.

Az Szja tv. 70. § (5) bekezdése értelmében a reprezentáció egyes meghatározott juttatásnak minősül. A juttatás értékének 1,18-szorosa után a juttatónak személyi jövedelemadót kell fizetni. 

Az Szja tv. 3. § 27. pontja értelmében üzleti ajándéknak minősül a juttató tevékenységével összefüggő üzleti, hivatali, szakmai, diplomáciai vagy hitéleti kapcsolatok keretében adott ajándék (ingyenesen vagy kedvezményesen adott termék, nyújtott szolgáltatás, valamint a kizárólag erre szóló utalvány). Az Szja tv. 70. § (5) bekezdése értelmében a reprezentáció egyes meghatározott juttatásnak minősül. Az üzleti ajándék értékének 1,18-szorosa után a juttatónak személyi jövedelemadót kell fizetni.

A Szocho tv. 1. § (4) bekezdése értelmében 15,5 százalék szocho fizetési kötelezettség áll fenn a béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások adóalapja után. Ez azt jelenti, hogy a juttatás értékének 1,18 szorosa után kell megfizetni a szociális hozzájárulási adót.

A 2021. június 9-én kihirdetett módosító kormányrendelet értelmében a Szocho tv. 1. § (4) bekezdés b) pontjától eltérően nem kell szociális hozzájárulási adót fizetni a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) 70. § (4) és (5) bekezdései szerinti reprezentáció és üzleti ajándék juttatása után, ha a juttatás e rendelet hatálybalépésének napja és a 2021. december 31. közötti időszakban történik.

Figyelni kell tehát arra, hogy az üzleti ajándék mikor kerül átadásra, illetve arra is, hogy a reprezentáció elszámolására milyen időpontban kerül sor. A kormányrendelet hatályba lépésének időpontja a kihirdetést követő nap, vagyis 

2021. június 10. Ez azt jelenti, hogy a 2021. június 10. és 2021. december 31-e között nyújtott reprezentációs kiadások és üzleti ajándékok után nincs szocho fizetési kötelezettség.

2. A SZÉP-kártya juttatások 

A Magyar Közlöny 2021/107. számában kihirdetett 318/2021. (VI. 9.) Korm. rendelet 2020. évi LVIII. törvény (Vmt.) 40. § (3) bekezdésének időbeli hatályát meghosszabbítja 2021. december 31-éig. A rendelkezés 2021. június 21-én hatályba lépett. A rendelkezés értelmében a SZÉP-kártya juttatás Szja törvény 71. §-a alá eső összegek után a kifizetőnek nem kell szociális hozzájárulási adót fizetnie. Az éves rekreációs keretösszegek azonosak a 2021. január 1-jén érvényes keretösszegekkel. Államháztartás szervezeteinél továbbra is évi 400 000 forint, más gazdálkodó esetében továbbra is évi 800 000 forint. 

3. A munkaerőpiacra lépők szociális hozzájárulási adókedvezménye

A koronavírus-világjárványt követő, a gazdaság újraindítását elősegítő adózási intézkedésekről szóló 318/2021. (VI. 9.) Kormányrendelet 5. § (3) bekezdése alapján 2021. június 10. óta munkaerőpiacra lépőnek minősül az is, akinek a foglalkoztatás kezdő hónapja előtti fél évben (183 nap) volt legfeljebb három hónap (92 nap) munkaviszonya, illetve egyéni, társas vállalkozói jogviszonya.

A szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény 11. §-a szerint a munkaerőpiacra lépő személyt munkaviszonyban foglalkoztató kifizető az őt a munkaviszonyra tekintettel terhelő adóból adókedvezményt vehet igénybe. Az adókedvezmény összege a foglalkoztatás első két évében a munkavállalót megillető bruttó munkabérre (legfeljebb a minimálbérre) számolt szociális hozzájárulási adó, a harmadik évben a bruttó munkabérre (legfeljebb a minimálbérre) számolt szociális hozzájárulási adó 50 százaléka.