A gépjárműadó egy éve

Kecsmárik Viktor Dátum Legutoljára frissítve: 2022.03.02

Olvasási idő: 8 perc


Ez a tartalom 1008 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak. Legfrissebb tartalmainkat itt érheti el.

2021 év eleje nagy változást hozott az adózók széles körét érintő adónem, a gépjárműadó tekintetében. Tavaly január elsejével a gépjárműadózás is átkerült a központi adó-és vámhatóság, a NAV hatáskörébe, így már egy éve annak, hogy nem az önkormányzati adóhatóság intézi az autósok leggyakoribb közterhét. Az átállás természetesen számos gyakorlati nehézséget okozott és több változást is magával hozott.

A fentieknek megfelelően idén is a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) érkeznek a gépjárműadóval kapcsolatos értesítések, illetve határozatok a gépjárműadó fizetésre kötelezetteknek vagy képviselőjüknek. Az adó első részletét (a tavalyi évtől eltérően, amikor egy átmeneti szabály április 15-ét jelölte meg befizetési határidőként) 2022. március 15-éig, a másodikat szeptember 15-éig kell befizetni. 
A gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény (a továbbiakban: Gjt.) szerint az adó alanya az a személy, aki/amely a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény alapján vezetett járműnyilvántartásban (a továbbiakban: hatósági nyilvántartás) az év első napján üzemben tartóként, ennek hiányában tulajdonosként szerepel. 
Azoknak a fizetési kötelezettséggel érintett adózóknak, akiknek az előző évhez képest nem változott az adókötelezettsége, a NAV idén nem küld határozatot, azonban ezen ügyfeleket is tájékoztatja értesítő levélben a fizetési kötelezettségről. Azok a fizetési kötelezettséggel érintett adózók, akiknek az előző évhez képest változott az adófizetési kötelezettsége, 2022. évre vonatkozóan is határozatot kapnak. 
Ha az adózó az év teljes időszakában mentesül a gépjárműadó alól és nincs fizetendő adója, a NAV szintén nem küld határozatot. Ilyenkor a mentességet kizárólag nyilvántartásában rögzíti.
A határozat és az értesítő levél kézbesítése során a NAV az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) szabályai alapján jár el. Ez azt jelenti, hogy a határozatot vagy értesítő levelet a meghatalmazottal rendelkező adózó esetében a képviselő részére kézbesíti, de az értesítő levelet az adózónak is megküldi a képviselő adminisztrációs terheinek csökkentése érdekében.

Sok érintett magánszemély ugyanis adóügyeivel úgy bízott meg számviteli szakembert, például könyvelőt, hogy állandó jelleggel, valamennyi adóügyére kiterjedő meghatalmazást adott, és nem szűkítette azokat az ügyeket, amelyekben képviselője eljárhat. A határozatot ezekben az esetekben a teljeskörű állandó meghatalmazottnak küldi a NAV.

Ha az adózó nem szeretné, hogy gépjárműadója ügyében a könyvelője járjon el helyette, akkor célszerű egy új EGYKE- adatlap benyújtása, és abban nem a minden adóügyre vonatkozó felhatalmazás választása, hanem csak azon azokat az ügyeké, amelyekben a könyvelő ténylegesen eljárhat. Ebben az esetben a NAV a módosítást az adatlap beküldését követő ügyeiben fogja figyelembe venni.

Ha a meghatalmazott könyvelő ügyfele képviseletét nem vagy nem minden adóügyben látja el, így például a gépjárműadó ügyében sem, célszerű egyeztetni az ügyféllel és új bejelentést tenni, amelyben csak azokat az ügyeket jelölik meg, melyekben ténylegesen el fog járni. A képviselet megszüntetése szintén az EGYKE-adatlapon jelenthető be.

A határozatokat és értesítéseket a NAV elektronikusan (cégkapura, vagy hivatali tárhelyre, KÜNY-tárhelyre) küldi mindenkinek, aki elektronikusan elérhető (rendelkezik elektronikus tárhellyel és a rendelkezési nyilvántartásban nem tett ezzel ellentétes nyilatkozatot). A többiek postán kapják meg a papírokat. 

A postai kézbesítés meghatalmazott hiányában az alábbi címsorrend szerint történik:
1) NAV-nál bejelentett levelezési cím
2) annak hiányában tartózkodási hely
3) az első két pont hiányában lakóhely.

A gépjárműadó megfizetése

A hatásköri változás nem csak a határozathozatal, hanem a fizetés módjában is több változást hozott. A 2021. január 1-je előtti időszakra vonatkozó gépjárműadót az illetékes önkormányzati adóhatóság felé kellett megfizetni, 2021. január 1-jétől pedig a NAV felé kell azt teljesíteni. 

Amennyiben az adózó a 2021-es évre vonatkozó gépjárműadót a NAV helyett az önkormányzati adóhatóság felé fizette meg, akkor azt nem a NAV, hanem az önkormányzati adóhatóság téríti vissza. A visszatérítéshez kérelmet kell benyújtani az önkormányzati adóhatósághoz. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az önkormányzati adóhatóságnál esetlegesen fennálló gépjárműadó-túlfizetést a NAV nem tudja figyelembe venni, az összeg hivatalok közti átvezetésére nincs lehetőség.
 
A 2021. évtől a gépjárműadót a 410-es adónemhez tartozó, 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára kell megfizetni.  Hogyan is fizethető meg az adó?

A pénzforgalmi számla nyitására nem kötelezett természetes személy

  • bankkártyával (POS) vagy
  • interneten, bankkártyával (VPOS)
  • belföldi fizetési számlájáról átutalással,
  • házibankos átutalással,
  • sárga csekken,
    fizetheti meg az adót.

A pénzforgalmi számla nyitására kötelezett természetes személy kizárólag

  • bankkártyával (POS) vagy 
  • interneten, bankkártyával (VPOS) 
  • belföldi pénzforgalmi számlájáról átutalással,
  • házibankos átutalással,
    fizetheti meg az adót.

A pénzforgalmi számla nyitására kötelezett nem természetes személy kizárólag

  • belföldi pénzforgalmi számlájáról átutalással vagy
  • házibankos átutalással 
    fizetheti meg az adót.

A pénzforgalmi számla nyitására nem kötelezett nem természetes személy pedig 

  • belföldi fizetési számlájáról átutalással,
  • házibankos átutalással vagy
  • sárga csekken
    fizetheti meg az adót.

A befizetéshez csekk (amennyiben a kötelezett jogosult rá) a következőképpen igényelhető:

  • rövid szöveges üzenetben (sms-ben) a 06303444304 telefonszámon, a „CSEKK” szó és az adóazonosító jel feltüntetésével a következő formában (minta): „CSEKK [szóköz]9999999999”. Egy naptári évben 2 alkalommal igényelhető csekk.
  • a NAV honlapján keresztül Főoldal/Ügyféliránytű/Keressen minket!/Levélküldés menüpontban a tárgyban a gépjárműadó csekkigénylést választva, 
  • a NAV honlapjáról letölthető CSEKK elnevezésű nyomtatványon, ami az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogrammal (ÁNYK) elektronikusan, a KÜNY-tárhelyen keresztül is beküldhető a NAV-hoz, vagy kinyomtatva, papíralapon is el lehet juttatni az illetékes NAV-igazgatósághoz, 
  • a NAV honlapjának „Adatlapok, igazolások, meghatalmazásminták” menüpontjából letölthető „Kérelem készpénzátutalási megbízás (csekk) igényléséhez” elnevezésű nyomtatványon, amit papíralapon kell az illetékes NAV-igazgatóságra eljuttatni, 
  • a NAV ügyfélszolgálatain, személyesen,
  • a NAV Infóvonalán, a 4-es menüpont választásával (belföldről: 1819, külföldről: +36 (1) 250-9500 hívószám),
  • a NAV Ügyfél-tájékoztató és Ügyintéző Rendszerében (ÜCC) a folyószámla-ügyintézés menüpont választásával (belföldről: +36 (80) 20-21-22, külföldről: +36 (1) 441-9600 hívószám). 

Banki átutalásnál az átutalási bizonylat közlemény rovatába az adószámot vagy az adóazonosító jelet kell beírni. Ha ez elmarad, akkor a NAV nem, illetve csak az utalás beazonosítását követően tudja a befizetett összeget a befizetőhöz kapcsolni. Az utalás beazonosítását az adózónak kell kérelmeznie kötetlen formában (e-papíron vagy postai levélben). A kérelemben közölni kell minden, a beazonosításhoz szükséges adatot (név, adóazonosító jel, átutalás összege és időpontja, a bankszámlaszám, amelyről az utalást indította, tranzakció azonosító száma), valamint csatolni kell a banki átutalásról szóló bizonylat szkennelt/kinyomtatott példányát.

A gépjárműadót főszabály szerint tehát két egyenlő részletben kell megfizetni. Ettől eltérően, az év közben vásárolt újként vagy újra forgalomba helyezett gépjárművek után a NAV folyamatosan küldi ki a határozatokat a gépjárműadóról. A gépjárműadót ilyenkor a határozat véglegessé válása, vagyis a fellebbezési határidő lejárta után 15 napon belül kell megfizetni. (A határozatra az átvételtől számított 15 napig lehet fellebbezést benyújtani.)

Ha év közben használt gépjárművet vásárolt a magánszemély, akkor csak a következő évtől kell fizetni a gépjárműadót. A gépjárműadót ugyanis főszabály szerint az fizeti, aki a járműnyilvántartásban az év első napján üzemben tartóként, ennek hiányában tulajdonosként szerepel. Ha azonban a megvásárolt használt gépjármű ki volt vonva a forgalomból és adózó nevére helyezik újra forgalomba, akkor a gépjárműadót az azt megállapító határozat véglegessé válásától számított 15 napon belül kell megfizetni.

Speciális kategóriát képeznek és 23.000 forint gépjárműadót kell fizetni a „P” betűjelű ideiglenes rendszámtáblával rendelkező járművek után. Az adókötelezettség a rendszámtábla kiadásakor keletkezik.

Ha gépjárművet ellopták, a gépjárműadó-kötelezettség szünetel. A szünetelés időszakára eső adót nem kell megfizetni. A lopás tényét, az azt követő hónap 15. napjáig a GJADO-nyomtatványon az adóalanynak kell bejelentenie. A bejelentéshez csatolni kell a rendőrség igazolását arról, hogy a gépjármű jogellenesen került ki a birtokából. A szünetelés a lopást követő hónap első napjától annak a hónapnak az utolsó napjáig tart, amelyben a gépjármű az adóalanyhoz visszakerül. A szünetelés megszűnéséről a tulajdonosnak a GJADO-adatlapon a változást követő hónap 15. napjáig bejelentést kell tennie. Ha az eltulajdonított gépjármű nem kerül vissza a tulajdonoshoz, a gépjármű utáni adófizetési kötelezettség a lopást követő év végén megszűnik.

A NAV által előírt gépjárműadó összege megtekinthető ügyfélkapun keresztül, az eBEV szolgáltatásokon belül elérhető Adószámla és pótlékadatok lekérdező felületen.

Adómentességek 

Mentes a gépjárműadó alól:

  • a költségvetési szerv, 
  • az egyesület, az alapítvány a tulajdonában lévő gépjármű, feltéve, ha a szervezetnek a tárgyévet megelőző évben nem volt társasági adófizetési kötelezettsége, 
  • az autóbusz, ha az adóalany a tárgyévet megelőző évben elért számviteli törvény szerinti nettó árbevételének legalább 75 százaléka helyi és helyközi menetrendszerinti közúti tömegközlekedés folytatásából származott. A feltétel teljesüléséről az adóalanynak nyilatkoznia kell, 
  • az egyházi jogi személy tulajdonában lévő gépjármű, 
  • a létesítményi tűzoltóságot fenntartó gazdasági szervezetek olyan tűzoltó szerkocsi gépjárműve, amely riasztáskor részt vesz a tűz elleni védekezésben, illetve a műszaki mentésben,
  • a súlyos mozgáskorlátozott vagy egyéb fogyatékossággal élő adóalany szállítására szolgáló gépjármű 
  • a környezetkímélő gépkocsi (ezek a következők: tisztán elektromos gépkocsi (a forgalmi engedélyben 5E környezetvédelmi osztály szerepel); külső töltésű (plug-in) hibrid (a forgalmi engedélyben 5P környezetvédelmi osztály szerepel); növelt hatótávolságú hibrid (a forgalmi engedélyben 5N környezetvédelmi osztály szerepel); nulla emissziós gépkocsi (a forgalmi engedélyben 5Z környezetvédelmi osztály szerepel),
  • az a gépjármű, amelynek adómentességét nemzetközi egyezmény vagy viszonosság biztosítja. A viszonosságnál az adópolitikáért felelős miniszter állásfoglalása az irányadó, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO), az Észak-atlanti Szerződés alapján felállított nemzetközi katonai parancsnokságok, továbbá az Észak-atlanti Szerződés tagállamainak és a Békepartnerség más részt vevő államainak Magyarországon tartózkodó fegyveres erői, és e fegyveres erők és parancsnokságok személyi állományába tartozó vagy alkalmazásában álló, nem magyar állampolgárságú, katonai szolgálatban lévő és polgári állományú személyek tulajdonában lévő gépjármű.

Ha a kötelezett gépjárműadó-mentességre jogosult, akkor erről a GJADO jelű adatlapon tehet bejelentést. Az adatlapot papíron és elektronikusan is be lehet benyújtani NAV-hoz. A nyomtatvány elektronikusan elérhető 

  • az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) és 
  • a NAV honlapján az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogramban (ÁNYK).

Nem kell bejelenteni a költségvetési szerv alanyi adómentességét; és az egyházi jogi személy alanyi adómentességét, feltéve, hogy az adózó ilyenként szerepel a NAV nyilvántartásában; valamint a környezetkímélő gépjármű tárgyi adómentességét.

Fontos, hogy az önkormányzatok a 2020. december 31-én nyilvántartott mentességekről adatot szolgáltattak a NAV-nak. A NAV az adatszolgáltatás alapján a mentességeket az adókivetéskor figyelembe vette.

Az egyesület és az alapítvány a tulajdonában lévő gépjármű csak abban az évben adómentes, ha a megelőző évben a tulajdonosnak nem volt társaságiadó-fizetési kötelezettsége. Ezért a mentességet minden évben újra jelezni kell a GJADO-adatlapon. Az adatlapot 2022. január 20-áig kellet benyújtani a székhelye szerint illetékes megyei, fővárosi adó- és vámigazgatósághoz. Természetesen a GJADO adatlap január 20., vagy az éves gépjárműadót megállapító határozat kézhezvétele után is benyújtható, a korai beadás csupán egy lehetőség az adminisztráció csökkentésére.

A kerekítési szabály alkalmazása

A gépjárműadó számításának módját a gépjárműadóról szóló törvény határozza meg. Az adót az adóalap és az adómérték alkalmazásával forintra pontos összegben kell megállapítani. Az Art. szerint azonban a NAV-nál nyilvántartott adók többségét – köztük 2022. január 1-jéig a gépjárműadót is – ezer forintra kerekítve kellett megfizetni.

A kerekítés az általános matematikai szabályok alapján történik, így 499 forintig lefelé, 500 forinttól felfelé kell kerekíteni. Tehát nem csak felfelé, hanem lefelé kerekített összegek is előfordultak.

2022-ben azonban forintra pontos összegben kell megfizetni a gépjárműadót. Ennek oka, hogy 2022. január 1-jén módosult az adózás rendjéről szóló törvény, és a gépjárműadó bekerült azon adónemek közé, amiket kerekítés nélkül kell megfizetni.

Ezt a szabályt már a hatálybalépést megelőzően az állami adó- és vámhatóság által megállapított, de a hatálybalépést követően esedékessé váló kötelezettségek megfizetésére, valamint a 2022. január 1-jét követően indult eljárásokban és az ugyanezen időpontot követően megkezdett megismételt eljárásokban is alkalmazni kell, emiatt került meghatározásra már több 2021. év végén kiadott határozatban kerekítés nélkül a fizetendő adó összege.

Tanulságok

Ahogyan az a fenti sorokból és bizonyára sokunk személyes tapasztalatából is látható és érezhető volt, az átállás az érintett adózói kör nagysága és összetettsége okán nem volt zökkenőmentes. Azonban az új rendszer gyermekbetegségei (mint pl.: a kézbesítési anomáliák, a kerekítés körüli bizonytalanságok stb.) a tavalyi pilot évben rendezésre kerültek, így az idei évtől már egy gördülékenyen működő, bejáratott eljárás segítheti mind az adóhatóságot, mind az adózókat kötelezettségeik teljesítésében.