Június 3-ától indul az új otthonfelújítási program

Soltész Ilona Dátum Legutoljára frissítve: 2024.05.19

Olvasási idő: 5 perc


Ez a tartalom 148 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak. Legfrissebb tartalmainkat itt érheti el.

A lakóépületek energiahatékonyságának javításával nemcsak jelentős mennyiségű energiahordozó spórolható meg és a számlák lesznek alacsonyabbak, hanem remélhetőleg kényelmesebb és egészségesebb otthonokban is élhetünk majd.

Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervének REPowerEU fejezetéből 108 milliárd forintos keretösszegből nagyságrendileg 20 ezer családi ház energetikai felújítását tervezik az új pályázat keretében. Az otthonfelújítási program fókuszában az 1990. december 31-e előtt épült, életvitelszerűen lakott, egy- és többlakásos családi házak állnak. A lakások alapterületéhez képest a külső határolószerkezetek – lehűlő felületek – aránya a szabadon álló családi házaknál a legnagyobb. Magyarországon pedig a lakások mintegy kétharmada családi házban található. Ez indokolja, hogy az induló pályázat ezeknek az épületeknek az energetikai korszerűsítését tűzte ki célul.

Fontos kiemelni, hogy a támogatás feltétele, hogy az eredeti állapothoz képest az energetikai felújítást követően legalább 30%-os mértékű fajlagos primerenergiafogyasztás-csökkenést szükséges elérni.

Ezt hiteles energetikai tanúsítvánnyal szükséges igazolni. Amennyiben az energetikai felújítást követő záró tanúsítvány alapján a primerenergiafelhasználás csökkenése eléri, illetve meghaladja a kiindulási állapothoz képesti a 40%-ot, úgy a pályázó további 5% vissza nem térítendő támogatásra jogosult.

Ezt az energiahatékonyság javulást csak komplex felújítással lehet elérni, azaz a felújításnak feltétlenül ki kell terjednie:

  • a külső határolószerkezetek teljes felületének hőszigetelésére, azaz a homlokzatok, árkádok, beugrók, a tetőfödém, padlásfödém, a pincefödém, lábazat hőszigetelésére;
  • a nyílászáróknak a minimumkövetelményeknek való megfelelő szerkezetre való cseréjére, illetve energiamegtakarítást eredményező korszerűsítésére;
  • a nyílászárócseréhez kapcsolódóan árnyékoló, vagy árnyékvető szerkezetek beépítésére;
  • használati melegvíz (HMV)-rendszerek korszerűsítésére, puffertartály beépítésére;
  • fűtéskorszerűsítésre:
    • magas hatásfokú gázkazánnal, és a hozzá közvetlenül kapcsolódó kéménytechnikai fejlesztések elvégzésével;
    • hőtermelő berendezések korszerűsítése, cseréje korszerű berendezésekre: kondenzációs kazánnal;
    • szekunder fűtési kör átalakítása, hőleadó berendezések korszerűsítése vagy cseréje;
    • automatikus központi (hőforrás oldali) és helyi (hőleadó oldali) szabályozások kiépítése.

Mit támogat és hogyan az Unió 2024 után?

Uniós támogatási szabályok tiltják a gázkészülékek cseréjének állami támogatását a jövő évtől, ezért a pályázatban a fosszilis tüzelőanyagokon alapuló felújítási tevékenység kizárólag az erre allokált forráskeret kimerüléséig, de legkésőbb 2024. december 31-ig történhet. Tisztán fosszilis alapú tüzelőberendezés beépítése pedig önálló tevékenységként nem támogatható.

A támogatott beruházásokat háromféle forrás finanszírozza: a kedvezményezettek által biztosított önerő, kamatmentes hitel és vissza nem térítendő támogatás.

A vissza nem térítendő támogatás összege 2,5–3,5 millió forint között mozoghat. Mértéke főszabály szerint attól függ, hogy az adott járás átlagjövedelme hogyan aránylik az országos szinthez (ahol alacsonyabb a jövedelem, ott magasabb vissza nem térítendő támogatás nyerhető el). A finanszírozási összeg (a kölcsönrész és a vissza nem térítendő támogatás együttesen) minimum 2,5 millió forint, maximum 6 millió forint.

Kölcsönigénylő olyan nagykorú, cselekvőképes, természetes személy lehet, aki magyar adóazonosító jellel rendelkezik, magyar állampolgár, vagy legalább egy éve magyarországi állandó lakóhellyel rendelkező, az Európai Gazdasági Térség valamely más tagállamának állampolgára. Feltétel, hogy a pályázattal érintett ingatlanban tulajdoni hányaddal vagy holtig tartó haszonélvezeti joggal rendelkezzen, és ott is lakjon.

A Program lebonyolítója a Magyar Fejlesztési Bank Zrt., az igényléseket a kereskedelmi bankok MFB Pontjain lehet majd benyújtani.

A támogatások kifizetése a 373/2022. (IX. 30.) Korm. rendelet és a pályázati kiírás szerint történik. A kölcsönrész és a támogatás a Végső Kedvezményezett rendelkezése szerint utófinanszírozással, vagy közvetlen szállítói finanszírozással kerülhet folyósításra.
A szállítói finanszírozás folyósítása kizárólag a megfelelő tartalommal kiállított és a projektre vonatkozóan benyújtott, ellenőrzött számlák alapján, a tartalma szerinti építési anyagokra/termékekre és a munkadíjakra történhet a szerződés szerinti ütemezésben.

A projekt megvalósításához egyebek mellett az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. oldalán nyilvántartott szállítói (kivitelezői) regisztrációs listán szereplő kivitelezőkkel (integrátorok, generálkivitelezők, szakági kivitelezők) köthető szerződés. Van lehetőség meghatározott esetekben előlegszámla benyújtására is.

A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Energiaügyi Minisztérium közös közleménye szerint, az Otthon Felújítási Program hozzávetőleg 130 milliárd forint összegű megrendelés állományt jelent a hazai építőipari alapanyaggyártók és kivitelezők számára, ezzel járul hozzá az ágazat és általában a gazdaság élénkítéséhez.

A pályázat lapzártakor még nem végleges, társadalmi egyeztetésre bocsátott felhívása már elérhető.