A készenléti jellegű munkakör megítélése

dr. Orosz Márta Dátum Legutoljára frissítve: 2020.01.22

Olvasási idő: 4 perc


Ez a tartalom 1769 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak. Legfrissebb tartalmainkat itt érheti el.

A készenléti jellegű munkakör teljesülésének két alapvető feltétele, hogy a munkavállaló a rendes munkaidő legalább egyharmadában munkavégzés nélkül áll a munkáltató rendelkezésére, továbbá a munkavégzés a munkavállaló számára az általánoshoz képest lényegesen alacsonyabb igénybevétellel jár. Ez utóbbi, „szubjektív” elem megítélése jóval nehezebb. Jogesetünk iránymutatást ad arra, hogy mit is jelent pontosan az „általánoshoz képest lényegesen alacsonyabb igénybevétel”.

Egy közelmúltban született bírósági ítélet (Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 101.K.28.273/2019/7.) alapjául szolgáló tényállás szerint a munkaügyi hatóság vizsgálatot folytatott le a munkáltatónál és megállapította, hogy 2 munkavállaló írásos munkaszerződés alapján vagyonőr munkakörben végzett munkát teljes munkaidőben. A munkavállalók tanúvallomásai és a munkavégzés körülményei azonban nem támasztották alá a munkavégzés készenléti jellegét, ezért a hatóság nem fogadta el a munkaszerződésekben feltüntetett készenléti jellegű munkakör meghatározást.

A munkavállalók esetében nem teljesültek a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 91. §-ának rendelkezéseiben meghatározott feltételek. Ilyen feltételek például, hogy a munkavállaló a feladatainak jellege miatt (hosszabb időszak alapulvételével) a rendes munkaidő legalább egyharmadában munkavégzés nélkül áll a munkáltató rendelkezésére, vagy a munkavégzés (különösen a munkakör sajátosságára, a munkavégzés feltételeire tekintettel) a munkavállaló számára az általánoshoz képest lényegesen alacsonyabb igénybevétellel jár.

 
 

Munkaköri leírásuk és munkavégzésük, illetve tényleges feladataik alapján a munkavállalók nem készenléti jellegű munkakört láttak el a munkavégzési helyen.
Fentiek figyelembevételével a hatóság szabálytalanságként megállapította, hogy a 2 munkavállaló napi munkaideje a törvény által előírt munkaközi szünetet beszámítva is meghaladta a 12 órát. (Mt. 99. §)
A becsatolt munkaügyi dokumentumokból kiderült, hogy a munkáltató 6 havi munkaidőkeretet állapított meg a munkavállalók vonatkozásában. A munkaidőkeret kezdő és befejező időpontját nem határozta meg sem írásban, sem helyben szokásos módon. Mivel a munkavállalók nem készenléti jellegű munkakört láttak el, illetve kollektív szerződés hatálya alá nem tartozik a munkaadó, ezért a munkáltató legfeljebb 4 havi munkaidőkeretet állapíthatott volna meg a munkavállalói számára. ( Mt. 94. §.)
A munkaügyi határozattal szemben a munkáltató keresetet terjesztett elő, amelyben előadta, hogy a munkaügyi hatóság határozatában csak általánosságban - a konkrét körülmények meghatározása nélkül - jelentette ki, hogy a tényleges munkavégzés körülményei nem támasztják alá a készenléti jellegű munkavégzést.
Hivatkozott arra, hogy az Mt. 91. §-ában rögzített követelményeket megtartotta, ezért a munkaügyi hatóság határozatának megállapításai téves jogszabály-értelmezésen alapulnak.

A munkaügyi hatóság álláspontja szerint – melyet a következetes bírói gyakorlat is alátámaszt - az Mt. 91. § b) pontjában meghatározott lényegesen alacsonyabb igénybevétel meghatározására a törvény nem ad iránymutatást. Ennek megállapítása során a munkavállalót a munkaköre ellátása során érő fizikai és szellemi megterhelést kell figyelembe venni az adott munkavégzés körülményeinek vizsgálatával. 

Lényegesen alacsonyabb igénybevétel
A lényegesen alacsonyabb igénybevételre utaló körülmény lehet különösen: 
- a munkakörrel járó mentális, és/vagy fizikai megterhelés alacsony szintje; 
- ha a munkavállaló felett nincs állandó ellenőrzés; 
- az ellátandó feladatok rutin jellegűek; 
- a munkavégzéshez biztosított, a feladatokat megkönnyítő munkaeszköz, infrastruktúra; 
- a munkavégzés körülményei lehetővé teszik a munkavégzéssel nem járó időszakokban a pihenést; 
- a munkát nem egyedül kell végezni.

A fentiekkel ellentétben ebben az esetben a munkaügyi hatóság megállapította, hogy a munkáltató alkalmazásában álló személyek a vagyonőri tevékenységet a következők szerint látták el: mindig csak egy fő, egymást váltva végzett tevékenységet; a munkaköri leírások és tanúnyilatkozatok szerint folyamatosan munkát végeztek (pl.: folyamatos figyelés,esetleges  támadás elhárítása, védelmére bízott személyt kísérése, be- és kiléptetési feladatokat végzése, szállítmányokat ellenőrzése stb.). 
A folyamatos munkavégzés mentális, és fizikai megterheléssel jár; a munkavégzéssel nem járó időszakban a pihenés nem volt biztosított, mind az egyedüli munkavégzés, mind a pihenőhelyiség hiánya miatt.

Munkajog és munkavédelem 2021

A bíróság döntése

A bíróság megállapított, hogy a munkáltató keresete nem megalapozott. A bíróságnak arról kellett döntenie a közigazgatási perben, hogy a hatóság jogszerűen állapított-e meg a munkáltatóval szemben munkaügyi bírságot a határozatban rögzített jogszabálysértésekre való tekintettel. A bíróság rögzítette, hogy a feltárt tényállás, illetve lefolytatott bizonyítás alapján a hatóság jogszerűen jutott arra a következtetésre, hogy a munkáltatónál az érintett munkavállalók vonatkozásában nem készenléti jellegű munkavégzésre került sor. 
A munkaköri leírás és a tanúnyilatkozatok alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy a munkáltató alkalmazásában álló személyek vagyonőri munkájukat folyamatosan látták el, amely munka folyamatos mentális és fizikai megterheléssel járt. A munkavállalók feladataik jellege miatt - hosszabb időszak alapulvételével - a rendes munkaidő teljes idejében munkát végeztek, a munkavégzés a munkavállalók számára nem járt az általánoshoz képest lényegesnél alacsonyabb igénybevétellel.