Készenlét: munkakör tényleges munkavégzés nélkül

A készenléti jellegű munkakör jogszabályi alapjai

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban. Mt.) szerint készenléti jellegű a munkakör, ha 
a) a munkavállaló a feladatainak jellege miatt – hosszabb időszak alapulvételével – a rendes munkaidő legalább egyharmadában munkavégzés nélkül áll a munkáltató rendelkezésére, vagy 
b) a munkavégzés – különösen a munkakör sajátosságára, a munkavégzés feltételeire tekintettel – a munkavállaló számára az általánoshoz képest lényegesen alacsonyabb igénybevétellel jár (Mt. 91. §). 

Mindkét eset olyan helyzetre utal, amikor a munkavállaló nem azonos intenzitással dolgozik, mint amit egy átlagos munkaviszonyban megszoktunk. 

Erre tekintettel teszi lehetővé a törvény, hogy készenléti jellegű munkakörben a napi munkaidő napi 12 óra, a heti munkaidő pedig 60 óra is lehet, ha a felek így állapodnak meg [Mt. 92. § (2) bek.]. Ez az ún. hosszabb teljes munkaidő, amelynek lényege, hogy ilyenkor a munkavállaló ugyan többet dolgozik, mint az általános teljes munkaidő szerinti napi 8 óra, ám ezt is teljes munkaidőnek kell tekinteni, azaz ugyanaz a díjazás jár rá, mint az általános napi teljes munkaidő teljesítése esetén. Például, a készenléti jellegű munkakörben dolgozó és napi 12 órás munkaidőben megállapodó munkavállalót a minimálbér a napi 12 óra teljesítése esetén illeti meg [a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 367/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 2. § (4) bek.].

A készenléti jellegű munkakörben dolgozó munkavállalóra további speciális szabályok vonatkoznak mind a jogszabályi rendelkezések szintjén, mind a bírói gyakorlatban.

A munkaközi szünet a munkaidő része [Mt. 86. § (3) bek. a) pont]. Fontos, hogy a munkaközi szünet ekkor is megszakítja a munkaidőt, tehát annak tartama alatt a munkavállalót rendelkezésre állási kötelezettség nem terheli.
A munkavállalóval köthető megállapodás akár napi 24, heti 72 órás hosszabb beosztás szerinti munkaidőre [Mt. 99. § (3) bek.]. A napi 12 órás munkaidő tehát egyenlőtlenül is beosztható, az egy nap teljesítendő munkaidő – a felek megállapodása alapján – akár 24 óra is lehet.
A munkáltató 6 hónap (26 hét) munkaidőkeretet (elszámolási időszakot) is meghatározhat [Mt. 94. § (2) bek. d) pont]. A hosszabb munkaidőkeret mindig rugalmasabb munkaidő-gazdálkodásra ad lehetőséget a munkáltatónak.
Vasárnapra is beosztható rendes munkaidő [Mt. 101. § (1) bek. e) pont]. Ebben az esetben vasárnapi pótlék is járhat, ha a munkáltató a vasárnapi munkavégzést nem tudja más, pótlékhoz nem kötött jogcímen elrendelni [Mt. 140. § (1) bek.].
8 órás napi pihenőidő is meghatározható [Mt. 104. § (2) bek. e) pont]. Egyébként a napi pihenőidő főszabály szerint 11 óra.
Mivel ezek az eltérő szabályok mind a munkáltató számára jelentenek könnyebbséget, lehetőséget a rugalmasabb foglalkoztatásra, a törvény szigorúan körülhatárolja, hogy milyen esetekben lehet szó készenléti jellegű munkakörről.

A fentebb említett két esetkör értelmezése persze mindig kétséges lehet a gyakorlatban. A korábban már tárgyalt lényegesen alacsonyabb igénybevétel mellett ezúttal a munkavégzés nélküli rendelkezésre állás követelményét vizsgáljuk.

Szigorú feltételek, uniós munkajogi háttérrel

A készenléti jellegű munkakör különleges jellege tükröződik a munkaidő uniós szabályozásában is. A munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK irányelv 6. cikk b) pontja szerint, hétnapos időtartamokban az átlagos munkaidő, a túlórát is beleértve, nem haladhatja meg a 48 órát. Az Európai Unió Bíróságának következetes gyakorlata szerint, az átlagos heti munkaidőt érintő felső határ az uniós szociális jog különös jelentőségű szabályának minősül, amelynek a munkavállalók biztonsága és egészsége védelmének biztosítására szánt minimumkövetelményként valamennyi munkavállalót meg kell illetnie (Pfeiffer ügy, C-397/01–C-403/01., para 100.; I. Fuß ügy, C 243/09. para. 33.; II. Fuß ügy, C 429/09., para. 33.).
Ugyanakkor az átlagos heti munkaidőre vonatkozó szabálytól a tagállamok eltérhetnek, feltéve, hogy a 2003/88/EK irányelv 22. cikk (1) bekezdésében foglalt garanciális intézkedéseket megteszik. Az Európai Unió Bírósága rámutatott, hogy az itt felsorolt, együttes feltételek – elsősorban a munkavállalók biztonság- és egészségvédelméről szóló általános elvek tiszteletben tartása – hiányában a legfeljebb 48 órás heti munkaidőtől még az érintett munkavállaló hozzájárulásával sem nem lehet eltérni (I. Fuß ügy, C 243/09. para. 33., 35.). 
A hosszabb teljes munkaidőt lehetővé tévő készenléti jellegű munkakör Mt.-beli szabályozása az irányelv 6. cikk b) pontja alóli kivétel, amelynek meg kell felelnie a 22. cikk (1) bekezdésben felsorolt valamennyi garanciális feltételnek. Ennek érdekében követeli meg a törvény, hogy a hosszabb teljes munkaidő, illetve hosszabb beosztás szerinti munkaidő alkalmazására csak a munkavállaló beleegyezésével kerülhet sor, amely utóbbi megállapodást a munkavállaló felmondhatja, és amely felmondás önmagában nem szolgálhat munkáltatói felmondás alapjául [Mt. 66. § (3) bek. b) pont, 92. § (2) bek., 99. § (3) bek.]. Emellett a hosszabb teljes munkaidővel kapcsolatos megállapodásokat a munkáltatónak külön nyilván kell tartania [Mt. 134. § (4) bek.].
A heti átlagos 48 óra munkaidő alóli kivételhez mindezek mellett az is szükséges, hogy a nemzeti szabály tiszteletben tartsa a munkavállalók biztonság- és egészségvédelméről szóló általános elveket. Lényegében erre vonatkozik a készenléti jellegű munkakör két lehetséges esetének szigorú törvényi meghatározása is (EBH2019. M.30.). 

Rendelkezésre állás tényleges munkavégzés nélkül

A rendes munkaidő legalább egyharmadában munkavégzés nélkül állhat a munkáltató rendelkezésére például a recepciós, a tűzoltó, a portás, a teremőr vagy a biztonsági őr. Fontos, hogy a törvényi feltételt minden egyes egyedi esetben külön vizsgálni kell. Például, az említett biztonsági őrnél is előfordulhat, hogy folyamatos feladatai vannak (járőrözés, csomagátvizsgálás, adminisztráció stb.), amely mellett már nem valósul meg, hogy a munkaideje harmadában csak rendelkezésre állna. Más munkakörök ugyan általában nem minősülnek készenléti jellegűnek ezen az alapon, de egy adott munkáltató sajátosságai folytán ez is előállhat. Gondoljunk egy pénztárosra, aki olyan üzletben dolgozik, ahol nem folyamatosan jönnek a vevők, és ezért a munkaidő egyharmadában – a rendelkezésre álláson túl – nincs feladata a munkavállalónak.

A rendelkezésre állási időszakot hosszabb idő átlagában kell értékelni, azaz előfordulhatnak olyan munkanapok, amikor a munkavállaló akár a teljes munkaidőben munkát végez, ha ezek más munkanapok figyelembevételével kiegyenlítődnek. A korábbi szabályozás még előírta, hogy a készenléti jellegű munkakörben dolgozó munkavállaló részére biztosítani kell, hogy a rendelkezésre állás idejét pihenéssel tölthesse, ám ilyen követelményt a hatályos Mt. már nem támaszt.

(Cikkünket teljes terjedelmében a Munkavédelmi Tanácsadó márciusi számában olvashatják)