Újabb bejelentések a Wekerle Lakásépítési Program kapcsán
Olvasási idő: 7 perc
Újabb, ezúttal már konkrétabb részletek is kiderültek a Wekerle Lakásépítési Programmal kapcsolatban. A tervek között szerepel a megfizethető bérlakások és kollégiumi férőhelyek építése, új otthonteremtési konstrukciók, valamint az energetikai korszerűsítések támogatása.
A Wekerle Program szociális jelentősége
A Kormány 1275/2026. (VIII. 31.) határozata szeptember 30-i határidővel rendelte el a Wekerle Lakásépítési Program előkészítését. A határozat a lakáskínálat bővítését, a megfizethető lakások arányának növelését, a barnamezős területek hasznosítását, az önkormányzatokkal való együttműködés erősítését, valamint az intézményi bérlakások és kollégiumi férőhelyek fejlesztését jelölte meg kiemelt célként. Az elmúlt időszakban a program tartalma is körvonalazódott. A kormány október 27-én ismertette az átfogó Wekerle Program főbb elemeit, amelyek között a lakás- és kollégiumépítési program mellett lakásvásárlási, lakáscélú megtakarítási és energetikai felújítási konstrukciók is szerepelnek.
A szociális ágazat szempontjából különösen a megfizethető bérlakások fejlesztése és az állami lakásügynökségi rendszer előkészítése érdemel figyelmet. A lakhatási bizonytalanság ugyanis nem önálló, elszigetelt probléma: szorosan összefügg a jövedelmi helyzettel, a foglalkoztatással, az egészségi állapottal, a gyermekek jóllétével és a szociális szolgáltatások iránti szükségletekkel. A program szociálpolitikai jelentősége is elsősorban abban állhat, hogy bővítheti a megfizethető lakhatási lehetőségeket, és új eszközöket teremthet a lakhatási szegénység mérséklésére. A tényleges hatás azonban attól függ, hogy az új lakások milyen kör számára és milyen feltételekkel lesznek elérhetőek.
Új források a megfizethető bérlakások és kollégiumok fejlesztésére
Az októberi kormányzati bejelentés szerint 2027-ben 30 milliárd forint uniós fejlesztési forrást fordítanának megfizethető bérlakások és kollégiumi férőhelyek építésére. A többéves program pénzügyi alapját 550 millió euró uniós forrás biztosítaná, amelyhez banki és piaci társfinanszírozás is kapcsolódhat.
A fejlesztési célok között tízezer új kollégiumi férőhely és hosszú távra bérelhető lakás létrehozása szerepel. A beruházásoknál fontos szempont lenne a megfelelő tömegközlekedési kapcsolat, valamint az önkormányzatokkal együttműködésben kialakított, közösségi terekkel, zöldfelületekkel és alapvető szolgáltatásokkal rendelkező lakókörnyezet.
A megfizethető bérlakások számának növelése különösen fontos szociálpolitikai célkitűzés. A piaci albérletek magas költségei ugyanis sok háztartás számára tartós megterhelést jelentenek, és egyre nehezebbé tehetik az önálló lakhatás fenntartását. A lakhatási nehézségek különösen súlyosan érinthetik az alacsony jövedelmű családokat, az egyedülálló szülőket, a pályakezdő fiatalokat, az időseket, valamint azokat, akik valamilyen egészségi vagy szociális hátrány miatt korlátozott lehetőségekkel rendelkeznek a lakáspiacon. A program társadalmi eredményessége ezért nem kizárólag az elkészült lakások számától függ. Legalább ilyen fontos, hogy az új bérlakások milyen jövedelmi helyzetű háztartások számára lesznek hozzáférhetők, milyen lakbérszabályok érvényesülnek, és milyen garanciák biztosítják a hosszú távú lakhatási biztonságot. Ezekről a feltételekről a jelenlegi bejelentések még nem adnak részletes tájékoztatást.
Az önkormányzatokkal való együttműködés megerősítése
Az önkormányzatok a helyi lakhatási szükségletek feltárásában, a lakásgazdálkodásban és a települési támogatások rendszerében egyaránt fontos szerepet töltenek be. A helyi szociális ellátások működtetéséhez kapcsolódó tapasztalatok révén gyakran közvetlen információval rendelkeznek arról is, hogy mely háztartások szorulnak fokozott segítségre lakhatásuk megőrzésében. A lakásfejlesztési programok megvalósításánál ezért különösen fontos lehet a helyi szükségletek figyelembevétele. Más típusú lakhatási megoldásokra lehet szükség egy nagyvárosi kerületben, egy egyetemi központban vagy egy kisebb településen, ahol a lakáskínálat és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés is eltérő.
A fejlesztések tervezésénél nemcsak a lakásszámot, hanem a lakások méretét, fenntartási költségeit, megközelíthetőségét és a környező szolgáltatások elérhetőségét is indokolt figyelembe venni. Különösen fontos kérdés, hogy a létrejövő bérlakások milyen módon kapcsolódhatnak a helyi szociális lakásgazdálkodáshoz, és lesz-e lehetőség a lakhatási szempontból leginkább veszélyeztetett háztartások bevonására. A program eredményessége szempontjából meghatározó lehet, hogy az önkormányzatok milyen feltételekkel vehetnek részt a fejlesztésekben, milyen feladatokat vállalhatnak a lakások működtetésében, és milyen finanszírozási eszközök állnak majd rendelkezésükre.
Állami lakásügynökségi rendszer: új eszköz a bérlakásszektorban?
A Program egyik további fontos eleme az állami lakásügynökségi rendszer létrehozásának előkészítése. Az 1275/2026. (VIII. 31.) Korm. határozat alapján az állami lakásügynökségi rendszer szabályozási koncepcióját 2026. december 31-ig kell elkészíteni. Ugyanezen határidővel kell előkészíteni a megfizethető bérlakások fejlesztését ösztönző pénzügyi és szabályozási eszközrendszert is. A lakásügynökségi modell jelentősége abban állhat, hogy a lakhatási célokat nem kizárólag új lakások építésével, hanem a meglévő lakásállomány szervezett bevonásával is elősegítheti. A modell egyik lehetséges működési formája, hogy a lakásügynökség magántulajdonban lévő lakásokat vesz bérbe, majd azokat meghatározott feltételekkel továbbadja a jogosult bérlőknek. Ez a konstrukció a tulajdonosok számára kiszámíthatóbb bérbeadást, a bérlők számára pedig biztonságosabb lakhatási feltételeket teremthet.
Energetikai korszerűsítés és energiaszegénység
Az átfogó Wekerle Program a lakás- és kollégiumépítés mellett otthonteremtési és energetikai felújítási konstrukciókat is tartalmaz. A kormányzati bejelentés szerint 2027 és 2030 között 633 milliárd forintot terveznek az otthonok energetikai korszerűsítésére fordítani. A konstrukciók családi házak, társasházak és panelépületek felújítását egyaránt célozzák.
Az energetikai korszerűsítés szociálpolitikai jelentősége elsősorban a lakásfenntartási költségek csökkentésében állhat. A rossz energiahatékonyságú lakásokban élő háztartások számára ugyanis a fűtési költségek jelentős anyagi terhet jelenthetnek. Különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek azok, akik alacsony jövedelmük miatt nem képesek önerőből elvégezni a szükséges korszerűsítéseket. Az energiahatékonyság javítása hozzájárulhat a lakásfenntartási kiadások mérsékléséhez és a lakhatási körülmények javításához. A támogatások társadalmi hatása ugyanakkor attól is függ, hogy milyen önerőt és egyéb pénzügyi feltételeket írnak elő a pályázók számára. Amennyiben a konstrukciók jelentős saját forrást igényelnek, éppen azok a háztartások szorulhatnak ki a támogatásokból, amelyeknek a legnagyobb szükségük lenne az energiahatékonysági fejlesztésekre. Ezért az energiaszegénység mérséklése szempontjából különösen fontos lesz a jogosultsági feltételek, az előfinanszírozás és az esetleges kiegészítő támogatások szabályozása.
Milyen kérdésekre kell még választ adnia a programnak?
A Wekerle Program október végén ismertetett elemei alapján a korábban általánosan megfogalmazott lakáspolitikai célok már konkrétabb fejlesztési és finanszírozási elképzelésekkel egészültek ki, azonban több alapvető kérdés továbbra is nyitva maradt. Az egyik legfontosabb, hogy a megfizethető bérlakások esetében pontosan mit jelent majd a megfizethetőség. Nem mindegy, hogy a lakbéreket a piaci árakhoz, a háztartások jövedelméhez vagy más szempontokhoz igazítják. Ugyancsak lényeges a jogosultak körének meghatározása. A program szociális hatása jelentősen eltérhet attól függően, hogy elsősorban fiatal munkavállalókat, közszolgáltatásban dolgozókat, alacsony jövedelmű családokat vagy a lakhatási szegénység által leginkább veszélyeztetett háztartásokat kívánják támogatni.
További kérdés a lakhatási támogatások és a szociális szolgáltatások kapcsolata. A tartós lakhatási problémákkal küzdő háztartások esetében ugyanis a kedvezményes bérleti díj mellett szükség lehet a lakhatás megtartását segítő szolgáltatásokra is.
Az állami lakásügynökségi rendszer kialakításánál szintén meghatározó lesz, hogy milyen szerepet kapnak az önkormányzatok, és hogyan illeszkedik az új intézmény a már működő helyi lakásgazdálkodási és szociális ellátási rendszerekhez. A következő hónapokban ezért különösen fontos figyelemmel kísérni a részletes jogszabályok és finanszírozási feltételek megjelenését.
A szeptemberi kormányhatározat alapján november 30-ig kell elkészíteni a lakáscélú kiemelt beruházások felülvizsgálatáról szóló kormányzati előterjesztést, december 31-ig pedig a megfizethető bérlakások fejlesztését ösztönző eszközrendszert és az állami lakásügynökség szabályozási koncepcióját.