Mi utalhat adókijátszásra ha egy számlát befogadunk?

A bírósági gyakorlat szerint az adólevonási jog gyakorlása érdekében a számla befogadója részéről az a minimális követelmény, hogy megvizsgálja annak a természetes személynek az eljárási jogosultságát, aki a számlán szereplő termék értékesítésére, illetve szolgáltatás nyújtására a számlán feltüntetett kibocsátó nevében kötelezettséget vállalt. Azonban a bírósági gyakorlatban ezen túl az az elbírálási szempont is rendszeresen megjelenik, amely szerint, ha az adózónak bármely adókijátszásra irányuló tény, körülmény, adat jut a tudomására, akkor az adólevonási jog gyakorlása érdekében a korábban elvégzett ellenőrzéseket meg kell ismételni, és szükség szerint újabbakat is végre kell hajtani annak érdekében, hogy megvizsgálja részesévé vált-e adókijátszásra irányuló ügyletnek.
Az adókijátszásra irányuló tény, körülmény, adat ismeretében az adólevonási jog gyakorlásához szükséges minimális körültekintés tanúsítása már nem elégséges. 

Mi minden utalhat adókijátszásra?

Termék beszerzését, szolgáltatás megrendelését megelőzően feltétlenül meg kell vizsgálni, hogy az adott ügylettel összefüggésben milyen tények, körülmények, adatok értékelhetők adókijátszásra utaló jelként.
Feltétlenül adókijátszásra irányuló szándékra utal, ha a teljesítésre kötelezett fél olyan szerződéses kikötés(eke)t fogad el, amelyeket nem áll szándékában ténylegesen teljesíteni. Például nem rendelkezik saját alkalmazottakkal és későbbiekben sem kíván alkalmazottakat felvenni, de ennek ellenére a képviseletében eljáró személy aláírja azt a szerződést, amelyben a felek kizárták az alvállalkozó(k) igénybevételét. Ilyen esetben az adóhatóság mindenképpen azt az álláspontot fogja képviselni, hogy a megrendelő részéről elvárható körültekintésbe tartozott volna annak ellenőrzése is, miszerint a teljesítést valóban a teljesítésre kötelezett fél saját munkavállalói végezték el. Ha ezt nem vizsgálja, vagy előtte ismert volt alvállalkozó(k) közreműködése, de a szerződéses kitétel megsértését „elfogadta” és ellenőrzéseket nem végez az alvállalkozókkal kapcsolatban, valamint az alvállalkozó(k) részéről a teljesítéshez szükséges személyi és tárgyi feltételek hiánya állapítható meg, akkor az adóellenőrzés az adókijátszásra irányuló ügyletben tudatosan résztvevőnek fogja tekinteni.

A potenciális üzleti partner adókijátszásra irányuló szándéka

A potenciális üzleti partner által a pénzügyi lebonyolítással kapcsolatban javasolt feltételek is utalhatnak a másik fél adókijátszásra irányuló szándékára. Például a gazdasági társaság képviseletre jogosult ügyvezetője azt kéri, hogy a teljesítést követően kiállított számla végösszege ne a társaság bankszámlájára kerüljön átutalásra, hanem olyan bankszámlára, amely felett nem a társaság diszponál (az ügyvezető, vagy más személy magánszámlájára, vagy más társaság számlájára). Ilyen jellegű kérések utólagos, a szerződés megkötését követően történő megfogalmazása is rendellenes működésre utal, amely elfogadásától a megrendelőnek saját jól felfogott érdekében el kell zárkóznia. Nagy összegű fizetés teljesítése előtt javasolt a számla kibocsátójától bekérni a számlavezető pénzintézet igazolását arra vonatkozóan, hogy az általa megadott bankszámla valóban a saját bankszámlája. Az a legjobb, ha az igazolást a számlakibocsátó számlavezető bankja azon a napon adja ki, amikor a számlabefogadó az utalást indítja.
A potenciális üzleti partner adókijátszásra való szándéka számos esetben felismerhető annak alapján, hogy azt a teljesítést, amelyre állítása szerint vállalkozna, hogyan, milyen módon és időbeli ütemezéssel szándékozna elvégezni. Ilyen irányú tudakozódás mindenképpen szükséges, hiszen a vállalkozás saját jól felfogott érdekében is vizsgálnia kell, hogy a másik fél képes-e a vele megkötendő szerződésben foglalt tevékenység elvégzésére. Az adókijátszásra való szándék fennállására utal, ha az üzleti partner ilyen jellegű kérdések elől elzárkózik, vagy azokat megpróbálja kikerülni, illetve semmitmondó, értékelhetetlen válaszokat ad.
Amennyiben a vállalkozás a másik féltől érdemleges válaszokat kap, akkor azokat vizsgálni kell abból a szempontból, hogy azok kiállják-e az életszerűség próbáját, a másik fél által ismertetett módon a teljesítés valóban elvégezhető-e. 
Adókijátszásra irányuló szándékra utal az is, ha a megbízás elvégzésére vállalkozó társaság a megrendelő ilyen irányú tudakozására azt a választ adja, hogy jelenleg egyáltalán nem rendelkezik a teljesítéshez szükséges személyi és tárgyi feltételekkel. 
Amennyiben ez a társaság olyan tevékenység elvégzését vállalná, amelyet szoros határidő mellett kellene teljesítenie, akkor az életszerűség követelménye azt feltételezi, hogy a tényleges teljesítő nem ő lenne, hanem olyan, a megbízó által nem ismert személy, aki (amely) már rendelkezik a határidőben történő teljesítéshez szükséges tárgyi és személyi feltételekkel. Tehát fennállhat annak kockázata, hogy a tényleges teljesítő nem a szerződést megkötő vállalkozás lesz, hanem a megrendelő által nem beazonosítható személy.

Nagyobb volumenű ügyletnél mindenképpen javasolt a „jobb félni, mint megijedni” elvet követni. Ennek alapján, ha a potenciális üzleti partnerre vonatkozóan tudomásunkra jut(nak) olyan körülmény(ek), amely alapján fennállhat annak esélye, hogy a másik fél szándéka adókijátszásra irányulna, vagy ennek lehetősége az általa tanúsítani kívánt magatartás értékelése alapján akár a legkisebb mértékben is vélelmezhető, akkor létre sem szabad hozni a szerződéses kapcsolatot. Ehhez azonban a szerződés megkötését megelőzően kell az üzleti partnerrel kapcsolatos gazdasági információkat beszerezni, feltérképezni a tervezett gazdasági esemény végrehajtásával összefüggő terveit, szándékait. Az üzleti partner működésével kapcsolatos körülményeket nemcsak a szerződéses kapcsolat létesítésekor kell elvégezni, hanem a teljesítés időszakában is, ha a teljesítés folyamata nem azonnal a szerződés megkötését követően kezdődik, hanem ahhoz képest csak jelentős időbeli csúszással.

(Cikkünk teljes szövegét az Áfa Módszertani Szemle októberi számában olvashatják)