Tartós közvetítői szerződés (áruk forgalmazására)

Feltöltve: 2024.08.16.
Utoljára módosítva: 2024.09.16.
Mintát készítette: dr. Schmuczer Anita

A közvetítői szerződés megbízási jellegű jogviszony, amelyben a közvetítőre rábízott feladat abban áll, hogy megbízója és harmadik személy közötti szerződés megkötését elősegítse, amelyért a megbízó díjat köteles fizetni. A szerződés megkötésének elősegítése körébe tartozhat például az ártárgyalás lebonyolítása, a disztribúciós csatornák feltárása, de akár a szerződés tervezetének elkészítése is. A 6:289. § kapcsán látni fogjuk, hogy az eseti közvetítő tevékenysége főszabályként nem terjedhet ki a szerződés megkötésére, illetve a teljesítés elfogadására.  

Tekintettel arra, hogy a törvény egyértelműen korlátozza a közvetítő képviseleti jogát, a 6:274. § alkalmazása eseti közvetítői szerződés esetében kizárt. Tartós közvetítői szerződés esetében viszont a 6:294. § úgy rendelkezik, hogy ha a közvetítő az általa közvetített szerződés megkötésére jogosult, a képviseleti joga minden olyan jognyilatkozat megtételére kiterjed, amely a közvetített szerződések teljesítésével rendszerint együtt jár. Ez a jog nem foglalja magában a már megkötött szerződések módosításához, a pénz átvételéhez és a fizetési határidő megállapításához való jogot.

Tartós közvetítői szerződés esetében a közvetítő tartós jogviszony keretében, önállóan közvetít harmadik személyekkel megkötendő szerződéseket a megbízónak, illetve meg is köti azokat, a megbízó pedig ezért díjat fizet. Itt tehát kifejezetten lehetőséget biztosít a törvény arra, hogy a közvetítő ne csak közvetítse (előkészítse, esetleg megszövegezze) a szerződéseket, hanem meg is kösse azokat a megbízó számára (és a megbízó nevében). Az önálló kereskedelmi ügynökökre vonatkozó jogszabályai összehangolásáról szóló 86/653/EGK tanácsi irányelvvel összhangban a közvetítő önállóan jár el, azaz nem munkaviszony, vezető tisztségviselői jogviszony vagy más olyan jogszabályon, bírósági vagy hatósági rendelkezésen alapuló jogviszony keretében látja el a tevékenységét, amely őt valamely jogi személy képviseletére feljogosítja. 

Tartós közvetítői szerződés áruk forgalmazására