Letéti megállapodás (őrzési letét)

Feltöltve: 2023.04.03.
Utoljára módosítva: 2024.10.07.
Mintát készítette: dr. Závotka Zsolt

A letéti megállapodás (őrzési letét) olyan dokumentum, amelyben egy személy (letéteményes) vállalja, hogy egy adott tárgyat vagy értéket (pénz, dokumentum, ingóság stb.) biztonságosan megőriz egy meghatározott időtartamra, és azt visszaadja a letéti szerződésben foglalt feltételek szerint.

A letéti szerződés létrejöttének feltétele, hogy a kötelezett kifejezetten a dolog megőrzésére, épségben tartására vállaljon kötelezettséget az átadó irányába. Az őrzési kötelezettség tehát nem merül ki abban, hogy a letéteményes a dolognak saját vagyontárgyai között teret enged, viszont nem is terjed odáig (erre irányuló kifejezett megállapodás hiányában), hogy az őrzés érdekében folyamatos pozitív cselekvést volna köteles kifejteni, ehelyett általában olyan magatartást kell tanúsítania, amellyel a dolgot az elveszésnek, rongálódásnak, sérülésnek a körülmények szerint számításba veendő veszélyeitől megóvja.

Az új Ptk. a szerződésszegés tekintetében a korábbi törvényben meghatározott felróhatósági alapú felelősséghez képest objektív felelősségi rendszert honosít meg, ebből következően a letéteményes felelőssége az új kódex alapján immáron meg fog felelni a római jogi custodia-felelősségnek: nem mentheti ki magát a felelősség alól önmagában annak bizonyításával, hogy a letett dolog őrzése során úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A felelősség alóli mentesüléséhez az ellenőrzési körén kívül eső, a letéti szerződés megkötésének időpontjában előre nem látható körülmény, továbbá annak bizonyítása szükséges, hogy a kár elhárítása, elkerülése nem volt tőle elvárható.

A Ptk. a régi Ptk.-hoz képest kifejezetten nevesíti a letéteményes azon kötelezettségét, hogy a letett dolgot saját vagyonától és más letevő által letett dologtól elkülönítve őrizni és nyilvántartani. A letéteményes tehát köteles a letéteményesi szolgáltatásokat oly módon nyújtani, hogy a letevő dolga semmilyen módon ne vegyüljön a letéteményes, vagy más személyek vagyonával és azoktól megkülönböztethető maradjon, továbbá olyan nyilvántartást vezetni a letett dolgokról, amely ezt a letevő számára ellenőrizhetővé teszi.

A letéti megállapodás főbb elemei:

Felek azonosítása:

  • Letétbe helyező (letétes): Az a személy vagy szervezet, aki a letét tárgyát átadja a letéteményesnek megőrzésre.
  • Letéteményes: Az a személy vagy szervezet, aki vállalja, hogy a letétbe helyezett dolgot megőrzi, és a megállapodás szerint kezeli.

A letét tárgya: A letét tárgyának pontos leírása, például: pénzösszeg, értékpapír, okirat, műtárgy, vagy egyéb értékes dolog - és tartalmaznia kell az összes fontos részletet, mint az összeg, az állapot, a mennyiség vagy a sorozatszám (pl. egy értékes tárgy esetén).

Őrzési időszak: Meg kell határozni, hogy a letéteményes meddig köteles megőrizni a letét tárgyát. Az őrzési időszak lehet meghatározott időintervallum vagy egy esemény bekövetkeztéig tartó időszak (pl. egy adott szerződés lezárásáig).

A letét őrzésének módja meghatározza, hogy milyen körülmények között kell a letéteményesnek őriznie a letét tárgyát. Biztonsági tárolási feltételek (pl. páncélszekrény, zárolt helyiség), speciális tárolási igények, ha a tárgy különleges kezelésre szorul (pl. műtárgyak esetén hőmérsékleti vagy páratartalmi előírások).

Letét visszaadása: A szerződésben szerepelnie kell, hogy mikor és milyen feltételek mellett adja vissza a letéteményes a letét tárgyát a letétbe helyezőnek vagy egy harmadik félnek (ha van ilyen). Tartalmazza, hogy kinek és milyen eljárás szerint kerül visszaadásra a letét (pl. személyes átvétel, írásos igazolás ellenében).

Felelősség: A letéteményes felelőssége az őrzésért. Rögzíti, hogy a letéteményes teljes felelősséggel tartozik a letét sértetlenségéért, illetve meghatározza, milyen esetekben mentesül a felelősség alól (pl. vis maior, természeti katasztrófa). Esetenként a letéteményes biztosítékot nyújt a letét tárgyának esetleges sérülése vagy elvesztése esetén.

A letéti díjazása, amely a letéteményest illeti az őrzési szolgáltatásért. Ez lehet egy előre meghatározott díj (pl. óradíj, napidíj, egyösszegű díj). Díjazásmentes is lehet az őrzés, ha a felek így állapodtak meg.

Ebben a körben határozzák meg a letét megőrzésével kapcsolatban felmerülő költségeket (pl. szállítási költségek, biztosítás) ki viseli.

Példák, amikor őrzési letéti szerződést használnak:

  • Műtárgyak vagy értéktárgyak őrzése: Ha egy galéria vagy múzeum egy magángyűjtő műtárgyait ideiglenesen tárolja, vagy egy értéktárgyat biztonságosan kell őrizni egy adott eseményig.
  • Jogi dokumentumok megőrzése: Ügyvédek gyakran letétbe helyeznek szerződéseket vagy fontos iratokat a felek között fennálló megállapodás szerint.
  • Pénz vagy vagyon megőrzése: Például egy örökség esetén a vagyon őrzése addig, amíg a jogi ügyek rendeződnek.

Letéti megállapodás (őrzési letét)