Nem mindegy, hogy áll vagy ül a vendég – újabb adalékok a kétáfás vendéglátáshoz - Interjú

Januártól a vendéglátás egyes tételeinek áfája csökkent. A törvény életbe lépett, de a gyakorlatba nehéz átültetni az jogszabályt. A szakma kívánságaira reagáltak-e érdemben az illetékesek?

Még nem egyértelműek a viszonyok. Jött ki azóta több NAV-KSH-NGM közlemény, állásfoglalás, most már azt mondhatjuk, hogy a körülbelül kétsoros törvényszöveghez több mint 20 oldalas magyarázat kapcsolódik. Volt olyan nagy hazai szállodalánc, amely a KSH-tól és a NAV-tól eltérő útmutatót kapott, így nem tudja, miként ültesse át a mindennapokra a szabályozást. Véleményünk szerint a jogszabály ebben a formájában nem egzakt, tehát mindenképpen változtatásra szorul. Van, aki túlbiztosítja magát, én például gyűjtöm a nyugtáimat az év eleje óta ha elmegyek egy vendéglátóhelyre, és nagyon vegyes tapasztalataim vannak. Előfordult, hogy adott esetben 2000 forintnyi érték lett volna, amit a 27 százalékos áfával kellett volna a gépbe beütni, mégis 6000 forintnyi 27 százalékos áfás tételt láttam a számlát vizsgálva, azaz a cég inkább magát károsítja meg azzal, hogy túlbiztosítja magát. Aki erősebbnek érzi magát, vagy a vélt kapcsolataira alapoz, az az ésszerűség elveit alkalmazza a szó szerinti alkalmazás helyett. Aki esetleg jobban fél a szankcióktól, az alkalmazza az ésszerűtlen megoldást, a teljes szolgáltatására 27 százalékot alkalmaz, pedig nem egyértelmű az egész. Aki a személyzetből ezzel a kérdéssel találkozik, az általában egy középfokú végzettségű ember és komoly dilemmát okoz neki a probléma. Szövetségünk előre felhívta az illetékesek figyelmét arra, hogy ez a megoldás nem megfelelő, de az első reakciók erre még azok voltak, hogy nincs gond, a változás nem szükséges. Mi emellett még mást is számon kérünk ezen a szabályozáson, ezek az elvi indokok kétértelműségei. Egyrészt a turizmus fejlesztésének érdekére hivatkoznak az indoklások. De például egy palack ásványvíz elfogyasztása miért nem járul hozzá ugyanúgy a turizmus fejlesztéséhez, mint az automatából kijövő kevert üdítőital? Szerintünk itt a különbségtétel csak a bonyolultságot fokozza. Ugyanígy említhető a külföldi turisták kitelepült rendezvényeinek besorolása, itt is 27 százalék maradt az áfa, pedig itt is a turizmus fejlesztését támogatná az alacsonyabb kulcs. Az említett szállodalánc hazai partnerénél adódott a felvetés, hogy az emeleten tartott eseményre már a helyszín eltérése miatt 27 százalékos áfát kellett alkalmazniuk, míg a földszinten ebédelő vendégekre már a kedvező 18 százalékos áfa vonatkozott. 

 

Itt az ülő és álló vendégek éles elkülönítése volt az indoklás?

Nem is annyira az, hanem hogy a konyha az alsó szinten van, és az emeletre, a szobákba már szállítva érkezik az étel és nem közvetlenül. De sok ilyen értelmezési buktatója van még a szabályozásnak. A túlszabályozottság a büntethetőség elvét hozza magával, vagy az ősi szocialista időkből származó kettős árrendszert vezetne be. Az irodaházak esetében is egy klasszikus problémával állunk szemben.  Áll két irodaház egymástól tíz méterre, mindkettőben található étkező, az egyikben alkalmazhatják a kedvező áfakulcsot az ételek ára tekintetében, mert ott van a konyha, a másik még a régi áfakulcsot kénytelen használni, de ugyanez a helyzet a közeli kínai büfékben is. Mintegy 50 000 vállalkozás dolgozik ebben a szférában, sok-sok embert érint tehát a probléma. Mi persze üdvözöljük a jó szándékot és a tenni akarást, de az optimálistól mégis messze vagyunk. Az adminisztráció felduzzadása már csak egy hozadéka az egész számlázási rendszer átalakításának.

 

Vannak olyan piaci szereplők, akiknek nemcsak bosszúságokat hoz az újítás, de kimondottan hátrányt is szenvednek?

Igen, itt leginkább a közétkeztetés szereplőit kell felsorolni. Ezt még a kereskedelmi étkeztetés képviselői is nehezményezik, hogy miért kell a közétkeztetést, a gyermekétkeztetést a magasabb áfával sújtani. Ennek rossz az optikája mindenképpen. Tegyük hozzá, hogy a csökkentés jövőre folytatódik, tehát most 9 százaléknyi különbségről beszélünk, de az 5+4 százalék későbbi bevezetésével a különbség tragikussá válhat, büntetésként hat a közétkeztetésben dolgozókra, akik, megjegyzem, ugyanarról a munkaerőpiacról választanak munkatársakat és ugyanarról az árupiacról szerzik be az alapanyagaikat, mint a kedvezményezettek. Pedig egy iskolai konyha mondjuk klasszikusan a hazai mezőgazdaság termékeit használná, így közvetve károsítja a mezőgazdaságot is. Visszatérve a hétköznapi dilemmákra, melyeket az újságok is elemeztek már: ha elviszünk egy ételt, miért változik meg nyomban a besorolása? Pizzát ülve fogyasztva jobban fogunk járni, mint ha szeletben megvéve az utcán eszegetjük meg? Ez ésszerűtlen, és nincs is ilyen szabályozás másutt a világban. 

 

Erre nézve olvastam egy kitekert szituációt, hogy miként kell eljárni akkor, ha a vendég az étteremben jóllakott, a vacsoráját már nem tudja befejezni, pazarolni nem akar és a maradék becsomagolását kéri elvitelre. Akkor az eredeti alaphelyzet a mérvadó?

Igen, itt olyan állásfoglalás született, hogy az eredeti szándékot kell figyelembe venni, ez esetben nem kell lemondania a vendégnek az otthoni kedvezményes repetázásról. 

 

Várható, hogy a szakma javaslatait a döntéshozók újratárgyalják?

Reménykedünk, mert voltak negatív visszajelzések és a mindennapok tapasztalatai a mi elképzeléseink jogosságát támasztják alá. 

 

Az AirBnb szolgáltatásoknak szigorodik-e az adóztatásuk? A Szállodaszövetség aggályait velük szemben akceptálják-e a jogalkotók, kialakult-e egyáltalán egy általános szabályrendszer?

Azonos vagy hasonló feltételrendszer elvéből kiindulva startolt a szolgáltatás Európában, így hazánkban is. A belvárosban látható azonban klasszikus példa a hazai viszonylatok eltorzulásainak ecsetelésére is. Papíron egy házban különálló lakásokat adnak ki különféle tulajdonosok, de ez csak a látszat, gyakorlatilag komplett szállodák működnek már, azzal a „csekély” különbséggel, hogy az alkalmazottak nincsenek bejelentve, járulékot nem fizetnek utánuk, adót sem, és az ilyen típusú üzemeltetésre vonatkozó szabályokat sem alkalmazzák. Így ez egy halmozott versenyelőnyt jelent a szabályszegő oldal számára a jogkövető piaci szereplőkkel szemben, úgyhogy ez nem tartható fenn hosszú távon. 

 

Rossz fény vetül a szabályosan tevékenykedőkre az ilyen ügyeskedők miatt?

Igen, és ez nem szerencsés, nem jó dolog összemosni az ügyeket. De például mindkét esetben felmerülhet annak a kérdése, hogy a lakóközösséget mennyire zavarja a szolgáltatás. (Nyilván akkor, ha nem az egész ház a lakáskiadóé.) Más a forgalom menete és volumene akkor, ha egy tartós bérletről beszélünk, vagy ha egy két-három naponta új vendégeket fogadó helyről van szó. Az sem vezet sok jóra, ha a kiadó nem veszi figyelembe az ott lakók nyugalmát és érdekeit, de az sem helyes út, ha a ház a régi idők metódusát alkalmazva feljelentgeti az egyébként korrekt szolgáltatót.

 

Meg lehet tenni a különbségtételt a gyakorlatban, hogy tisztább legyen végre a kép?

Egy nagyon jó példát láttam, amikor Bécsben jártam. Ott egyetlen jószándékú tisztviselőn múlott az, hogy a probléma ne fajuljon el, átlátható legyen a rendszer. Leült a számítógépe elé, megkereste az összes AirBnb típusú szolgáltatót a városban és felvitte egy külön térképre az adatokat. A bécsi kolléga térképe bizonyította, hogy az AirBnb-s ajánlat ugyanott található, ahol a szállodák és a város fő attrakciói helyezkednek el. Itt jegyzem meg, hogy az AirBnb alapfilozófiájának egyik pillére volt az a gondolat, hogy ezek a szolgáltatások nem oda mennek, ahol a nagy szállodák tömörülnek, így bővítik a lehetőségeket, de oly módon, hogy nem vesznek el piacot a nagyok elől sem. Az újfajta módnak sokféle előnye lehet, például hogy a helyszín egy nevezetesség mellett, csendesebb körzetben található, de a metróközlekedés miatt mégsem szeparált, avagy egy családdal együtt laknak a vendégek, máris megismerve egy másik kultúrát testközelből. Probléma például abból adódhat, ha az eredeti elveket nem követi, sutba veti a lakáskiadó, és csupán a haszonszerzés motiválja. Véleményem szerint nem a szigorúbb szankcionálás az, ami elsősorban szükséges, hanem hogy legyen precíz nyilvántartás, világos szabályozás és az etikai szabályokat is minden szereplő tartsa be. A Visegrádi Négyek szintjén most történik egyeztetés erről a szegmensről, hogy egységes álláspontot és azonos érdekeket tudjanak képviselni a felek. Az adózás szempontjából vannak, akik keresik a kiskapukat, úgy vélik, hogy nem minden vendégéjszakát kell bejelenteniük, de a nemzetközi egyeztetés után a NAV illetékesei már rendelkeznek a valós számadatokkal, így első lépésként felszólították az adózókat, hogy amennyiben úgy érzik, korrekcióra szorulna a bevallásuk, akkor adott határidőig ezeken a számsorokon még szankciók nélkül módosíthatnak. 

 

Az adózási morál romlása érhető tetten ez esetben is?

Igen, itt egy átalányadózásról lehet szó, vagy a forgalmat is tükröző személyi jövedelem adózásról. Anomáliák jöhetnek létre, mert míg egy átlagos bérbeadó átlagos jövedelemre tesz szert a tevékenységével, egyes belvárosi helyek akár havi félmilliós bevételt is generálnak az ügyes vállalkozóknak. De látom azt a tendenciát, hogy az AirBnb vezetői egyre több önkormányzattal ülnek le a tárgyalóasztalhoz, és ez előbb-utóbb szorosabb együttműködéshez és átláthatóbb rendszerhez vezet. A helyi adók szempontjából egyértelműsödik a helyzet, de a jövedelemadók szempontjából is javul a rálátás. Berlinben van egy érdekes szabályozás bérbeadási területen. Ott ügyelnek arra, ha valaki kedvezményesen (szociális alapon, nagyon hamar stb.) jutott lakáshoz és azt utána kiadja, akkor az szabálysértési eljárást von maga után. 

 

Az ágazatban jelentős a munkaerőhiány külföldön, de nálunk is. Mik a lehetőségek, a hazai képzés lépést tart-e a kihívásokkal?

Egy komplex helyzettel állunk szemben. A kinti munkavállalás nyelvtudást igényel, de más okok miatt is kereste tíz évvel ezelőtt kevesebb magyar külföldön a kenyerét. Akit hívtak, akit ajánlottak, az ment ki szerencsét próbálni. Manapság több kényszerítő tényező van, javult az általános nyelvtudás is és könnyebben indulnak meg honfitársaink elsősorban nyugati irányba. Jellemző statisztikai példa, hogy a Fertő-tónál vagy az osztrák autópályák mellett üzemelő éttermek, panziók esetében a személyzet 60-80 százaléka is lehet magyar állampolgár. A kiáramlás lassan indult, de később felgyorsult. Az okok többfélék voltak. A válság idején a munkadók nem tudták megtartani a munkaerőt, a családi kötöttségekkel nem bírók pedig elindultak szerencsét próbálni. Eleve azt is tudnunk kell, hogy az ágazat átlagbére a 60 százaléka a nemzetgazdasági átlagnak. Ez a bérszínvonal olykor nem a külföldre távozást generálja, hanem az ágazat elhagyását. Erre kitűnő példa, hogy az egyik hazai autógyárban a a közétkeztetés keretein belül ott dolgozó emberek közül tudtak a termelés számára verbuválni munkásokat az autógyári vezetők. Olyan fizetésbéli különbség állt fenn, hogy a munkavállalónak megérte még szakmát is váltania a boldogulása érdekében. Csináltunk egy nemzetközi összehasonlító táblázatot erre nézve. Ebben Luxemburggal összehasonlítva jön ki a legnagyobb különbség, ugyanis ott csak három százalék az áfa. Számszerűsítsük: nálunk ha valaki elad 100 kávét egy eurós áron, akkor van 100 euró bevétele, ebből lejön a 27 százalék, akkor marad 73 eurója arra, hogy megvegye ugyanazt a minőségű kávét, minőségi személyzetet tartson fenn, megfizesse az egyéb járulékos költségeket (rezsi, energia, bérleti díj stb.). Addig Luxemburgban el tudja adni 2 euróért, tehát 200 euró lesz a bevétele, abból lejön a 3 százalék áfa, vagyis mindössze 6 euró, így marad 194. Azaz a 194 és a 73 euró vetélkedik egymással, amiből a költségeket kell kifizetni. A versenyelőny nagyon nagy ezáltal. A magyar vállalkozó min tud spórolni? Ha a minőséget tartani akarja, akkor az alapanyagon nem tud, az energiát ki kell fizetnie, azon sem tud. Marad tehát a munkaerő, kisebb bér, kevesebb alkalmazott vagy elindul a szürke- vagy feketegazdaság irányába. A Szállodaszövetség végzett egy felmérést és az jött ki, hogy Kelet-Magyarországon és Dél-Magyarországon a foglalkoztatottak arányát tekintve közel 50 százalék volt az a munkavállaló, aki minimálbéren volt csak bejelentve. A szakmunkás minimálbér megemelése is gondot okoz sok munkaadó számára. Nálunk a bérek aránya az összköltség arányában elég magas, 30-40 százalékot tesz ki. A kétféle minimálbér emelése a költségeket 6-7 százalékkal emeli meg a járulékcsökkenés ellenére, a beszállítóknál ugyanez a helyzet. A vállalkozók válaszút előtt állnak: vagy ilyen mértékkel igyekeznek forgalmat növelni, vagy ha nem sikerül, akkor a fogyasztói árban fog ez a különbözet megjelenni. A nemzetközi összehasonlításra gondolva azt látjuk, hogy a minimálbér emelése nagy teher ugyan a munkaadóknak, de még mindig nem garancia a munkaerő-megtartásra.

 

És ugye a szakképzés színvonalán és eredményességén is van még mit javítani.

Ez így van, és még rá kell térnünk a szakképzésre is, mert az egész alapja az lesz. Nem vagyunk vele megelégedve. Többszöri megreformálása zajlik éppen, de az ágazati szempontok pontos figyelembevétele még mindig nem történik meg. Ágazati specializáció lenne például az, hogy legyen mód előszűrésre a beiskolázás előtt a tanulók között. Egy trivilális példát tudok hozni. Van olyan iskolaigazgató, aki azt mondja, hogy ha szakács akar lenni a gyerek, akkor bírnia kell a hőterhelést és ezt otthoni módszerrel is lehet modellezni. Az anyuka kapcsolja be az összes lángot-sütőt a konyhában, csukja be az ablakot-ajtót, és a gyerek bírjon ki ott két-három órát, hogy a saját terhelhetőségét megvizsgálja. A szelekció sok problémát kiszűrhet, nem fordulhatott volna elő az az eset, amikor a szakácstanulóról csak a záróvizsgán derült ki, hogy nincs egyáltalán ízérzéke, még a sósat is nehezen különbözteti meg az édestől. Vagyis nincs bemeneti kontroll a felvételik alkalmával. Ráadásul egy demográfiai probléma is fennáll, kevesebb a gyerek, a szakképzés presztízse megkopott, sokszor kontraszelekció érvényesül a felvételik során. Ami kompenzációs tényező, az a tévés főzőműsorok népszerűsége, illetve hogy egyre több hazai Michelin-csillagos étteremről hallani. Még képzési paradoxonok is előfordulnak a rossz szabályozók miatt, mostantól még három évfolyamra érvényes az, hogy az érettségivel járó végzés után még egy OKJ-s képzés kell ahhoz, hogy valaki szakács vagy pincér lehessen (addig csak „munkavégzésre feljogosító tanúsítványa” lesz). Ez már a vicc kategóriáját súrolja. Jó megoldás lenne az ágazat munkaadóinak felügyelete a gyakorlati oktatás fölött. A szakképzési hozzájárulás annak idején teljes mértékben felhasználható volt ilyenre, egy nagyobb cég kialakított magának egy képzési centrumot. Ezek a helyek elkoptak, manapság már csak a töredékét tudják a gyakorlatban a diákok, mint korábban, mert ugyan alulról kell kezdeni, de nem söprögethet és pucolgathat zöldséget egy tanuló minden nap. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) tagjai vagyunk, ott alakult egy munkabizottság, ahol az adatgyűjtés, a javaslatok kidolgozása zajlik, majd mindennek átültetése a gyakorlatba a reformálási folyamat előmozdítása érdekében.