Kezelési veszteség leltárhiány esetén
Olvasási idő: 4 perc
Magyarországon számtalan kis és nagykereskedés létezik, ezen belül a kiskereskedelem áll közvetlen kapcsolatban a fogyasztókkal, legtöbb esetben magánszemélyekkel. A nagykereskedéssel foglalkozó cég végfelhasználókat nem szolgálhat ki csak viszonteladókat. A nagykereskedelmi cégek esetében is előfordul a leltározáskor kimutatott hiány még a legnagyobb odafigyelés mellett is. Cikkünkben ezúttal azt vizsgáljuk, hogy lehetséges–e meghatározott, elfogadott mértékű káló, vagy más néven kezelési veszteség ebben az esetben.
Az áru mozgatása az áru sérülésével járhat. Az ital nagykereskedések esetében további nehézséget jelent, hogy az italok rekeszekben vannak, a rekeszekből pedig olykor hiányoznak üvegek. A hiányt okozhatja az átvétel felületessége, azonban figyelemmel kell lenni arra is, hogy a rekeszek nagy tételben kerülnek átvételre, így a rekeszek darabonkénti ellenőrzésére nem minden esetben van lehetőség. A leltárhiányt esetünkben lényegesen befolyásoló tényező a kezeléssel járó veszteség, mivel természetes mennyiségi csökkenés nem létezhet. Viszont felmerül a kérdés, hogy lehetséges –e meghatározott, elfogadott mértékű káló, vagy más néven kezelési veszteség.
A leltározás a valós helyzet felmérése egy meghatározott módon, meghatározott időpontra elvégzett tevékenység, amelynek célja a vállalkozó vagyonának számbavétele. A leltár tehát egy olyan részletes kimutatás, amely a vállalkozó eszközeit és az eszközök forrásait tételesen egy adott időpontra vonatkozóan, mennyiségben és értékben tartalmazza. A leltár a mérleg alapdokumentuma, egy olyan okmány (dokumentum), amely a leltározás (leltárfelvétel), valamint a leltárértékelés végeredményeként alakul ki. A mérlegnek és a leltárnak vannak egyező és eltérő ismérvei.
A mérleg és a leltár egyező ismérvei:
– mindkét számviteli dokumentum adott időpontra vonatkozik,
– mindkét számviteli dokumentum teljes körűségre törekszik,
– mindkét számviteli dokumentum valódiságát a vállalkozás felelős vezetőjének aláírásával kell igazolni.
A mérleg és a leltár eltérő ismérvei:
– a mérleg csak értékbeli adatokat tartalmaz, a leltár mennyiségi és értékadatokat is,
– a mérleg tagolását Számviteli törvény írja elő, a leltárban szereplő tételek sorrendjére nincs előírás.
A Számviteli törvény nem is magáról a leltárról, hanem a leltárkészítési kötelezettségről rendelkezik a következők szerint: a könyvek üzleti év végi zárásához, a beszámoló elkészítéséhez, a mérleg tételeinek alátámasztásához olyan leltárt kell összeállítani, és a Számviteli törvény előírásai szerint megőrizni, amely tételesen, ellenőrizhető módon tartalmazza a vállalkozónak a mérleg fordulónapján meglévő eszközeit és forrásait mennyiségben és értékben.
A Számviteli törvény csak a leltárkészítési kötelezettséget és a leltárkészítés módjait írja le, de nem szól a leltárkészítés részletes szabályairól. Ezért a leltárkészítés részletes szabályait a vállalkozónak kell meghatároznia, amely szabályozást a vállalkozónak a számviteli politikájába illeszkedően kell elkészíteni, mivel a Számviteli törvény előírja, hogy a számviteli politika keretében el kell készíteni az eszközök és források leltárkészítési és leltározási szabályzatát.
A számviteli politikában a leltárral, leltárkészítéssel kapcsolatban (alapvetően) a következő döntéseket kell meghozni:
– döntés az eszközök nyilvántartási módjáról: folyamatosan nem vezet (mennyiségi és érték) nyilvántartást, folyamatosan vezet mennyiségi (analitikus) nyilvántartást, folyamatosan vezet mennyiségi és értéknyilvántartást,
– döntés a leltárkészítés módjáról (a nyilvántartási módokhoz igazodóan): mennyiségi felvétellel, egyeztetéssel,
– döntés a leltárkészítés időpontjáról, gyakorlatáról: mennyiségi felvétel esetén fordulónapi leltár, egyeztetések alapján készülő leltár esetén a vállalkozó döntése szerinti időpont,
– döntés a leltárkészítés felelőseiről, a leltárkészítéssel, a leltáreltérésekkel kapcsolatos felelősségérvényesítés szabályairól.
A számviteli politika keretében el kell készíteni az eszközök és források leltárkészítési és leltározási szabályzatát, amely összhangban kell, hogy legyen más, a számviteli politika keretében elkészítendő szabályzattal, így: az eszközök és források értékelési szabályzatával, az önköltség-számítási szabályzattal, a selejtezési szabályzattal, a számlarenddel és a bizonylati renddel. A leírtak alapján a leltározás során a leltárfelvételi íveken, a vállalkozó előzetes döntése szerint (vagy mellé adott listákon) a könyv szerinti mennyiségeket minden további nélkül fel lehet tüntetni. A vállalkozónak az erre vonatkozó döntését a leltárkészítési és leltározási szabályzatában is rögzítenie kell.
Káló (megengedett leltárhiány) kimutatása
A számviteli alapelveknek megfelelően folyamatosan vezetett mennyiségi (és értékbeni) nyilvántartás esetében van arra lehetőség, hogy a mennyiségi felvétellel a leltárba kerülő adatok a mennyiségi nyilvántartás adataival összevethetők, összehasonlíthatók legyenek, és a nyilvántartás (könyv) szerinti adatok és a leltárba bekerült adatok eltérése megállapítható legyen. Leltárhiányról akkor beszélünk, ha a könyv szerinti mennyiség több mint a tényleges leltározás során megtalált mennyiség. A leltárhiányon belül indokolt lehet kálót meghatározni azon készletelemeknél, melyeknél a hiány a raktáros tevékenységétől függetlenül bekövetkezhet (beszárad, elpárolog, elszóródik stb.). Ha nem mutatható ki leltárhiány (mert nincs mennyiségi nyilvántartás), akkor káló sem, azaz megengedett leltárhiány sem lehet. A kálót egyébként ugyanúgy kell elszámolni, mint a leltárhiányt.
A káló készletelemenkénti előre történő meghatározásának elsősorban a raktáros, a bolti eladó elszámoltatásánál van értelme.
Az ital nagykereskedés esetében tehát kálóról nem beszélhetünk, de leltárhiány képződhet a raktáros tevékenységétől függetlenül. Ezért kell a belső leltározási szabályzatban rögzíteni mindazon eseteket, amelyeknél a raktáros nem tartozik felelősséggel.
A leltározási tevékenység során a leltárhiányt könyvelni kell. A leltárhiány mértéke különböző nagyságrendű, néhány tíz ezer forinttól, akár több százezer forintig is terjedhet. A leltárhiányként könyvelt termékek nem értékesíthetőek, de az ezek beszerzésekor az általános forgalmi adó levonásra került. Kérdésként merül fel, hogy a leltárhiányként elszámolt áru a vállalkozásból történő kivonásnak minősül-e, és a levont áfát vissza kell-e fizetni?
Amennyiben a leltárhiány esetében nem kerül sor kártérítés megállapítására, akkor a leltárhiány alapján az áfatörvény (2007. évi CXXVII. törvény) 11. § (1) bekezdése az irányadó. A hivatkozott jogszabályhely értelmében a leltárhiány megvalósította ellenérték fejében teljesített termékértékesítést. Ennek minősül az is, ha az adóalany a terméket vállalkozásából véglegesen kivonva, azt saját vagy alkalmazottai magánszükségleteinek kielégítésére vagy általában, vállalkozástól idegen célok elérésére ingyenesen felhasználja, illetőleg azt ingyenesen átengedi, feltéve, hogy a termék vagy annak alkotórészeinek szerzéséhez kapcsolódóan az adóalanyt egészben vagy részben adólevonási jog illette meg. Ebből következően a leltárhiány után amennyiben a készlethez kapcsolódott áfa levonásra került, akkor az adózónak a leltárhiány után áfát kell fizetnie.
Szerződés alapján az ital nagykereskedés működtet olyan telephelyeket, ahol az árukészletet a nagyker biztosítja, de a raktározást, kiszállítást nagyker nevében más vállalkozás végzi. Szerződéses jogviszony alapján a készleteltérés mértékét (leltárhiányt) a vállalkozónak meg kell téríteni. Kérdésként merül fel, hogy értékesítésnek vagy kártérítésnek minősül a leltárhiány szerződés alapján történő megtérítése? Kell-e erről az ügyletről számlát kiállítani, milyen jogcímen, és a számlában milyen adótartalmat kell feltüntetni?
Ha a létező készlethiányt a beszállító vállalkozó a szerződéses jogviszony alapján megtérítette (mert pl. a tényleges hiányt pótolta) akkor nincs további teendő, a beszállító eleget tett a szerződéses kötelezettségének. Amennyiben viszont a hiány létezik, akkor a szerződés alapján a vevőnek kártérítés jár. A kártérítést nem lehet számlázni, mert az nem minősül termékértékesítésnek vagy szolgáltatásnyújtásnak ebből adódóan áfa fizetése fel sem merülhet. A kártérítésről viszont számviteli bizonylatot kell felvenni, amelynek alapján történik a tényleges kár rendezése.
Könyvelni csak a szabályszerűen kiállított bizonylat alapján lehetséges, mely bizonylat szabályszerű akkor, amennyiben az adott gazdasági eseményre vonatkoztatva a könyvvitelben rögzítendő és a más jogszabályban előírt adatokat a valóságnak megfelelően, hiánytalanul tartalmazza, valamint megfelel a bizonylat általános alaki és tartalmi követelményeinek. A számla (és adott esetben a magánhasználat kiszámlázása is) tartalmazza a valóságban is megtörtént gazdasági esemény tartalmának megjelölését, a gazdasági mennyiségi és értékbeli adatait.
A kártérítésre vonatkozó alapdokumentum így a Számviteli törvény szerinti számviteli bizonylat lesz, a Számviteli törvény 166. § (1) bekezdése valamint az Áfa törvény 165. § (1) bekezdés a) pont) alapján.
Az elszámolási hibára visszavezethető leltárhiányok pedig az eladott áruk beszerzési értékét (ELÁBÉ) növelik, míg az elszámolási hibából adódó leltártöbbletek csökkentik. A leltári többletek a piaci értéken a felhasználásukig, vagy az értékesítésükig időbelileg el kell határolni.